Pesti Srácok

Nahát, az SZFE október 23-i vonulására három szakszervezeti konföderáció is rácuppant

Nahát, az SZFE október 23-i vonulására három szakszervezeti konföderáció is rácuppant

"Nincs új a nap alatt" – mondhatnánk, és már csak sóhajtunk egyet, amikor megtudjuk, hogy az egyetemi anatómiáért autonómiáért aggódó színművészetisek egészségügyi sétájához további szakszervezetek is csatlakoznak majd – csakúgy, mint az elmúlt években tették az ismert forgatókönyv alapján. A kormánybuktatással azonban hiába próbálkoznak Magyarországon, nincs elég támogatói bázisuk hozzá – egyebek mellett erről is beszélt Horváth József a PestiSrácok.hu-nak. Az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója arról is beszélt, hogy a társadalmi feszültség megteremtésében olyan embereket, szervezeteket is felhasználnak, akiket alapvetően a jó szándék vezérel – ilyenek például az emberjogi aktivisták.

Közleményt adott ki "három konföderáció", amelyben arról írnak, hogy a szakszervezeti szövetségek támogatják a Színház- és Filmművészeti Egyetem munkavállalóinak és hallgatóinak harcát.

– olvasható a szerkesztőségünkhöz eljuttatott írásban. Portálunk arról is értesült, hogy a Magyar Orvosok Szakszervezete is arra buzdította tagjaikat, hogy vegyenek részt az SZFE-s diákok megmozdulásán; a zárt csoportból kimentett bejegyzés szerint annak elnöksége is támogatja a "kölcsönös szolidaritást".

PestiSracok facebook image

Annak, hogy mégsem csatlakoztak a demonstrációhoz, orvos forrásunk szerint az lehet az oka, hogy "itt is, mint mindenhol egy hangos kisebbség (nem hiába MOSZ tagok) tesz úgy mintha ők képviselnék az egész orvos társadalmat. A MOSZ pontosan annyira képviseli az komplett orvos társadalmat, mint amennyire a PDSZ a tanárokat."

Fotó: PS/Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.