Pesti Srácok

Navracsics Tibor a PS-nek: elérhető egy olyan megállapodás az Európai Bizottsággal, hogy aláírjuk a két szükséges dokumentumot az uniós források lehívásához

Navracsics Tibor a PS-nek: elérhető egy olyan megállapodás az Európai Bizottsággal, hogy aláírjuk a két szükséges dokumentumot az uniós források lehívásához

Két napon keresztül tárgyalt Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter Brüsszelben az Európai Bizottság tagjaival annak érdekében, hogy megállapodás születhessen és lehívhassuk a Magyarországnak járó uniós forrásokat. A tárcavezető a PestiSrácok.hu-nak azt mondta, két fontos dokumentumot kellene aláírnia a Magyar Kormánynak ahhoz, hogy az operatív programok forrásait megkaphassuk, valamint az újjáépítési alaphoz hozzáférjünk. Véleménye szerint alapvetően értelmezésbeli különbségek vannak a bizottság és a kormány álláspontja között, ezért úgy látja, elérhető a dokumentumok aláírása, vagyis a megegyezés.

Navracsics Tibor már miniszteri kinevezésekor hangsúlyozta, hogy a területfejlesztés alapját az uniós források adják, fejlesztési lehetőségeink kihasználása pedig szükséges ahhoz, hogy az ország továbbra is növekedési pályán maradjon. Az Európai Bizottság volt kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosaként Navracsics Tibor a legalkalmasabb arra, hogy összekötő legyen az Európai Bizottság és a Magyar Kormány között, közelítse az álláspontokat, segítse a magyar érdekeket, érvényesítve a kompromisszumok megkötését.

Ez volt a miniszter első hivatalos útja Brüsszelbe, újra a kormány tagjaként. Navracsics célja, vállalt feladata az, hogy a vitás kérdésekben eredményeket érjen el és Magyarország ne veszítse el az uniós fejlesztési forrásokat. Ötezer-nyolcszáz milliárd forintnyi összegről van szó, amelynek csaknem fele vissza nem térítendő támogatás, megállapodások nélkül pedig nem hívhatjuk le ezt a pénzt.

PestiSracok facebook image

– mondta Navracsics Tibor a PestiSrácok.hu-nak. A területfejlesztési és uniós források felhasználásáért is felelős miniszter emlékeztetett: két fontos dokumentumot kellene aláírnunk. Az egyik ilyen a partnerségi megállapodás, ami az operatív programok forrásainak lehívásához szükséges, a másik pedig a nemzeti program, ami pedig ahhoz kell, hogy hozzáférjünk azújjáépítési alaphoz.

– fogalmazott Navracsics.

A miniszter szerint például több olyan nézetkülönbség van, ami valójában csak értelmezésbeli eltérés. Példaként említette a korrupció büntetőjogi értékelésének kérdését. Mint mondta, az Európai Bizottság több büntetőjogi tényállás megfogalmazását tartja szükségesnek. Valójában nekünk egy sokkal bővebb megfogalmazásunk van, amiben mindaz, amiről ők beszélnek, benne van.

Az ukrajnai háború és abban az ukránoknak való segítségnyújtás kérdéskörében sem állunk rosszul. Navracsics Tibor azt mondta, Brüsszelben elismerik, hogy kiemelkedő, amit Magyarország a humanitárius segítségnyújtás keretei között tesz. Hozzátette: tárgyalópartnerei azt megjegyezték, hogy a polgári jogi együttműködésben lehetnénk együttműködőbbek; ha belépnénk az Európai Ügyészségbe, a többi tagállam is értesülne a magyar lépésekről.

– emlékeztetett a tárcavezető. Navracsics Tibor azt mondta, júliusban újra Brüsszelbe utazik és folytatja a megbeszéléseket; addig is itthon, a kormányban azon dolgozik, hogy az álláspontok közelíthetők legyenek az Európai Unióval, illetve az Európai Bizottsággal.

Navracsics Tibor a közelmúltban azt nyilatkozta, hogy a Fidesz és az Európai Néppárt kapcsolatát is szeretné újraépíteni. Rákérdeztünk, konkrétan mit gondol erről, milyen esélyeket lát. Azt mondta, arra nem nagyon lát lehetőséget egyelőre, hogy a Fidesz újra tagja legyen a néppártnak, de szeretné elérni, hogy együttműködés, partnerség legyen, mert sokkal erősebbek vagyunk egy szövetségben, mint egyedül. Navracsics a KDNP-nek is tagja, KDNP-tagsága által tud részt venni továbbra is a néppárt ülésein.

Vezető kép: Navracsics Tibor/Facebook

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.