
Nem állítják le minden amerikai járatukat a nagy európai légitársaságok az amerikai beutazási korlátozások ellenére sem, de jelentősen csökken a járatszám a transzatlanti útvonalakon – derül ki a légitársaságok tájékoztatásából.
Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke szerda este jelentette be, hogy a koronavírus-járvány miatt március 13-án éjféltól nem léphetnek be az Egyesült Államok területére azok, akik a schengeni övezetben voltak az elmúlt 14 napban. A rendelkezés nem vonatkozik a hazatérő amerikai állampolgárokra. A Lufthansa Group erre reagálva délután azt közölte a honlapján, hogy a frankfurti, zürichi, bécsi és brüsszeli bázisokról továbbra is közlekednek a New York–Newark, a Chicago-O’Hare és a Washington-Dulles repülőterekre. Ez egyben azt is jelenti, hogy minden más járatot töröltek, a nyugati partra egyetlen járat sem indul el. Hasonló döntést hozott az Air France is: a párizsi központú légitársaság tájékoztatása szerint szombatig minden járat menetrend szerint közlekedik, azután Atlantába, Chicagóba, Detroitba, Los Angelesbe, a New York–JFK-re, San Franciscóba és Washingtonba repülnek. Az Egyesült Államok hatóságainak visszajelzésére várnak, hogy a miami, bostoni és houstoni járatot elindíthatják-e. A KLM konkrét repülőterek említése nélkül azt írta: azokra a repülőterekre közlekednek szombattól, ahol szűrik a beérkező utasokat. Az International Airlines Group (IAG) érintett cégei (Iberia, Level, Aer Lingus) nem közölt változást, a Budapest és New York között járatot üzemeltető LOT Polish Airlines későbbre ígért tájékoztatást.
Európa és az Egyesült Államok között naponta mintegy 250 gép közlekedik, a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség szerint a korlátozó intézkedés 500 járatot és naponta 125 ezer utast érint.
Forrás: MTI
Laca
2020-03-13 at 05:47
Végre valami hasznosat is tesznek a környezetszennyezés visszaszorítására.
Kár,hogy csak ideiglenes !
LacibácsiErős
2020-03-12 at 23:53
Válsággenerálás van. A vírus csak kapóra jött.
8-12 évenkként, egyszerre nagyobb tételben ki kell szedni a birkák által összegyűjtött és államkasszákban felgyülemlett javakat (pénzt).
Válság nélkül szemetszúrna, hogy a ‘közpénz’ magánzsebekbe vándorol nagy tételben.
Itt nem Mo.-ról van szó, Mo. nem tényező, mert túl pici. (USA, UK, AU, EU, JAP szinten megy a buli. A többi ország pénzügyei csak járulékos veszteségnek számítanak).
Majd jön az a pont amikor a közpénzen ülők ‘segítenek’ a problémán:)
2001 WTC – lett pénz háborúzni (bár a kongresszus az utolsó pillanatig nem akarta megemelni a limitet). Értsd: Ment a pénz a fegyvergyártókank és katonai beszállítóknak.
2008 Bank konszolidációk – A dőzsölő bankárok által félrevitt bankokat az adófizetők pénzéből ‘mentették meg’ rendkívül ‘demokratikus’ módon.
2020 Vírusválság… Már bejelentették a milliárdos állami segítségeket. Majd jelentkezzen az az átlagember aki ebből majd lát pénzt.
Ja, a gyúrcsótány is bepróbálkozott egy hasonlóval amikor valamelyik állatnáthánál milliárdokért ‘gyártatott’ ellenszert ami a kutyának sem kellett. Persze az is közpénzből ment.. No de leglább nem dollármilliárdok voltak, csak forint milliárdok. Kis pénz – kis foci.
Kérdés
2020-03-12 at 23:11
Az elmúlt 2-3 hónapban hány utas jöhetett Kínából és ment szerteszét a világban még mielőtt korlátozták a kínai légijáratokat?
Tényleg ennyire muszáj ennyi embernek össze-vissza röpködni?
Matyas Nagy
2020-03-13 at 00:04
Ez az egész külföldi utazgatási mánia már rég “túl van tolva a normálison”.