Nem érzitek, hogy szólni kellene nekik?

Kolléganőnk a következő cikk miatt került nemtelen támadások kereszttűzébe: “Soros civiljei nem vesznek el, csak átalakulnak – Újabb tüntetéshullám kezdődik a Parlamentnél”. A cikk – a címéből következően – politikai témáról szól. Arról, hogy a Soroshoz köthető szélsőliberális csoportok ezúttal egy szociális ügy mögé bújva (az otthoni ápolásról van szó) támadják a kormányt és próbálják meg az el-elhaló tüntetéseiket életben tartani.

Ha valaki egész életében a Soros György által is finanszírozott szervezeteknél volt fizetett aktivista vagy „szakértő”, az szerintünk kötődik a Soros-hálózathoz és bizonyosan nagyon liberális beállítottságú. Ez akkor is így van, ha éppen egy valós probléma miatt aggódik látványosan. Ez egy reménytelen vita a liberálisok és közöttünk, hogy mennyiben befolyásolja a függetlenségüket, hogy kitől is kapják a pénzt. Nem is mi mondjuk azt, hogy függetlenek vagyunk, hanem ők mondják, hogy azok.

A közismert betegség, a liberopátiás elmezavar következtében, amely nagyon jelentősen korlátozza a szövegértést is, a cikk olvasóinak egy része a szövegből azt az egyébként kiolvashatatlan következtetést vonta le, hogy a cikk szerzője az otthoni ápolást végző embereket gyalázza és semmit nem fizetne nekik, nemhogy többet.

Majd valaki ezek közül kitette a kolléganőnk magán e-mailcímét közszemlére és ráutalólag ráuszította virtuálisan az összes őt követő, hasonlóan szövegértési problémákkal küzdő liberopátiás alakot. Ezek a nethuszárok nem veszélyesek, de kevesen képesek nyugodtan aludni, amikor kapnak néhány száz gyalázkodó, átkozódó, fenyegetőző üzenetet. Talán még tényleg olyanok is voltak közöttük, akik beteg hozzátartozójukat ápolják és nem olvasták az eredeti cikket, de bedőltek a provokációnak.

Mindenki lehet hülye időnként, Ungár Pétertől sem szeretnénk elvitatni ezt a tényleg alapvető emberi jogot. Elgurult a gyógyszer, és amikor utánahajolt, beverte a fejét az asztalba, és miután a kutya bemászott a heverő alá, valakit el kellett küldeni a fenébe. Szegény kolléganőnk rosszkor volt rossz helyen.

De mi, és hitünk szerint mindenki más is, tettének elkövetése után ki szokott józanodni. Ilyenkor ismerszik meg az igaz jellem, elismeri-e az ember, hogy ő nem volt magánál és tévesztette össze a leánykollégium magasföldszinti nyitott ablakát a hálószobájával. Az ott alvó hat leányt meg a barátnőjével.

A harag, a felserkentség elszáll és az ember elkezdi szégyellni magát. Na, itt bicsaklik meg a mi történetünk. A szégyenkezésnél. Azon az oldalon ezt senki nem érezte túlzásnak? Senki sem olvasta el az eredeti cikket? Tényleg meg kell átkozni egy magzatot az anyja hasában a haladóknak, hogy elhallgassanak a fejükben a hangok?

Mondom, ha a szellem kiszabadul a palackból, nem lehet visszaszuszakolni. Nem is várjuk el. Nem gondoljuk, hogy mindegyik baromnak bocsánatot kellene kérnie azért, amiket előre megfontolt szándékkal irkált egy másik embernek. Néhánnyal is megelégednénk. Meg azzal, hogy a lavina elindítója kérjen bocsánatot. Megtiszteljük azzal, hogy képesnek gondoljuk ennek a gesztusnak a megtételére. Vagy ha nem, akkor attól a közegtől várjuk el ezt, ahol az illető a mindennapjait tölti. Ahogy azt a közeget elnézem, arra most nagyon ráfér néhány gesztus.

Kedves liberális felebarátaim! Minden udvariatlanság alkalmat teremt egy kis udvariasságra. Ragadjátok meg az alkalmat!

Vezető kép: aHang Facebook