Mikor és hol készítették? Egyszerre készült, vagy két külön részből állították össze? Melyik királyunk kapta és kitől? Ezeket a tárgyszerű kérdéseket szoktuk nyomozni a Szent Koronával kapcsolatban, és közben hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy ez nemcsak valami múltbéli tárgy, hanem a jelenben is létezik, ráadásul a magyarság legfontosabb jelképe. Megtestesíti az országunkat és annak népét, és így jóval több, mint egy tárgy. Ez csaknem egy évezreden át teljesen világos volt a magyarság számára, és a Szent Korona tiszteletét nem tartották sem túl elvontnak, sem értelmetlennek. Csak a királyság megbuktatása és a kommunizmus tudta elhalványítani, ám a Szent Korona továbbra is a mi történelmi örökségünk, amelyre vigyáznunk kell, de működtetnünk is, ahogy korábban tettük. Különleges jelképünk történetéről, nemzeti, kulturális és népművészeti jelentőségéről Limbacher Gábor néprajzkutató beszélt.
Facebook hozzászólás
Anonim Andras
2024-05-01 at 10:48
Érzelmi alapján a Koronarol!
Nem csillapodnak a kedélyek.Egyesek alkalomról alkalomra okot látnak rá, és jelennek meg vélemények a médiába, pro-es kontra a koronával kapcsolatban.
A kommunista diktatúra után,napjaink öntudatat, erkölcset vesztett világában már a korona külleme,az adományozó személye is,szinte eleve elrendelté teszi, az ellene és mellette megnyilvanulok véleményét. Nekem, akinek sem történészi, sem muertoi képesítéssem nincs, alapjában véve laikusként kellene szemlélnem és megnyilatkoznom. A koronát is csak képen és a televízióban láttam, mégis úgy érzem és tudom, hogy ebben a témában csak szakértő lehetek, mert itt nem az iskolai végzettség a meghatározó. Ezt a magyar ember csak belülről érzi, valahonnan a szíve, tudata mélyestelen-melyerol, hogy egyszerűen van ez a megfoghatatlan, soha eléggé körül nem írható érzés. Amikor mitológiai összetartozásunk madara a Turul, vagy a nemzetet megjelenítő zászló és címer együttese, a Szent Korona alatt összefogott állam, maga a haza, bennünk egységes testé s lélekke válik, melynek bármelyikét is, tisztességes magyar ember gunynak tárgyává ki nem teheti.
A Korona véletlenül vagy tudatosan dőlt keresztje számomra azt jelenti,hogy mi is útközben vagyunk. Alatta Jézust látom szenvedve, gornyedni töviskoronával a fején, a tizennégy Stáción át, a Golgota felé. Az eteista embernek ez a vég. A halál útja. Nekem az örök élete,a meg dicsőelese. A Korona, a ma nem keresztény magyar ember számára egy történelmi letűnt idő, a királyság végét jelentő, mára múzeumba illő tárgy, szarkofágba zárt jelentéssel. Hívő keresztény ember számára a múltat, a jelent,a jövőt és a nepben, nemzetben gondolkodást egyesíti. Szinte egyetlen olyan ereklye, amely kitartott mellettünk békében és a hadak útján ezer éven át. Királyok jöttek, császárok mentek, zászlók, cimerek, hatalmak nőttek, majd porba hulltak, S a Korona járta velünk együtt a ránk szabott utat. – Együtt vagyunk! A népehez leereszkedő, ha kell büntetni tudó István,a király. A pusztulasban és építésben, IV. Béla. A Hunyadiak – János és Mátyás, Dózsa és népe, Mohács megszenvedoi, a Zrinyiek, Erdély nagyjai, Bethlen, Bocskai, Rákócziak, Martinovicsék, Kölcsey, Vörösmarty, Arany, Petőfi, Széchenyi, Kossuth, Görgey, Deák, Ady, József Attila, Radnóti, Nagy Imre és rajtuk kívül, de velük együtt ezren és ezren, akik megéltek a kierőszakolt elmulast, vagy annak vízióját. Múltunkhoz, árnyékahoz és fenyehez, millió és millió szállal kötődunk. Vajon bűn lenne emlékezni és érezni? Elhagyhatunk, leertekelhetunk bármit is ami összefog bennünket a Kárpát -medencében és azon túl? Lehetünk -e vakok nyilvánvaló fogyásunkban és porladásunkban? Ha halljuk is a szirénhangu hazug vádakat “magyarkodo”, ha ez egyeseket boldoggá tesz, tegyék csak.
Te Testverem, tedd csak bátran szívedre kezed, bizhatsz benne. A jövő dobog ott, a Magyar Koronás Jövő.
Berta Zsuzsa
2024-05-01 at 08:20
Hálás köszönet a beszélgetésért. Nagyon jó volna, ha Pap Gábor művészettörténésszel is lehetne ugyanebben a tárgyban készíteni egy interjút.
Gratulálok, remek a műsor!
K
2024-05-01 at 07:15
–Szuper a fenti videón lévő beszélgetés, aminek nagy részével egyetértek.
Valóban már ideje lenne egy korszerű tudományos vizsgálatnak , ezután pedig egy restaurálásnak.
A restaurálás nevében benne van, hogy “helyreállítás”, hibák sérülések kijavítása, stb.
–A koronán lévő ferdeség , mint ahogyan a videóban is elhangzik, biztosan egy sérülés volt, mert a kereszt alatt a keresztpánt is LÁTHATÓAN eldeformálódott , ez a videóban is elhangzik nagyon helyesen.
–Ez a kereszt ferdülése lehet egy véletlen sérülés is, de az én meglátásom és feltételezésem szerint ez egy szándékos cselekedet volt a hazánkat meghódító Habsburgok által, amely ferdeség jelképezi hazánk gyarmati alávetettségét.
–Tehát lényeges LENNE egy restaurálás folyamán ennek a szándékos sérülésnek a kijavítása, mert eredetileg a korona BIZTOSAN egyenes volt, vagy még inkább függőleges volt, és nem ferde.
a huszados meg a többiek
2024-04-30 at 23:12
A sajátos stílusú és a liberálisok által szétcikizett Torgyán József érdeme is hogy Orbán Viktor kiragadta a liberálisok karmaiból és mintegy feltámasztva a Koronát átvitette a
Parlamentbe.Az utóbbi 50 év talán egyetlen igazán felemelő politikai eseményén nagyszerű élmény volt jelen lenni.Az amerikai megszállók számára akkor egy jó fricskát jelenthetett a szovjetek felé a Korona visszaadása-gondolom azóta már ezerszer megbánták.De ez legyen az ő problémájuk.
Theo
2024-04-30 at 22:14
A Szakrális geometria című könyv szerint a Parlamentunket is a Szt. Korona kiterített formája ihlette. Nem véletlen hogy mindnyájunk magáénak érzi azt is.
matrix
2024-04-30 at 21:00
Remek és köszi az infokat !