„Nekünk nem közönségünk, hanem közösségünk van” – PS-interjú Petrás Jánossal, a Kárpátia frontemberével

Hagyományőrzés, hazaszeretet, magyarságtudat, aggódás a határainkon túli és persze az anyaországi honfitársainkért – ez Petrás János, a tizennyolc éve létező és nem kis népszerűséget magáénak tudó Kárpátia zenekar vezetőjének ars poeticája, amelyet nézetei szerint minél hangosabban szóvá kell tenni. Mégpedig a saját eszközeikkel: a magyar értékeket megőrző és arra buzdító dalaikkal, dalszövegeikkel.

HEGEDŰS ISTVÁN INTERJÚJA

A világjárvány következtében kialakult jelen egészségügyi-gazdasági helyzet, ha lehet, még hangsúlyosabbá teszi az összetartozást, az egymásra figyelést. 2003-ban, a Kárpátia zenekar születésekor mindez nem állt fenn; milyen koncepcióval jött létre a formáció?

Három taggal alakultunk: Csiszér Levente gitáros, Bankó Attila dobos mellett basszusoztam és énekeltem, mindhárman a Cool Head Clan zenekarból váltunk ki. A formációban mai napig fontos a hazaszeretet, a hagyományőrzés, a nemzettudat, azon belül a trianoni békediktátum idén szomorú aktualitást jelentő századik évfordulója. A kezdetektől jelentős átalakuláson mentünk keresztül: mára, tizennyolc esztendő múltán két elektromos gitárossal, billentyűssel, valamint népi hangszeres és csellista hölggyel kibővülve lépünk színpadra.

Nemzeti érzelem, nemzeti öntudat

Az ezredfordulón – legalábbis stílusmeghatározásban – új műfaj született, a nemzeti rock. A címkét nem minden, e kultúrkörön belüli előadó viseli szívesen. A Kárpátia miként viszonyul a definícióhoz?

Sokan nem szeretik, ha bekategorizálják. A Kárpátia – és ez a mindenkori tagságra egyaránt vonatkozik – nemzeti érzelmű, nemzeti öntudatú zenekar. Ez az értékrendünk, attól függetlenül, hogy később nevén nevezték a gyereket, vagyis megszületett a nemzeti rock fogalma. Mi büszkén vállaljuk ezt a „címkét”, amelyet a tartalom is tükröz. És amely természetesen megjelenik a zenénkben, dalszövegeinkben. Aggódunk határainkon túlrekedt testvéreinkért, hiszen a mai napig fennáll az őshonos magyar nép jogfosztása. És ezt igenis szóvá kell tenni. Nem csupán nekünk, másoknak is. Ha nem vagyunk elég hangosak, senki nem fog meghallani bennünket, senki nem fog helyettünk igazságot tenni.

Direkt, vagy indirekt módon jelenik meg a műveitekben?

Sosem rejtjük sorok közé a véleményünket, mindig direktben közöljük.

Himnuszfeldolgozás – megfelelő tisztelettel

Szóba került az imént a hagyományőrzés, amelynek kapcsán a saját szerzemények mellett régi magyar dalok feldolgozásai is helyet kapnak a repertoárban. A magyar Himnusz instrumentális, rockos, gitárra való átirata azonban óhatatlanul vitára adhat okot: szabad-e akár ebben a formában is hozzányúlni nemzeti imádságunkhoz?

Szerintem mindenhez hozzá szabad nyúlni, feltéve, ha azt a megfelelő tisztelettel tesszük. Úgy gondolom, bennünk megvolt a megfelelő tisztelet. Nem akartunk belőle jobbat csinálni, hiszen azt Erkel Ferenc csodálatosan megírta: mi csupán a saját szánk íze szerint szerettük volna előadni. Amúgy 1983-ban a Királydombon elhangzó István, a király rockopera záró részében is felcsendült, igaz, nem gitáron, hanem orgonán, amelynek létjogosultságát eszébe sem jutott senkinek megkérdőjelezni.

Általában véve a nemzeti rock sajátossága, hogy nem túl bonyolult zenei megoldásokkal igyekszik kifejezni a mondanivalót. Tehát a hangsúly az üzeneten van.

A Kárpátiára mindez nem vonatkozik. Az egyetlen olyan zenekar, amelynek a dalairól készített kották saját honlapunkon elérhetőek. Ha összességében nézzük a műfajt olyan képviselőkkel, mint a Kormorán, az Ismerős Arcok, az Oi-kor, a Romantikus Erőszak vagy épp a Kárpátia, amellett, hogy különbözőek, valóban a szövegvilág jelenti a közös kapcsot. Tehát ez az, ami közös. És még valami: az érzelmi világ. Másfelől zeneileg a nemzeti rock végtelenül eklektikus műfaj. Zenekaron belül, de egymáshoz képest is különbözőek, más és más megoldásokkal közelítik meg a közös mondanivalót.

Burjánzó muzikalitás

E műfajban ennyire lehetséges a megújulás? Nem fenyeget az önismétlés veszélye?

Ha bárki meghallgatja az eddig megjelent tizennyolc Kárpátia-lemezt, igazolhatja, mennyire szembeötlő – ha úgy tetszik, burjánzó – a benne rejlő muzikalitás. A népies motívumoktól a keményebb hangvételű rockig minden megjelenik, mégpedig a szöveghez, a mondanivalóhoz igazodva. Az imént beszéltünk a szöveg fontosságáról. Nálunk ez adja az alapot, ez határozza meg a dal érzelmi világát. Ehhez képest a zene csupán aláfestés, alárendelt szerepet játszik, ám mégis a mű fontos része, hiszen ez határozza meg a szöveg atmoszféráját. E kettő koherenciáján múlik a dal sikere. És ez nem Kárpátia-specifikum, minden zenei alkotásra általános érvényű megállapítás. Visszatérve a kérdéshez: pont ettől lesz színes a dallamvilág, a harmóniaváz, a tempó, a hangszerelés, de befolyásoló tényező a dalban megszólaló hangszerek változatossága is.

A nemzeti érzelmű zenekarok tekintetében a politikai szál sem elhanyagolható. Hogyan viszonyult a mindenkori társadalmi rendszer a Kárpátiához?

Miután semmilyen párthoz nem kötődünk, így semmilyen politikai erőnek nem vagyunk lekötelezve, de ettől függetlenül persze megvan az értékrendünk. Amennyiben ennek megfelelően fordul az ország sorsa, annak örülünk; ha épp fordítva történne, azt mindenképp szóvá tesszük. Hadd mondjak el egy idevágó történetet! 2006. június 4-én Trianonban tartottunk egy tiltakozó megemlékezéssel egybekötött koncertet. Miután a helyi hatóságoktól beszereztük a szükséges engedélyeket, megkaptuk a rendőri biztosítást, így megtarthattuk a rendezvényünket. Siklósi Beatrix és Matúz Gábor velünk tartottak, és megörökítették az eseményt. A franciák egyébként abszolút normálisan álltak hozzánk; a két televíziós riporter többeket megszólaltatott az erről készült dokumentumfilmben, amiből egyébként kiderült: a többségnek halvány fogalma sincs arról, miről is van szó. Egyikük mindössze annyit nehezményezett: ha már tüntetünk, miért nem vagyunk hangosabbak… Később, szeptemberben, amikor az ún. „öszödi beszéd” miatt itthon kitörtek a zavargások, a magunk eszközeivel mi is hangot adtunk nemtetszésünknek. Az október 23-i eseményekről pedig Barátom, mondd, merre vagy címmel dalt is írtunk.

„A hazámat érintő kérdésekben kérlelhetetlen vagyok”

Hol húzódik a határ az egészséges nemzeti érzés, valamint a radikalizmus között? Továbbá ennek analógiájára a nacionalizmus, illetve a nemzeti öntudat között?

Maradjunk az első kitételnél: az egészséges nemzettudat – elvileg – minden állampolgárban benne lakozik. Függetlenül attól, mely ország polgára. A radikalizmus bélyegét általában a nemzeti érzelmű, más megközelítésben jobboldali emberekre szokták rásütni, miközben igazából épp az ellenoldalról, a megbélyegzőkről mondható el ugyanez, azon belül is a szélsőliberális eszmék követőiről. Mi – és ezen a Kárpátia zenekar tagságát, táborát értem – a normalitást követjük. A radikalizmust pedig vállalom, hiszen a hazámat – amelyet szeretek – érintő kérdésekben kérlelhetetlen vagyok. Valljuk, hogy az egészséges nacionalizmus minden egyes nemzet szükséges velejárója, lételeme. Nemzeti büszkeségről beszélünk, amelynek keretében ismernünk kell, és szembe kell nézni saját történelmünkkel, tisztelni hőseinket, és őrizni a ránk hagyományozott értékeket, szokásrendet. És itt megismétlem: mindez nem magyar sajátosság. Az egészséges nacionalizmus, nemzettudat, nemzetmegtartó érték az egyénre, vagyis minden egyes nemzetállam polgárára érvényes. A mára kialakult helyzetben minden ország lezárja határait, hiszen elsődleges szempont az állampolgárok védelme. Nekünk, anyaországi magyaroknak annyiban rosszabb, hogy a jelenlegi határok mellett a kárpátaljai, délvidéki, erdélyi és felvidéki magyaroknak – sajnos – nem tudunk segítséget nyújtani.

A nemzeti rock életérzés is egyben, amely feltűnik a követők „civil” életmódjában, a külsőségekben? Gondolok itt az öltözködésre, szokásokra, megnyilvánulásokra.

Erre szoktuk azt mondani, hogy nekünk nem közönségünk, hanem közösségünk van. Ez sok mindent rejt magában, és a hétköznapokban is szeretné ez a közösség kimutatni a nemzethez való lojalitását, mint például az öltözködési szokásokban.

A magyar szigeten provokáció történt

A Kárpátia a Magyar Sziget rendszeres fellépője. 2005-ben az R-Go ottani fellépése körül kisebb botrány alakult ki, miszerint az egyik „gidát” (vokalista-táncos lány) nem engedték a színpadra, mivel színes bőrű felmenője lévén nem garantálhatták a biztonságát. Mi az igazság e körül?

Abban az esztendőben is felléptünk a Magyar Sziget rendezvényén, ám nem az R-Go-val azonos napon. Az incidensről csak hallomásból értesültem. Véleményem szerint provokációról van szó. Ugyanis, ha valaki olyan társasággal, személlyel állít be egy olyan helyre, amely nem az ő közege, vagyis nem oda való, azt csakis provokációnak tudom minősíteni. Jobb esetben meggondolatlanságnak. Ami a rendezőséget illeti: ha valóban az említett okok miatt nem engedte színpadra a lányt, helyesen járt el.

Egy zenekar életében nagyon fontos tényező a társadalmi támogatottság. Különösen annak fényében – miképpen arról szó esett –, hogy „felülről” nem számíthat segítségre. Mi lehet a Kárpátia népszerűségének oka?

Hogy valakit miért szeretnek, vagy épp nem szeretnek, ezt nem tudom megmondani. De természetesen nagyon örülünk annak, hogy sokan járnak a koncertjeinkre, hogy vásárolják a lemezeinket, hogy szeretnek bennünket. És nemcsak a határainkon belül, de azon túl is. Legutóbb egy svéd nemzeti ifjúsági mozgalom kérte el feldolgozásra az egyik dalunkat. Nem egyedi eset: elég csak körülnézni az interneten, hány távolabbi országból szólnak hozzá, írnak véleményt a dalainkról. Elmondhatjuk – és ezt jó darabig követtük a világhálón –, hogy lemezeinket világszerte ismerik. Nem baj, ha nem értik a magyar szöveget; egyfelől megfogja őket a dallam, másfelől minden nemzetállamnak létezik szenvedéstörténete, amit a számára idegen szövegből akár magára húzhat. A hangsúly a kölcsönös tiszteleten van. A muzsikának egyébként is lelke van, enélkül csupán technikáról beszélhetünk. Ez leginkább két meghatározással jellemezhető: produkció és attrakció. És mindenképp az előzőre kell törekedni.

Folyamatosan megújuló történet

Hol tart ma a zenekar?

Nem szoktam összegzéseket csinálni, mivel a Kárpátia munkássága folyamatosan megújuló történet. Eleje van, külön korszakai nincsenek. A megalakulás óta folyamatosan gurul. Újra és újra friss kihívásokkal nézünk szembe, tele vagyunk tervekkel, ötletekkel. Nem tekintünk visszafelé, ettől függetlenül büszkék vagyunk a múltunkra

Fotók: Az együttes hivatalos Facebook oldala