Pesti Srácok

Nézőpont: Orbán Viktor a nemzet egészéhez is szólt beszédében

null

A Fidesz szavazótáborán túlmutatóan a magyar nemzet egészéhez is szólt szombati évértékelő beszédében Orbán Viktor miniszterelnök – mondta a Nézőpont Csoport vezetője vasárnap, az M1 aktuális csatorna műsorában nyilatkozva.

Mráz Ágoston Sámuel kifejtette: a miniszterelnök által ismertetett legfontosabb kormányzati intézkedések, köztük a családi adóvisszatérítés, az szja-kedvezmény, a 13. havi nyugdíj, a gazdasági növekedés, a négy stop politikája nemcsak a Fidesz szavazóinak fontosak. Kiemelte: a beszéd nemcsak több témáról szólt, de több műfajú is volt: Orbán Viktor kormányfőként és miniszterelnök-jelöltként egyszerre szólt a választókhoz és a gondolkodó állampolgárokhoz, akik a mélyebb összefüggéseket keresik a politikai miértekre.

– fogalmazott az elemző, hozzátéve: Orbán Viktor azért foglalkozott az átlagosnál többet az ellenzékkel, mert az ellenzék a kihívója a választáson. Mráz Ágoston Sámuel elmondta: Orbán Viktor megerősítette, hogy Magyarország hátra menne Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon politikájának folytatásával, mivel ez a két ellenzéki politikus semmit nem tanult a hibáiból, tehát ugyanott folytatnák, ahol abbahagyták 2010-ben.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott a Nézőpont Csoport vezetője. Hangsúlyozta: míg Márki-Zay Péternek se pártja, se frakciója nem lesz a következő parlamentben, addig a Gyurcsány Ferenc vezette DK várhatóan a baloldal legnagyobb ereje lesz az új Országgyűlésben.

– mondta Mráz Ágoston Sámuel. A Nézőpont Intézet vezetője szólt arról is, hogy Orbán Viktor beszéde egyben a gyermekvédelmi törvényről szóló népszavazás kampányának a kezdete is volt, hiszen a választóknak április 3-án ebben a nagyon fontos kérdésben is dönteniük kell. Mráz Ágoston Sámuel elmondta azt is: kemény kampányra számít, mert szerinte a voksolás a megmaradásról, egzisztenciáról szóló harc is lesz, túl az ideológiai küzdelmen. Kiemelte: a voksolás a baloldal jövőjéről is szól, mert ha most ismét kikap a baloldali formáció, akkor Gyurcsány Ferencnek is lehet nehézsége a befolyásának a megőrzésében.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher