Pesti Srácok

Étlen-szomjan hagyta magára utasait Rómában a a Wizz Air (frissítve!)

null

Egy szombati, Liszt Ferenc repülőtéri incidens után Rómában is gondjaik akadtak a magyar utasoknak, ezúttal a Wizz Airrel – értesült az Index. Közben vasárnap délután közleményben reagált a történtekre a légitársaság.

A lap egy olvasója azt írta, hogy a szombat esti járat több mint 200 utasa még vasárnap délben is azt várja, hogy a hazafelé tartó gépe felszálljon. A reptéren éjszakáztak szállás és fürdési lehetőség nélkül, a reptértől pedig egy pár eurós kupont kaptak reggelire, és egy félliteres vizet, hogy ne elégedetlenkedjenek.

Az Index értesülése szerint a szombat este 21 óra 35 perckor induló budapesti járat háromórás késéssel indult. Ezután, amikor 23 óra 35 perckor már ott voltak a kapunál Rómában, akkor üzenetben közölték az utasokkal, hogy végül az egész járatot törölni kellett – ám egy dolgozó sem volt a közelben, aki felvilágosítást adhatott volna a helyzetről. Állítólag mindössze annyit írtak, hogy a járat csak vasárnap délután 4-kor indul.

A felháborodott utas beszámolója szerint 30 perccel később jött csak oda a várakozó tömeghez – tele kisgyerekesekkel, várandósokkal és idősekkel – egy reptéri alkalmazott, aki elmondta, hogy a pilóta betegsége miatt kellett törölni a járatot, így vissza kell menniük a feladott poggyászokat visszakérni. Mindezt csaknem éjjel 1-kor.

PestiSracok facebook image

– írja az Index.

A lap szerint sokan ott éjszakáztak, reggel pedig egy 16 eurós reggeli kupont és egy fél literes vizet kaptak mindössze.

Reagált a Wizz Air: nem hagyták magukra az utasokat

Vasárnap délután a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben a Wizz Air azt írta:

Forrás: PS/Index; Fotó: Facebook