A bevándorlásellenesek és a liberálisok erősödését, valamint a néppárt és a szocialisták gyengülését hozzák majd az európai parlamenti választások, és a hagyományos néppárti–szocialista nagykoalíciónak várhatóan nem lesz meg a többsége a parlamentben. Ez azonban csak az Európai Néppártot hozza megoldhatatlan helyzetbe; a sors most fizeti ki neki az elmúlt évtizedek elvtelen, kizárólag hatalmi célú balra tolódását, miközben a parlament baloldali és a néppárttól jobbra levő részei is megőrizték arculatukat, értékazonosan politizáltak. Ezért van nagy bajban a saját ambíciói által is fogságba ejtett néppárti csúcsjelölt, Manfred Weber. A mai szavazás eredményétől függetlenül nem tudnak jó döntést hozni a néppártban. Azt akkor kellett volna, mielőtt összebútoroztak a szocialistákkal.
A bajor, akinek az eddigi legmagasabb tisztsége, hogy az EPP frakcióvezetője lehetett a most véget érő ciklusban, nem volt sem CSU-elnök, sem bajor miniszterelnök, sem német szövetségi miniszter, most mégis elérhető közelségbe került neki az álommeló, az Európai Bizottság elnöki széke. Szerencsésen gyorsan megmászta az egyéniség nélküli bürokraták politikai tyúklétrájának végigszart fokait, és most, amikor már nyúlna fel, hogy a legfelsőt megmarkolja, nem akar lecsúszni élete nagy lehetőségéről. Ám nincs könnyű dolga. Szüksége lesz legalább 353 – de inkább több – képviselőre, aki majd rá nyomja a gombot Juncker utódának kiválasztásakor (az új parlamentnek 705 képviselője lesz a brexit után). A hagyományoknak megfelelően, minden bizonnyal ezúttal is a Guy Verhofstadt vezette liberális ALDE frakcióhoz fordul majd a néppárti–szoci szövetség, hogy meglegyen a többség.
Nincs menekvés a baloldal öleléséből
Csakhogy rengeteg az ismeretlen ebben az egyenletben Manfred Weber számára. Talán túl sok is ahhoz, hogy egy maszatoló brüsszelita műanyagmosoly megbirkózzon vele. Ha pusztán technokrata szemszögből nézzük a helyzetet (márpedig ő és a pártja is abból nézi), az EPP számára a legkézenfekvőbb a parlamenti patkó bal oldalán keresgélni a kisegítőit. Egyrészt emellett szól a hagyomány és a pártcsalád egyébként is folyamatos balra tolódása, másrészt a baloldalon régi, bejáratott frakciók üzemelnek – szocialisták, liberálisok, kommunisták, zöldek –, míg a néppárttól jobbra, a patkó bevándorlásellenes zónájában megjósolhatatlan, hogy milyen erők állnak majd fel, mennyien lesznek, és milyen viszonyban lesznek egymással meg a többiekkel.
A két holland nem ereszti a néppártot – Timmermans, a szocialisták és Verhofstadt, a liberálisok csúcsjelöltje (PS-montázs)
Ahhoz, hogy a hagyományos nagykoalíciós partner, a szocialisták, na meg persze a liberálisok támogatását elnyerje, Webernek meg kéne fegyelmeznie a markánsan bevándorlásellenes Fideszt, így érthető, miért játssza a kemény gyereket, amikor Nyugaton kérdezik fel ezzel kapcsolatban. Csakhogy a Fidesz esetleges elveszítésével (kizárásával vagy kilépésével) az EPP elbukna várhatóan 12-13 képviselőt; a jelenleg három képviselővel bíró Szlovén Demokrata Párt is jelezte, hogy ha a Fidesz megy, akkor ők vele tartanak, és ki tudja, hol a sor vége. Mit lépne a magyar kormánypárttal közeli kapcsolatot ápoló Romániai Magyar Demokrata Szövetség várhatóan két vagy három képviselője, és mit tenne a felvidéki Magyar Közösség Pártja esetleges egy képviselője? A Fidesz magával ránthat a néppártból annyi képviselőt, ami netán átbillenti a mérleget, és hirtelen a szocialistáké lehet a legnagyobb frakció, ami után meg már Frans Timmermans kopogtathatna illedelmesen a néppártnál, hogy nagykoalíciós partnerként, a hagyományok jegyében támogassák az ő bizottsági elnöki kinevezését. Ennél megalázóbb buktát nehéz elképzelni Manfred Weber számára, ráadásul a néppárt felbomlását is gyorsíthatja, ha a baloldalnak behódolás mellett még a vezető pozícióját is elveszíti.
A kecske is és a káposzta is kéne Webernek
Webernek tehát úgy kéne megtartania a fideszes és vele baráti képviselők mandátumait, hogy közben a szocialista és liberális barátai kedvéért megszabadul a Fidesztől. Le kéne vágnia a jobbkezét, hogy használhassa a balt. Ezt a lehetetlen döntést varrta a bajor csúcsjelölt nyakába a sors, na meg persze a néppárt sokévnyi elvtelen, technokrata politizálása. Ráadásul a választás előtt vártak el tőle egyértelmű állásfoglalást, miközben fogalma sincs, milyen arányok lesznek az új parlamentben. Nem csoda, hogy próbálta elkenni még a saját maga által kihirdetett feltételeket is, és bárhová ment haknizni, mindenhol azt mondta, amit az ottaniak hallani akarnak.
Az elvi alapvetései mellett kitartó Fidesz megoldhatatlan helyzetbe hozta a baloldal elvárásainak meghajló EPP-t. (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs)
Az EPP és Weber vergődését nyilvánvalóan kéjes örömmel nézik a szocik és a liberálisok, akik a zavartalan nagykoalíciós idők leple alatt fokozatosan balra tolták a néppártot, ha pedig nem sikerül teljesen a hatalmukba keríteni, akkor majd szétszakítják, és a lehető legnagyobb darabot harapják ki belőle. Ők csak nyerhetnek ezen. Jelenleg mindössze 19 mandátum hiányzik ahhoz, hogy egy szocialista–liberális–kommunista–zöld koalíció legyen többségben a parlamentben. A szakadással vagy anélkül melléjük álló néppártiakkal talán még többséget is szerezhetnek az új parlamentben, hogy még keményebbre fordítsák az eddig is igencsak bevándorláspárti, szélsőségesen liberális uniós politikát.
És Orbán Viktor sem könnyíti meg Manfred Weber dolgát, hiszen egy politikusnak nem az a feladata, hogy kézenfogva átvezesse a másikat a biztonságos helyre. A miniszterelnök egyértelműen lubickol a meglévő mozgásterében, kihasználva, hogy Weber semmilyen irányba nem tehet egyetlen lépést se végzetes hiba kockáztatása nélkül. Orbán körültáncolja az egy helyben szűkölő Webert, mert pontosan tudja, hogy tárt karokkal várják más pártszövetségekben, ugyanakkor a néppártban is szép számmal vannak szövetségesei, akiktől nem feltétlenül kell elzárkóznia. Ő politizál a brüsszeli bürokraták között. Azt pedig a Fidesz bármilyen frakciótagsága mellett is megteheti a jövőben.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS