Pesti Srácok

Nem találták meg Győrffy Ákost, befejezték a magashegyi hegymászó keresését Olaszországban

Nem találták meg Győrffy Ákost, befejezték a magashegyi hegymászó keresését Olaszországban

A rendkívül alapos és szakszerű keresés ellenére sem találták meg Győrffy Ákos magashegyi hegymászó, síalpinista és siklóernyős nyomait Olaszországban, a Monte Rosa-masszívumon – közölte pénteken a Kalifa Alpin Csapat az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint Győrffy Ákos családja a szakemberek információira alapozva azt a döntés hozta pénteken, hogy abbahagyják az eltűnt hegymászó keresését. A hatóságok tehát hivatalosan is befejezték a kutatásokat. Győrffy Ákos múlt pénteken egy hétvégi mászásra indult a Monte Rosa-masszívumra, amelyen már többször is járt. Az előre megbeszélt időpontra azonban nem ért vissza, nem jelentkezett be.

A mentés megkezdését szerda délelőtt Győrffy Ákos édesapjával egy időben Héjja Bálint, a Kalifa Alpin Csapat tagja indította el az olasz hatóságok felé, aki egyben nemzetközi szakvizsgával rendelkező hegyivezető is. A keresést a piemonti és a Valle D'Aosta-i hegyimentő-szolgálat, valamint több alpesi hegyimentő szervezet szakemberi végezték 3 helikopterrel és 20 szárazföldi hegyimentő szakember közreműködésével. Később bekapcsolódtak a keresésbe a svájci Wallis kanton rendőri egységei is.

A helyszínre érkezett csütörtökön Győrffy Ákos testvére, Örs és a Kalifa Alpin Csapat hegymászója, Lengyel Ferenc is, akik próbáltak hatékony támogatást nyújtani a mentőcsapatoknak. A kutatást Magyarország Milánói Főkonzulátusa is a lehető legmagasabb szinten támogatta. Mint írták, rendkívül nagy erőkkel folyt a kutatás megállás nélkül. Három lehetséges útvonal vetődött fel.

PestiSracok facebook image

– olvasható a közleményben. Hozzátették: vizsgálták Győrffy Ákos további lehetséges útvonalait is a Margherita-menedékház felé, amely Európa legmagasabban fekvő menedékháza 4556 méteren. Feltehetőleg ez volt Győrffy Ákos eredeti úti célja. Az útvonalak mentén is keresték a nyomait. Mivel feltételezhetően siklóernyő is volt nála, a szakemberek által valószínűsített, lehetséges siklóernyőzési útvonalak mentén is folytatták a keresést.

Az összegzés felidézi, hogy Győrffy Ákos szombaton utazott volna Nepálba a Kalifa – Kiss Péter Emléktúrára, ahová elkísérte volna Kiss Péter édesapját és testvérét a Kancsendzönga alaptáborába. Onnan kezdetét vette volna a Kalifa Kancsendzönga Expedíció, amelyen megkísérelte volna megmászni a 8586 méter magas hegyóriást. Győrffy Ákos örökre beírta magát a magyar síalpinizmus történelmébe azzal, hogy tavaly 7134 méterről első magyarként síelt le az Ibn Szína csúcsáról – írta a Kalifa Alpin Csapat.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.