Pesti Srácok

Nem szavazta meg az eutanázia engedélyezését a szlovén parlament

Nem szavazta meg az eutanázia engedélyezését a szlovén parlament

A szlovén parlament csütörtöki ülésén nem szavazta meg az eutanáziáról szóló törvényjavaslatot, mindössze kilenc képviselő támogatta azt a 90 fős nemzetgyűlésben. A legnagyobb kormánypárt, a Szabadság Mozgalom népszavazás kiírását javasolja a kérdésben. A szlovén közszolgálati televízió közlése szerint a két kisebbik kormánypártnak, a Szociáldemokratáknak (SD) mindössze négy képviselője, a Baloldalnak (Levica) pedig mind az öt képviselője a jogszabálytervezet mellett szavazott.

A halálba segítés legalizálásáról szóló törvénytervezetet az Ezüstszál a Méltóságteljes Öregkorért nevű egyesület kezdeményezte, hogy segítsen az olyan betegeknek, akik képesek saját magukról dönteni, de elviselhetetlen fájdalmaktól szenvednek, és nincs reményük arra, hogy állapotuk javuljon. Tereza Novak, a Szabadság Mozgalom képviselője elmondta: a törvényjavaslat megnyugvást adhat a betegeknek (...), hogy életük méltósággal fejeződik be.

– mondta Novak, aki szerint az élet szentségéhez hozzátartozik a méltóságteljes halál is. Hozzátette viszont, hogy ehhez "minden szükséges véleményt" be kell szerezni, és "alapos vitát kell folytatni a kérdésről", mielőtt a végső döntés megszületik. Az utolsó szót az állampolgároknak kell kimondaniuk, ezért népszavazást kezdeményeznek a kérdésben. Alenka Jeraj, az ellenzéki Szlovén Demokrata Párt (SDS) képviselője hangsúlyozta: pártja határozottan ellenzi a törvényjavaslatot, mert az "az élet helyett a halál kultúráját támogatja". Megjegyezte: minden orvosszervezet az eutanázia ellen van, mert az emberi élet sérthetetlen, amint azt számos nemzetközi jogszabály is kimondja. Úgy vélte, egy élet befejezését nem szabad a közegészségügyi alapból finanszírozni, mert az nem számít gyógyításnak.

PestiSracok facebook image

– húzta alá. Az eutanázia ellen érvelt Iva Dimic, az ellenzéki Új Szlovénia (NSi) képviselője is, aki szerint "az orvostudomány a gyógyításért és az életért van, nem pedig a halálért". Soniboj Knežak, az SD képviselője elmondta: a képviselőcsoport minden tagja maga dönthette el, hogy támogatja-e a törvényjavaslatot, viszont megjegyezte: valójában minden állampolgárnak döntenie kellene róla. Nataša Sukič, a Baloldal képviselője közölte: pártja egyhangúlag támogatta a törvényjavaslatot. "Az egyén tudja a legjobban, mi a méltóságteljes halál", és az önkéntes eutanáziát csak a halálos betegek és az elviselhetetlen fájdalmaktól szenvedők számára engedélyeznék – tette hozzá.

Forrás: MTI; Fotó: El País

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.