Pesti Srácok

Négymilliárd euró ment az európai fejlesztési bank keretéből a háborús Ukrajnának

Négymilliárd euró ment az európai fejlesztési bank keretéből a háborús Ukrajnának

Elérte a négymilliárd eurót az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) által az orosz hadműveletek kezdete óta Ukrajnának nyújtott finanszírozások értéke.

A közép- és kelet-európai gazdaságok, valamint az egykori szovjet térség átalakulásának támogatására 1991-ben életre hívott londoni pénzintézet szombati beszámolójában közölte, hogy 200 millió eurós hitelcsomagról írt alá megállapodást a legnagyobb ukrán vízierőmű-üzemeltető vállalat, az Ukrhidroenerho számára, és ezzel emelkedett négymilliárd euróra az eddigi támogatások értéke. A hitelből 100 millió eurót az EBRD folyósít, a fennmaradó 100 millió eurós hitelrészt Olaszország adja. A londoni bank szerint az Ukrhidroenerho létesítményeire a háború két évvel ezelőtti kezdete óta az orosz haderő ötvennél is több csapást mért, és a károk helyreállítása hozzávetőleg 500 millió euró költséggel jár. Antonio Tajani olasz külügyminiszter az EBRD szombati bejelentéséhez fűzött nyilatkozatában hangsúlyozta: Olaszország az orosz invázió kezdete óta "tántoríthatatlanul támogatja" Ukrajnát, és a továbbiakban is Kijev támogatására sarkallja a nemzetközi közösséget. Az EBRD tájékoztatása szerint az Ukrhidroenerho kilenc vízerőművének kapacitása a háború előtt 6,1 GW volt, az orosz támadások következtében azonban ez 5,8 GW-ra csökkent.

A londoni pénzintézet kiemelte azt is, hogy 2022-ben és 2023-ban összesen 3,8 milliárd euróval támogatta Ukrajnát, vagyis a most aláírt 200 millió eurós hitelcsomag nyomán elérte a négymilliárd eurót az Ukrajnának folyósított pénzügyi segítség értéke. Az EBRD – Ukrajna legnagyobb intézményi befektetője – az orosz invázió kezdete után nem sokkal legalább 3 milliárd eurós finanszírozási programot hirdetett meg Ukrajna számára a 2022–2023-as időszakra, de ezt a finanszírozási célt a pénzintézet már tavaly októberre teljesítette. Az EBRD kormányzótanácsa tavaly jóváhagyta az igazgatóság által az ukrajnai támogatási programok folytatására kért 4 milliárd eurós tőkeemelést, és ezzel a bank befizetett alaptőkéje 34 milliárd euróra emelkedett december 31-i hatállyal. Az EBRD tavaly 464 egyedi programra 13,1 milliárd euró finanszírozást juttatott hitelek és befektetések formájában a tevékenységi területéhez tartozó összes gazdaságnak. A folyósítások tavalyi értéke és a programok száma egyaránt rekord volt a pénzintézet több mint három évtizedes eddigi történetében.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.