spirit fm
Tragédia: mi lesz velünk Puzsér Róbert nélkül? | The Fair Right (videó)
A közéleti szereplők között gyakran tapasztalható konfliktusok hátterében nem csupán az ellentétes vélemények állnak, hanem a párbeszéd minősége és annak megvalósítása is. A Puzsér Róbert nevű jelenség kiválóan illusztrálja, hogy miként válhat a közbeszéd terepe egyfajta véleménybuborékká, ahol az ellentétes nézetek már nem találkoznak, hanem párhuzamosan futnak egymás mellett. Puzsér Róbertet az sem zavarja, hogy ezek az egymással nem találkozó, ellentétes nézetek egytől egyig tőle származnak. Ha pedig erre rávilágítasz, jobb esetben letilt az oldaláról, bezárkózik, rosszabb esetben pedig meleg levegőt enged ki a gyomrából egy erőteljes hangorkán kíséretében. Magyarul: üvölt. A mai videóban többek között erről lesz szó.Megválik Puzsér Róbert műsorától a Spirit FM
Ezt maga Puzsér jelentette be a Facebook-oldalán. Mint írja, az ATV-Spirit FM cégcsoport úgy döntött, hogy többet nem sugározzák az Önkényes Mérvadó című műsort.Hüpp-hüpp-hüpp, Barba trükk!
Sokan mondják, hogy az eljövendő demokratamázas diktatúra már csupán egy karnyújtásnyira van, és ha eljön, akkor megismerhetjük majd a társadalmi kreditrendszert, ami az alapján szelektálja az alattvalókat, hogy ki mennyire teljesíti a zsarnoki elvárásokat és ebből mekkora plusz kreditet halmoz fel. Szerintem meg ez egy bullshit, mert nem ennyire meg annyira van tőlünk ez a cukormázas diktatúra, hanem már rég nyakig merültünk benne, csak épp nem akarjuk felfogni. Beszélünk róla, jártatjuk a szánkat, de ezzel egyidőben önmagunknak hazudozunk, hogy van még egy szusszanásnyi időnk. Hát nincs! Hagyjuk is, hogy Brüsszelben a karhatalom által hallgattatják el a kritikus politikai hangokat, hogy a közösségi média cenzorai a regnáló amerikai elnöknek is bármikor azt mondhatják: kuss! Hogy a Telex és a Spirit FM gyermekpornográf szennyeseket mos tisztára, hogy hazánk mára már nem több, mint egy megkurtított jogköröket gyakorló, önkormányzati autonómiára emlékeztető provincia a nagy birodalom keleti peremvidékén. Ezeket most mind hagyjuk! De ne menjünk el szó nélkül Lakatos Márk vérlázító pofátlansága mellett. Ha ezt is elnézzük, akkor végtére is már tényleg minden mindegy.Ábrahám Róbert: Inferno
Létezik agresszió, ami belülről fakad, ami esszenciális, ami valami megfoghatatlanul elemi, született vad, olyasmi, ami az oroszlánkölyökben ébred, ha vértől tocsogó hús szagát cipeli a szél. És létezik a gyávák agressziója, a sebek gennyéből táplálkozó, a reménytelenség szülte, a sarokba szorított ebek agressziója, a meztelenséget öltöztetni kívánó szintetikus agresszió.Ábrahám Róbert: kétmillióra perelt Tasnádi András, mert válaszoltam a mocskolódására
Tasnádi András. Tudom, nem mond sokat ez a név. Jegyzem meg, méltatlanul, hiszen van miért meghajolni a teljesítménye előtt. 20 eltöltött év a médiában és a közéletben úgy, hogy két évtized után is ismeretlen, súlytalan, és névtelen, minden bizonnyal teljesítmény.Schiffer az Európai Bizottságról: "Úgy alkalmatlan az egész társaság, ahogy van!"
Schiffer András és Vona Gábor voltak a Spirit FM Bennfentesek című műsorának vendégei. A beszélgetés során szóba került a jogállamisági mechanizmus és a napokban kirobbant Erasmus-botrány is. Az LMP alapítója az interjú során meglehetősen negatív képet festett az Európai Bizottságról, amely szerinte arra próbálja használni a jogállamisági mechanizmust, hogy "megneveljenek" országokat.A Spirit FM kapta meg a Klubrádió frekvenciáját
A Spirit FM-et üzemeltető Közösségi Rádiózásért Egyesület kapta a Klubrádió korábbi frekvenciáját a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának döntése nyomán – tudatta a hatóság kommunikációs igazgatósága.Schiffer tökéletesen rámutatott a baloldali kettős mércére a Klubrádió-ügyben
Mint arról korábban beszámoltunk, komoly pengeváltás alakult ki a baloldalon azután, hogy az ATV tulajdonában lévő Spirit FM kapta meg a korábban a Klubrádió által használt budapesti frekvenciát. Arató András, a Klubrádió igazgatója korábban a vészkorszak jogfosztásaihoz hasonlította rádiója frekvencia-vesztését. Ez annyira kiborította Németh S. Szilárdot, az ATV és a Spirit FM igazgatóját, hogy egy interjújában leszögezte: a holokauszt áldozatainak emlékét sohasem használná fel üzleti célokra, a zsidóság elleni népirtás és egy frekvenciapályázat között párhuzamot vonni szerinte ízléstelen.Úgy marakodik a koncon a baloldali sajtó, hogy öröm nézni
Nem bírja elviselni az MSZP házi rádiója a Klubrádió, hogy a sorozatos szabálytalanságok miatt a médiahatóság (NMHH) elvette tőlük a 92,9-es fővárosi frekvenciát. Az sem hatotta meg a csatornát, hogy a Fővárosi Törvényszék ítélete szerint az NMHH minden tekintetben teljesen jogszerűen járt el a Klubrádió kizárásakor. Arató András, a Klubrádió tulajdonosának idegrendszerét annyira felnyomta, hogy a rádiót 300 ezer forint perköltség és 35 ezer forint illeték megfizetésére kötelezték, hogy szabályos hadjáratba kezdett, hogy leszedje azokat akár a felebarátait is, akik neki nem tetsző módon cselekednek.Ajánljuk még