Pesti Srácok

Egy 19 éves lány megkezdte a Föld körberepülését

null

Zara Rutherford a belgiumi Courtrai repülőteréről szállt fel ultrakönnyű, Shark típusú repülőjével, és úgy tervezi, hogy 52 nap alatt körberepüli a Földet. Ha sikerül teljesítenie vállalkozását, ő lesz a legfiatalabb nő, aki egyedül megtette az 51 ezer kilométeres távot. A világrekordot az amerikai Shaesta Waiz tartja, aki 2017-ben, 30 évesen repülte végig az utat.

Zara Rutherford 14 éves kora óta repül. Augusztus 11-én indult volna útnak, de az utolsó pillanatban elhalasztotta a felszállást, hogy egy új kamerarendszert szereljen a gépbe. Az út várhatóan 250 órányi repülési időt, összesen nagyjából három hónapot vesz igénybe. Zara Rutherford kétszer keresztezi majd az Egyenlítőt, egyszer az indonéziai Jambi, másodszor a világ másik felén, a kolumbiai Tumaco felett. A pilóta azt tervezi, hogy pihenői során találkozik a helyi fiatalokkal, hogy átadja ismereteit a repülésről, különösen a lányoknak. Az utat önerőből finanszírozza; Rutherford eladta az autóját, és szponzorokat keresett terve megvalósításához. A fiatal nő hatszáz eurót szán faültetési projektekre, hogy ellensúlyozza a repülésével járó káros szén-dioxid-kibocsátást.

Forrás: MTI; Fotó: Képernyőkép

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.