A Nézőpont Intézet múlt heti, országosan reprezentatív közvélemény-kutatása szerint a szavazó korúakon belül hat százalékpontra nőtt a kormánypárt – negyven százalék – előnye a baloldallal harmincnégy százalékával szemben. Az átrendeződés az oltások sikerével magyarázható: Orbán Viktor miniszterelnök munkájával a magyarok ötvennyolc százaléka elégedett.
Tízből hat felnőtt magyar – ötvennyolc százalék – elégedett a miniszterelnök munkájával, és csak minden harmadik kritikus vele szemben. Ehhez hasonlóan magas elégedettségi mutatószám a koronavírus elleni védekezés hosszú esztendeje után kevés európai országban fordul elő. A 2021 tavaszán megugró oltási hajlandóság, a vakcinabeszerzés sikere és az átoltottság európai csúcsa magyarázhatja a magas mutatószámot. Az Orbán Viktor munkájával való elégedettség a járvány előtt adathoz viszonyítva négy százalékponttal még növekedett is, igaz, a tavaly tavaszi kimagasló, hetvenkét százalékos érték aligha ismételhető meg.
A miniszterelnök munkájának társadalmi elismerése nem jelent jót a kormányellenesség növekedésében reménykedő baloldal számára. A múlt héten készült közvélemény-kutatás a baloldali lista gyengülését regisztrálta a kormánypárttal szemben: a Fidesz a felnőtt népesség negyven, míg a baloldal csak harmincnégy százalékát tudta megszólítani. Márciushoz képest a kormánypárt támogatottsága két százalékponttal emelkedett – a januári adathoz hasonló értékre –, míg a baloldal három százalékpontot veszített. A baloldal a közös indulás deklarálása óta még nem volt ilyen gyenge, amely az oltások sikere ellenére kialakult oltásellenes imázzsal magyarázható. A választásokat az aktív választók döntik el, így a teljes népesség mellett ebben a körben is fontos vizsgálni a pártpreferenciát.
2022-ben két nagy pártlista versenyére lehet számítani, amelyben jelenleg ötvenegy százalékkal egyértelműen vezet a Fidesz. A baloldali közös lista most vasárnap negyvenhárom százalékot kapna, de az aktív választók további hat százaléka is elégedetlen a kormány munkájával. Közülük a Kétfarkú Kutya Párt és a Mi Hazánk három-három százaléknyi szavazói azonosíthatók be.
Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Facebook
Twitter
YouTube
RSS