Régi-új címerrel kezdi meg a 2020/21-es szezont a Budapest Honvéd labdarúgócsapata. A Honvéd 1991-től már használta ennek a címernek az eredeti változatát: a pajzs formájú címer a klub egyik tradicionális jelképe, és utal a Magyar Honvédséggel meglévő partneri viszonyra – olvasható a klub hétfői közleményében, amelyből az is kiderült, hogy a címer újragondolt változata a törzsszurkolók munkáját dicséri.
A Kispest felirat nemcsak a csapat otthonát, Budapest XIX. kerületét jeleníti meg, hanem egyben a klub beceneve is, ahogy szurkolói sokszor hivatkoznak rá. Színvilága hangsúlyozza az egyesület piros-fekete színeit, a két arany oroszlán a kerület címeréből került be, az 1909-es évszám pedig a klub alapításának évét jelöli – olvasható a közleményben. A klub azzal indokolta a változtatást, hogy a tavalyi tulajdonosváltás óta több fórumon is jelezték a szurkolók az igényüket a címerváltásra. A vezetők azután döntöttek a váltás mellett, hogy egyeztettek a Kispesti Labdarúgásért Támogató Egyesület (KLTE) vezetőivel, a szurkolói csoportok képviselőivel, a törzsszurkolókkal, és kikérték a csapat szimpatizánsainak véleményét egy online szavazás formájában. Utóbbiban a több, mint tízezer szavazó 62 százaléka támogatta a címerváltást. Az új idényben kupagyőztesként az Európa-liga selejtezőjében induló Budapest Honvéd a klub alapításának 111. évfordulóján jelentette be a címerváltoztatást.
Forrás: MTI; Fotó: honvedfc.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS