repülés
Megmutatjuk, miért lett sértő a „pilótafülke” szó angol megfelelője, és miért nem WOKE-ok a kakasok
Tudták, hogy manapság a nyugaton dolgozó pilótáknak egy, a Bibliánál is vaskosabb, WOKE intelmekkel teli kézikönyvet kell bemagolniuk, aminek semmi köze nincsen a repülőgép irányításához, hanem leginkább arról szól, hogy mit és hogyan mondhatnak egymásnak és az utasoknak anélkül, hogy bárkit is megsértenének? Ebben az irányt mutató szabályzatban olyan dolgok szerepelnek sértésként, mint a „hölgyeim és uraim”, vagy az, hogy a nőnemű légiutas-kísérőkre lányként hivatkozzanak, de probléma van a „mexikói pilóta” megnevezéssel is, különösen ha más országból származik az illető. A legdurvább a listán talán a „cockpit”, vagyis a „pilótafülke” szó angol megfelelője, amit szintén sértőnek tituláltak. Ez a szó azért is érdekes, mert az angolban ugyebár szerepel benne a „cock” szó, ami a hímvesszőt is jelentheti, viszont a repülő kapcsán használt „cockpit” szónak semmi köze nincs ehhez, de még talán a „kakas” szóhoz sincs. Szóval temessük a tenyerünkbe az arcunkat, és nyelvészkedjünk most egy kicsit. Politikai Hobbista: a techzsarnokok kitörölték Trumpot a történelemből (VIDEÓ)
Egy hét alatt sikerült négy techmogulnak felszámolni a szólásszabadságot Amerikában, Donald Trump, egyelőre még hivatalban lévő elnököt pedig ókori mintára kitörölték az emlékezetből. Mindezt azzal magyarázzák, hogy Trump arra biztatta fel a tüntetőket a Capitolium megtámadására. Ezt a témát boncolgatták a Politikai Hobbista hétfői műsorában. Az adás második felében pedig a híres repülődinasztia harmadik generációs képviselője, Szentgyörgyi Dezső ült a vendégfotelben, aki egy fordított utat járt be: nagypapájával ellentétben nem a nagy háború után ült át egy IL-18-asba, hanem hosszú kereskedelmi repülős pályafutása után lépett be a nagyapjáról elnevezett légibázis kapuján, hogy hazáját szolgálja. Szentgyörgyi azt is megosztotta a Hobbistában, hogy nem árt, ha az embert tisztelik az ellenségei, például nagyapját a legnagyobb háborús ellenfele, a Szovjetunió Hőse érdemrenddel kitüntetett orosz pilóta a barátjának fogadta a háború után. Ajánljuk még
A kipróbált harcosokkal küzd meg az örményekkel és a portugálokkal Marco Rossi
Kihirdette keretét a magyar labdarúgó-válogatott októberi világbajnoki selejtezőire Marco Rossi szövetségi kapitány. Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük. Csepreghy Nándor államtitkár: Tisztelet a nyolcszázezer elhurcolt honfitársunknak! – Harmincöt éves a SZORAKÉSZ (PS-exkluzív!)
Fennállása harmincötödik évfordulóját ünnepelte a Szovjetunióban volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezete (SZORAKÉSZ) a hétvégén, Siófokon. Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.