
Hatalmát kihasználva, politikai alapon válogatna a közbeszerzési pályázók között Niedermüller Péter, Erzsébetváros DK-s polgármestere, aki a Spirit FM egyik reggeli adásában panaszkodott arról Fiala Jánosnak, hogy kerületében a hatályos törvényeknek megfelelően választották ki a legjobb ajánlattevő céget. Mivel ez nem tetszett Niedermüllernek, a műsorban ország-világ előtt kijelentette: minden jogi eszközt megtesz, hogy megmásítsa az amúgy szabályos döntést, azaz politikai indíttatásból igyekszik keresztbe tenni a jogállamiságnak. Fékek és ellensúlyok Erzsébetvárosban, avagy visszatérőben a Gyurcsány-modell…
Az talán minden olvasó számára világos, miért is az átláthatóság egyik legfontosabb eszköze a közbeszerzési eljárás. Bár több fajtája van, lényegében arra szorítja a pályáztatókat, hogy objektív mércék alapján válasszák ki a legoptimálisabb, ár/érték arányban a legjobb ajánlatot. A pályáztatók bizottságok segítségével választanak, közös a döntés, közös a felelősség; ha az eljárás során bármely ajánlattevőnek kedveznének, közösen kellene felelniük érte. Ennek tudatában megnyugodhatnánk: működnek a fékek és ellensúlyok, szilárd a jogállam, hasít a demokrácia. De mi van akkor, ha egy vezető politikai indokból elgáncsolna egy ajánlattevőt, vagy mindent megtenne, hogy jogi úton lehetetlenítse el a neki nem tetsző pályázót? Hát, az ellenzék, főleg a korrupcióvadász Hadházy Ákos azonnal és magától értetődően kiáltana az OLAF-ért, hiszen a köz pénzéről van itt szó, amelyek felhasználásában a józan ész, és nem a politika dönt. Azonban, ha ezt az ex-EP-képviselő Niedermüller Péter teszi, sőt, még hangoztatja is, elmarad a felzúdulás. Ebből pedig csak egy dolog következik: a balliberális oldal hatalomrakerülésével azonnal gyakorlatba ülteti, ami ellen névleg harcol. Nesze neked, jogállamiság…
Hát hogy engedhetett ilyet, polgármester úr?
Niedermüller Péter, akit aktív EP-képviselőségének feladásáért cserébe indítottak Erzsébetváros polgármesteri posztjáért, és amit a budapesti szavazók jóvoltából sikeresen abszolvált is, hatalomba kerülése után máris súlyos dilemmákkal találta magát szemben, hiszen nem tudta érvényesíteni a közbeszerzések alkalmával politikai akaratát (ismételten: a közbeszerzési eljárásnak pont az a lényege, hogy ezt ne tehesse meg egy vezető). Az elkeserítő problémát online lélekgyógyászával, Fiala Jánossal és rajta keresztül a széles nyilvánossággal is megosztotta. A Spirit FM múlt heti, reggeli műsorában lényegében arról kesergett, hogy működik az átláthatóság és a jogállam, és ő keresi annak eszközeit, hogy hogyan lehet a vonatkozó törvényeknek megfelelően lezajlott eljárást jogi úton elgáncsolni. Bár Fiala János a beszélgetésben többször is hangsúlyozta, hogy meghúz egy “vörös vonalat” és nem beszél politikáról, a műsor ezen pontján feladta elveit, amikor beolvasta: az erzsébetvárosi bírálóbizottság javaslatát elfogadva elvileg Niedermüller Péter döntött úgy, hogy az Erzsébetváros című újság nyomdai feladatainak ellátása közbeszerzési eljárás nyertesévé a MediaWorks Hungary Zrt. ajánlattevőt választja, míg második helyen a Magyar Közlöny és Lapkiadó Zrt.-t hírdeti ki. Mint Fiala – átlépve a vörös vonalat – megjegyzi,
egy bizonyos körben – és ehhez Ön is és én is hozzátartozik – a Mediaworksről lehet tudni, hogy hová tartozik.
Ezzel nyilván egyértelművé tette azt is, hogy alapvetően ő sem helyesli, hogy a jobboldali kötődésűnek mondott cég Erzsébetvárosban pályázatot nyerhetett, mivel a legjobb ajánlatot tette. Majd felteszi a kérdést: hogyan engedhette ezt meg Niedermüller Péter? A polgármester elöljáróban megerősítette: a bírálóbizottság (vagy ahogy kelletlenül fogalmaz: “azok, akik ezt az egész dolgot intézték”) a törvényeknek megfelelően a legalacsonyabb árat fogadta el, majd hozzáteszi:
ami az én megítélésem szerint egy nagyon súlyos politikai hiba volt.
Ajjaj, politikai hibát véteni egy közbeszerzési eljárás során?!? De Niedermüller itt nem is áll meg, mert kifejti: a közbeszerzési eljárásnak van egy menete, a kerületben a Pénzügyi és Kerületfejlesztési Bizottság bírálja el a pályázatokat (Nem én döntök a személyemben! – mentegetőzik), amely a polgármester szerint szerint “súlyosan téves és ostoba döntést hozott”. Majd még azt is kiemeli:
most az történik, hogy hogyan lehet ezt a döntést jogilag megkérdőjelezni, bennem rendkívül erős szándék lenne erre.
Ajjaj, politikai indíttatásból jogi úton megtámadni egy rendben lezajlott közbeszerzési eljárást?!? Niedermüller persze elismeri: lehet, hogy nem fog tudni semmit csinálni, de keresi annak lehetőségét, hogyan lehet a Pénzügyi és Kerületfejlesztési Bizottság döntését felülírni, megmásítani, felfüggeszteni. Majd megismétli, hogy egyértelmű legyen az álláspontja:
nagyon súlyos politikai döntés volt azok részéről, akik ezt előkészítették.
Az egész műsorban vörös vonalastul együtt az volt a legkülönösebb, hogy Fiala János, aki egy szexfilmforgatási asszisztens lelkesedésével hozta orális képességeivel tűzbe a szomorkodó erzsébetvárosi DK-s vezért, egy pillanatig nem állt meg, mondván: “de hát elnézést kérek, Niedermüller polgármester úr, Ön nyíltan politikai befolyásról, politikai indíttatású csalásról beszél…” Nem. Fiala Jánosnak is belefért, ami a magyar jogrend szerint tilos. A vörös vonalat itt most meghúzzuk; a beszélgetésből mindenki vonja le maga a legfontosabb tanulságokat.
Vezetőkép: MTI
docee
2020-05-08 at 14:35
..azon az oldalon mindeki hulye, vagy csak ennyire magabiztosak, mert oda van nekik ígérve a gyozelem a kovetkezó választáson?????………jó lesz vigyázni. nem biztos hogy mindig a választók dontik el az eredmény, ezek mogott meg most hatalmas erok sorakoztak fel……..
Tilda
2020-05-08 at 13:43
Ne féljetek! Nemsokára jön a TASZ, meg a többi Soros képződmény és tüntetésre hív az antidemokratikus, törvényellenes megnyilvánulás ellen! -Ja vagy nem!! Bolsi lényükből ők már nem tudnak kilépni. Ezért lesz MINDANNYIUNKNAK dolga 2022-ben!!
Polgar
2020-05-08 at 12:59
Erdekes lenne megvizsgalni egy hozzaertonek, miert van az, hogy a libsi, komcsi kepen, szemeben ott a gonosz, aljas lelke!? Gyulolkodo, rosszindultu, akaratu! Ez az egyik mintapeldany.
Pécsi
2020-05-08 at 11:30
Mit vártatok a vén bolseviktól? 😀
Vélemény
2020-05-08 at 10:44
Ehhez vannak szokva. Évtizedek óta ezt csinálják, mást nem is tudnak. A vérükben van, hogy csak annak a “bizonyos körnek” engedélyezett az érvényesülés. Ékes példája a főpolgármester hivatal is….aki egy kicsit is lát, az észreveszi, hogy mi folyik ott….., érdemes körülnézni. A budapestiek is nagy árat fognak fizetni amikor végre lehull a szemükről a homály. Csak akkor fogják majd látni, hogy milyen kár volt felülni az ellenzék által mesterségesen gerjesztett ‘orbán’ gyűlölet kampányra. Sajnos a tandíjnak ára van, és ezt a budapestiek fogják kifizetni.
túródóra
2020-05-08 at 10:26
A büdös komonista gazember !
ómió
2020-05-08 at 09:46
Hiába, ez a “demokratikus, efftársi” tempó, ez űberolhatatlan!
Patriot
2020-05-08 at 09:23
Niedermüller félék képtelenek tisztességes munkából megélni. Nem értik mi az. Csak szerezni tudnak, a másét elvenni leginkább, vagy elcsalni. Más kontojára felvett hitelt ellopni. Kölcsön kunyerálni , aztán lelépni. Testvérek által zsiros állásba menni,amit az adófizetők fizetnek persze. Aztán ahelyett , hogy kussolna , Fiala nyomorulthoz szaladgálni kipofázni , hogy mekkora szemétség tiszességes közbeszerzést lezárni. Hallgattál volna , bölcs maradtál volna!
Polgar
2020-05-08 at 09:18
A 2. Kerulet örsi et aljassaga! Mi tortenik a ferences templom, az onkormanyzat mellett? Kik es mennyit kaptak valakiknek az ep.engedelyezeseert? Hirtelen elkezdtek fakat kivagni, tajekoztatast nem adnak, leteszik a telefont! Mi zajlok itt mar megint? Senki nem tiltakozik, Lang Zsoltot mar kivegeztek volna! Zold libsikomcsi banda, de hol van a jobboldal? Szamonkeres?
Szőke ciklon
2020-05-08 at 09:08
Valaki még csodálkozik az atv-ben elhangzottak miatt? Ahol ezek nagyobb számban összegyűlnek, ott lázítanak, uszítanak, megosztják a többséget, már a látszatra sem adnak, hogy tisztességesnek látszódjanak. Uralják a médiát, az igazságszolgáltatást, és ez bőségesen elegendő ahhoz, hogy befolyásolják a közhangulatot és büntetlenül felülírhassák, megszeghessék annak az országnak a törvényekeit, akik befogadták, megtűrik őket.
Fixit
2020-05-08 at 08:40
BTW
“legoptimálisabb” –
ilyen szó nincs, az optimális önmagában felsőfok.. Tényleg nem lehet ezt megtanulni?
Torockó
2020-05-07 at 22:15
Heterofób képződmény…
aladin
2020-05-07 at 21:22
Még meg van ez a magyar gyülölö torzszülött Niedermüller, miért nem teszik el már lábalol.
Zsike
2020-05-07 at 20:51
Nahát, alig kezdték el az “uralkodást” és máris meztelen a király! Ez is, a másik is (a Pikó), és a Főbácsi is! Ilyen a baloldali demokrácia! Dehát volt már benne részünk közel 50 éven át, népiben, nem kellene csodálkoznunk! Rengeteg ilyen elvtársat ismertünk, ez a jellemlovag sem új számunkra! És mért, mitől lenne más, mint volt az átkosban?! Hogy a mostani demokráciában más szabályok szerint kellene viselkedni, dönteni, hát, az nem fér a világképébe! Nem ezt szokta, nem így szocializálódott! Kár, hogy ilyen rosszul megy neki a polgármesterkedés, mert a végén még ismét kiküldi főnöke, kitartója Brüsszelbe, ha a hazai pályán megbukik! Belegondolni is borzasztó, mit lóghatott ez a senkiházi, semmirekellő fazon ciklusokon át Brüsszelben! És még jól meg is fizették érte!
Ilona
2020-05-07 at 19:07
Nos, akkor az Állami Számvevőszéknek lesz mit ellenőrizni rendszeresen Niedermüller kerületében és kell is egy ilyen botrányosra sikeredett polgármesteri kijelentés után, csak legyen, aki felhívja, az ÁSZ figyelmét a törvénytelenségekre melyet kiépíteni tervez Niedermüller. Nem szabad hagyni, a kerületi FIDESZ-nek, Fidelitas-nak, hogy Niedermüller a társadalom vagyonával garázdálkodjon gazdálkodás helyett.
A kerület gazdasági működésére, pénzügyére kedvezőtlen hatást gyakorló szerződéskötéseket nem szabad hagyni, hogy életbe lépjenek, illetve, ha vannak, akkor felelősségre kell vonni azt a polgármestert, aki politikai elfogultság alapján és nem a logika, a kerület gazdasági érdeke, a kedvező árak, a takarékosság, valamint nem a minőségi munka elvégzése mellett dönt.
A DK-s Niedermüller kijelentésére, azt lehet mondani, hogy ellenzéki párt szimpátián alapuló korrupciót elősegítő, illetve azt tervező szándéka törvénybe ütköző, mert nem a takarékosságot, az ésszerűsséget nézik, hanem a vállalkozó párt ellenzékiségét és nem a 2015. évi CXLIII.törvényben foglaltakat. Ha ellenzéki a vállalkozó, akkor mehet a csillagos égig is a megkötendő szerződésekben szereplő tarifák? Niedermüller önteltségében igen veszélyes vizekre evezett. Azt hiszi , hogy büntetlenül mindent megtehet?
Remélem, a törvény ereje mindenkor és időben lecsap a törvénytelenségekre Niedermülleréknél is.
TalEle
2020-05-07 at 18:38
A magyar belpolitika legnagyobb politikai blöffje, – ami soha nem kapott eddig „jól megérdemelt” publicitást a jobboldali médiában – a részeges Gyurcsányék által „Demokratikus Koalíció”-nak nevezett képződmény! Nem a koalícióval van a baj, hanem a „demokratikus” jelzőjével, mivel ez a gyűlölködő, nemzetellenes, más nézeteket vallókat kirekesztő társaság inkább visel magán „antidemokratikus” jegyeket, mint demokratikusat….. Az ő olvasatukban a demokrácia addig tart, amíg valaki ellent mer mondani nekik, onnantól kezdve, azonban, az „ellentmondó” bizton számíthat e jeles bolsevik csőcselék minden haragjára…
Poppy
2020-05-07 at 18:33
Fel kell jelenteni! Eddig is tudtuk, hogy politikai alapon működnek a nyilas/bolsik, de ezt ez a görény csak megerősítette. Az ország szegyenei. Hazudnak, lopnak, csalnak, törvényt sértenek, uszítanak, ezért ki kell söpörni őket az országból. Tanulatlan bunkó. Aprópó az adóságát már rendezte amit németországba kikönyörgött???
Humboldt a CEU lánykori neve?
2020-05-07 at 18:13
Humboldt Egyetem?!
Ez meg miaszar?!
A CEU lánykori neve?
gyozo2018
2020-05-07 at 18:12
Ami a te szádban van, azt ne akard másokéba rakni.
Bűzlik a proliságtól.
Liberálbolsi nímnand molnársegéd.
Nézzük_magát_a_dolgot
2020-05-07 at 17:50
Elképzelhető, hogy ez az élőlény azonos azzal a Niedermüller nevű magyar állampolgárral, aki a Humboldt Egyetemen működött, ott kölcsönöket vett fel a kolégáitól, majd viszafizetés nélkül eltűnt, és Pécsen lappangott, mint xar a fűben? A Humboldt Egyetem annak a bizonyos embernek a nevét, mint botrányosan méltatlan személyt örökre törölte azok névsorából, akik valaha is ott működtek. Csak nem azonos az az alantas exhumboldtos Niedermüller ezzel a derék Niedermüllerrel?
Sün Balázs
2020-05-08 at 00:44
Bizony azonos, de nemcsak a berlini Humboldt Egyetemről tiltották ki, hanem az összes német egyetemről. Ilyen nagymenő volt!
És még ő lett EU parlamenti képviselő, most meg kerületi polgármester Gyurcsány jóvoltából!
Ah, madarat tolláról…….
bl
2020-05-07 at 17:43
Elvtársak! Visszatért a PB!
Ha valami szakmailag jó, de politikailag nem megfelelő, ott vétót kell alkalmazni. A politikai cél felülírja a józan gazdaságit! Mindennek politikai vonzata is van, még a WC papírnak is! Így leszünk kérem újra óvodások, így írja felül az érzelem az értelmet. Haladók Hajrá! Hehehe.
gyozo2018
2020-05-07 at 17:37
Ha már erről a fehér, hetero képződményről van szó, a múltjukat se feledjük:
https://pestisracok.hu/az-mszmp-es-2641-ingatlan-az-eltunt-szazmilliardok-nyomaban/?fbclid=IwAR2iNYx2BwhNc2n9wWMEPhwkHQFXuL2fXuwLbM-vdhb6D_ua9Krw9d0nMws
Gullwing
2020-05-07 at 17:36
A patkány csak patkányként tud viselkedni.
Remélem akik beszavazták ezt a szar a cehhet is képesek állni.
Nem fogunk minden féreg helyett fizetni.
Ennek már vége.
Bressa
2020-05-07 at 17:28
Politikai alapon válogat??? Mégis mit vártak??? A bölcs budapesti szavazók??? Ez még csak a kezdet.
Csámpás Marcsa
2020-05-07 at 18:10
Mész te a jobbikos/MiHaM-os durva, brüsszeli, csámpás tántikádhoz, aki a Manneken Pis mellett tengeti az erkölcseit.
Tetű!
Fixit
2020-05-08 at 08:37
mnaradt 2010 után? ne ne röhögtess!
2010-re 200MRD körüli működési hiánya volt Demszkijgrádnak ezt tarlos csak lenullázta a kerületi kasszák meg töblettel zártak, nem telett el fél év már ugyanott vagyunk.
Demszkij és a tolvaj csőcseléke alatt az ember könnyei csordultak ki a hugyszagtól a nyugati aluljáróban a 2000-es években a Wesselényi végén a zsinagógánál (egyik turisztikai központ) az ember a kutyaszar között szökdelve kellett közlekedjen (és pont elég kontrasztnak a balos kerületekben ma is igy szokás pl a 13-ban 500méterre a Westendtől) – csak most felújított járdára szaratja a kutyát).
8 után a 8kerben a Magdolna negyednek jobb ha a közelébe sem ment az ember.
É-D Buda között vagy 5-6 éven keresztül gyak nem létezett a dél-irányú közlekedés autóval 1 sávon a Fő utcán 1 óra dugó a Clarkig, villamos meg kb mint valami vicinális 1905-ből.
Ha neked ugyanaz ment 10 után mint ami előtte vagy ami most fél éve akkor apám te szellemi fogyatékos vagy és vak süket és olyan szinten elborult agyú, jobb ha elhúzol az aktuális gurud lába elé – mert olyan szinten elfogult hogy képtelen vagy érzékelni a valóságot.
Kovács Nóra
2020-05-07 at 17:24
Sikeresen egymásratalált a két vörös komcsi. 🙁
Ha még így is gondolja a “jogállamiságot” a két idióta, legalább maradnának csendben, de nem…
Királytigris
2020-05-07 at 17:23
Így vezeti kerületét egy náci…
Belpesti VilágProli
2020-05-07 at 18:08
Internáci, belpesti világproli.
utálat
2020-05-07 at 17:21
Kár a villanyért.Egy AK-47-es golyó gyorsabb és hatásosabb.Nehogy már felvillanyozzuk ezeket a szemeteket.
gyozo2018
2020-05-07 at 18:08
Hülye.
Dino Rino
2020-05-07 at 17:08
Fereg mint a gazdaja.
Vízöntő
2020-05-07 at 17:08
“Mivel ez nem tetszett Niedermüllernek, a műsorban ország-világ előtt kijelentette: minden jogi eszközt megtesz, hogy megmásítsa az amúgy szabályos döntést, azaz politikai indíttatásból igyekszik keresztbe tenni a jogállamiságnak.”
A Czeglédy ügyvédi iroda már dolgozik a megoldáson?
Ne tegye!
Jogi eszközök nincsenek a jogállamiság ellen, és nagyon sokba fog kerülni!
Hogy azt majd a kerület fizeti?
Na az lesz még kemény! Szóljanak a Humboldt egyetem menekültjére, otthon állíthat fel saját szabályokat, de ott ne tegye! Lapozza helyette a Btk.-t!
Sün Balázs
2020-05-08 at 00:39
Ha a polgármester nem a legkedvezőbb ajánlatot adó céget hirdeti ki nyertesnek, akkor a mellőzött cégnek azonnal a közbeszerzési hatósághoz kell azonnal jogorvoslatért fordulnia, és abban kérnie kell a jogellenesen kihirdetett nyertessel a szerződéskötés megtiltását. Az eredményhirdetést követő 8 napon belül a szerződés nem köthető meg, így a jogsértő szerződéskötés megakadályozható.
edelweiss
2020-05-08 at 09:05
Én még nem éltem meg, hogy a “független” magyar bíróság egyetlen, hangsúlyozom, EGYETLEN kommunistát lopásért, csalásért, emberölésért elítélt volna ! Kérem írja meg valaki, ha ilyen előfordult volna. Előre is köszönöm !
Namond
2020-05-07 at 17:07
Aggódok, hogy nem Niedermullah és Fiala az alja.
Patriot
2020-05-07 at 16:58
Na itt amásik gazember. Fiala testvérrel megfejelve. Most olvastam a Baueres cikket, itt meg a többi hulladék rontja a levegöt
Miki
2020-05-07 at 16:48
Mondtuk-e már, hogy Niedermüller kommunista? Hát már pediglen az. Most már többszörösen is bizonyította.
gyozo2018
2020-05-07 at 18:05
Nem is tagadják ezek, a minősítést nem hangoztatják,
de az elveiket igen, és nagyon szeretnek lopnicsalnihazudni.
Kisflex
2020-05-07 at 16:46
Niemandmüller egy náci képződmény.
Gáspár Anette
2020-05-07 at 18:04
Fasiszta.
Miki
2020-05-08 at 11:09
Egy fasiszta-kommunista [email protected] Gondoljunk a nemzeti socialista német munkás pártra. Figyelmet keltö az, hogy a Német jelzöt nem tartották fontosnak az elsö helyen említeni. Ennyire voltak nemzetiek. (Mint ennek, a Magyar). Nincs amin csodálkozni ennek a [email protected] a jellemén.
Smohay János
2020-05-07 at 16:45
Jó lenne ha magyarnak mondott ember úgy is viselkedik magyar emberként ne ,, haza árulóként ” mind Brüsszelben ez egy volt komcsi selejt marad…..
Mátyás
2020-05-07 at 16:38
Rémisztő egy képződmény.
Steficy
2020-05-08 at 16:29
Bizony rémisztő!
Ezen tények alapján, vajon e kimagyarázkodó veres rémmel szembeszáll a hírhedt Hadházy??? Kíváncsi vagyok, vagy a kettős mércét alkalmazza majd? Bizonyára igen!