A legelszálltabb valóságkerülő balosok évek óta hangoztatják, hogy lényegében nincs kormányzás Magyarországon. Szabad persze utálni a miniszterelnököt, de azért a valósággal való kapcsolattartást nem érdemes teljes egészében elengedni a harag kedvéért. A kormányzás hiányát hangoztatóknak nincs más dolguk, mint megnézni, hány karakter hosszú esszében foglalta össze Orbán Viktor az előttünk álló másfél év teendőit, következetesen az elkövetkező évek-évtizedek céljai közé és a konzervatív eszméhez illesztve. A mondatok elolvasása viszont azoknak ajánlott, akiknek van véleményük a világról a saját életük problémáinak O1G alakú kivetítésén túl is. Orbán felvázolta a lemaradófélben lévő Európa fő világnézeti töréspontját, és világossá tette, hogy a konzervatívok ennek melyik oldalán kell, álljanak – ha a jövőben is létezni akarnak.
A miniszterelnök a Magyar Nemzetben immár annak bekövetkezéséről adott számot, amitől azonnal tartani kezdett a liberális fősodor, amikor 2011 elejére egyértelművé vált, hogy milyen szemléletű kormányzás következik Magyarországon: példát teremtett. Amikor 2011-ben csaknem megdöntötték kívülről a törvényesen választott kormányunkat, az már jelezte, hogy a nyugati világot leuraló liberális-nyílttársadalmi deep state nem óhajtja engedni, hogy bárki megmutassa a szembeszegülés módszerét. Orbán viszont politizálásból is leckéket adott nekik, hiszen a Magyarországnál nagyságrendekkel komolyabb befolyású hatalmi konglomerátum egyik próbálkozással sem tudta megbuktatni őt.
Eközben pedig – nem meglepő módon – egyre éleződött az ellentét, és a miniszterelnök bemutatta a többi országban is partvonalra szorított konzervatív erőknek, miként lehet fellázadni a mindent elborító nyílttársadalmi, család-, nemzet- és egyházellenes, szexuális devianciákat normálisként hirdető, migrációpárti korszellem ellen. Most pedig leszögezte, hogy Magyarország ennek a kibontakozó ellenállásnak kezdettől fogva tekintélyes ereje.
A keresztény-konzervatív gondolat élére álltunk a nemzetközi térben, és ez az érdekérvényesítő képességünket is növeli. Aki nem hiszi, az számolja meg az uniós külügyminisztereket Szijjártó Péter mellett a közel-keleti békeegyezmény washingtoni aláírásánál!
A Magyarország által egyedül megkezdett, birodalomellenes lázadás kitartó szövetségesei lettek a V4-es országok. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
A liberálisok érzékenységére is tekintettel volt a miniszterelnök, hiszen nem sajnálta az írásából a libernyákozást, és ismét hangsúlyozta, hogy ledőlt a „demokrácia csak liberális lehet” doktrínája. Egyértelművé tette azt, ami az uniós politikában teljesen szét van maszatolva: a liberalizmus és a konzervativizmus elvei egymás szöges ellentétei, kizárják egymást, és élet-halál harcot vívnak egymással. A liberálisok éppen ezért támadják a konzervativizmus számára legfontosabb értékeket: a családot, a nemzetet, a vallást. Különös jelentősége van ennek akkor, amikor a soha senki által nem lefektetett, egyetemesnek el nem ismert, sőt homályos „európai értékek” folynak a csapból is. Mert vannak bizony konzervatív értékek.
A konzervativizmus toleráns, a liberalizmus kényszerít
A mi nemzeti és keresztény alapelveink nem liberálisak. A liberalizmus előtt jöttek létre. Szemben állnak a liberalizmussal. A liberalizmus ma elpusztítja őket.
Európa éppen a konzervatív értékek révén volt először és máig utoljára országhatárokon átívelő, egyetemes értékvilág által egységes – a reformáció előtti évszázadokban. Amiről a Nyugat prédikál, azt a konzervatív értékek már megvalósították egyszer, a liberális értékek viszont hiába tarolták le mostanra teljesen ezt az egyszer volt, egységes szellemiségű, keresztény-konzervatív Európát, nem tudtak a helyébe lépni.
A liberalizmus szárba szökkenése széttagoltságot, instabilitást, nemzetek és társadalmi csoportok közti veszett gyűlölködést, korábban elképzelhetetlen vérfürdőket szabadított Európára bő két évszázad alatt.
Ugyanennek az immár „felvilágosult”, liberális szellemi irányzatnak köszönhetjük a homogén birodalmak felépítésére irányuló, szüntelen kísérleteket. A középkori Magyarországon vagy tíz különböző etnikai autonómia létezett, minden érintett csoport sajátosságaira, belső jogrendjére, életmódjára szabva. A középkori Német-római Birodalom gyakorlatilag önálló fejedelemségek szövetsége volt. A középkori, katolikus Európa nemcsak az értékvilág általi egységet valósította meg, hanem az erős, valóban helyben irányított regionalitást is – még egy dolgot, amiről a homogenizáló Európai Unió csak szövegel. Ezzel szemben a felvilágosodás utáni, liberális gondolatoktól áthatott birodalmaknak egytől egyig kiemelt céljuk volt a fennhatóságuk alatt élők akár erőszakos nyelvi, jogi és gondolkodási uniformizálása; így tett a forradalmi, majd napóleoni Franciaország, az angolt világszerte elterjesztő Brit Birodalom, a második Német Birodalom, ez volt a Habsburgok soha meg nem valósult álma, és erre törekedett végtelen agresszióval a hitleri harmadik Német Birodalom és a Szovjetunió egyaránt. Több, napjainkig tartó nyugat-európai etnikai válsággóc – Baszkföld, Katalónia, Korzika – akkor keletkezett, amikor az államok vezetői a felvilágosodás hevében kitalálták, hogy minden polgáruknak az egyetlen államnyelven kell beszélnie. Ebbe a homogenizáló sorba illeszkedik a szemünk előtt épülő Európai Birodalom, amely egyre kevésbé tűri a liberális fősodortól eltérő véleményeket, és amely – Orbán Viktor szavaiból is kivehetően – már nem is nagyon titkolja, hogy Brüsszel és Berlin mindinkább egylényegű.
Autonómiák a középkori Magyarországon: székelyek, besenyők, erdélyi szászok, szepesi szászok, kunok, jászok, oláhok, szlavónok, horvátok, adriai városok. A konzervatív rendszer akárhányféle autonómiát elvisel, az épülő liberális Európai Birodalom viszont már a nemzetállami hatásköröket is egyre kevésbé
A különbségeket toleráló, illetve az erőszakkal homogenizáló viselkedésmintákba illeszkedik a két oldal politikai magatartása is. A konzervatívok a valóságra támaszkodnak, az emberekhez hasonlóan a stabilitást, békét, működőképességet tartják legtöbbre, míg a konzervatívokat csak beszűkült gyűlölködőnek látni képes liberálisok szerint egyedül az ő politikai rendszerük, világnézetük helyes, így azt mindenkire rá kell kényszeríteni. Az emberek csak élni akarnak, nem pedig mindenféle társadalmi utópiák kísérleti nyulaivá válni, de a liberalizmus egyre merevebben és egyre türelmetlenebbül ez utóbbit kínálja nekik, semmi mást.
A nyílttársadalmi liberálisok teljesen az álomviláguk hatása alá kerültek, és ami még nagyobb baj, hogy feltétlenül meg is akarják valósítani, kerül, amibe kerül. Szektás világvége-várást megszégyenítően hisznek a történelem végében, ahova ők akarják bevezetni az emberiséget.
Morális imperializmus
A mi nemzeti-keresztény alkotmányunk (…) Szétválasztás helyett, az állami és az egyházi autonómia megőrzése mellett a vallást be kívánja illeszteni a társadalom életébe (…) Az igazságosság, a közerkölcs, a közjó megerősítése érdekében talán évszázadok óta nem volt olyan nagy szükség a vallásra, a biblikus hagyományokra és az egyházainkra, mint éppen manapság.
Orbán morális imperializmus kifejezésén nem fognak annyian megütközni, mint anno az illiberálison, pedig megérdemelné. Ez a két szó összefoglalja mindazt, amibe a nyugati világ sodródik, lassan visszaránthatatlanul: a demokrácia, a népakarat helyett fokozatosan a morál vált hivatkozási alappá. Például hiába nem akarja az elsöprő többség ismeretlen eredetű, életmódú, kultúrájú migránsokkal megosztani a saját hazánkat, a morál mégis erre kötelezne minket a liberálisok szerint. Hiába választ meg egy ország zsinórban háromszor óriási fölénnyel egy kormányt, külföldi erők és magyarországi ügynökszervezeteik folyamatosan a megbuktatásán dolgoznak, és moralizálva ócsárolják. Húsz éve még a morális imperializmus bétaverziójának számító amerikai demokráciaexport abszurditásán sopánkodott a világ, mára azonban már nem csupán a politikai rendszert, hanem a gondolkodásmódot, sőt a devianciák ünneplését is kötelezővé teszik.
Mi sem vagyunk védettek a morális imperializmus gyarmatosítása ellen, szinte észrevétlenül begyűrűzött hozzánk, idehaza is bevett érveléssé vált a morál, az „általános jó” megcselekvése.
Tartalom nélküli jóemberkedés mint erkölcsi kapaszkodó: szivárványos LGBTQ zászló a budapesti városházán. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Csakhogy a liberális, nyílttársadalmi paradigmának nincsenek számon kérhető alapértékei, mint a konzervativizmus táptalajául szolgáló kereszténységnek. Gumiként hajlítgatják pillanatnyi érdekeik szerint a fogalmakat, mindig az a „jó”, amire ők aktuálisan rámondják. Ennek társadalmi pusztítása sem elhanyagolható, hiszen már idehaza is emberek tömegei hajszolják mindenféle fura eszközökkel azt a meggyőződést, hogy ők „jó emberek”. Rendszeresen közzéteszik a közösségi médiában, amit nagyon sokan képesek hírverés nélkül csinálni, hogy például szelektíven gyűjtik a szemetet és környezettudatosak. Az egészséges lelkületű konzervatív embernek ez nem önigazolás, hanem a teremtett környezet magától értetődő védelme. Hasonló jóemberségi önigazolás sokaknak a migránsok és az LGBTQ emberek simogatása, vagy éppen a militáns vegánkodás. Ezek valójában a szilárd erkölcsi kapaszkodókat adó kereszténység hiányából fakadó, rögtönzött valláspótlékok, hevenyészett igazodási pontok az embereknek. Ezeknek az ingatag igazodási pontoknak a rendkívüli népszerűsége komoly figyelmeztető jele annak, milyen pusztítást végzett a magyar társadalomban is a morális imperializmus gyarmatosítása.
Moráleurópa repedezik, mielőtt felépült volna
A liberálisok szerint az a jó, ha minél több nemzeti kormányzati hatáskört ruházunk át a nemzetközi szervezetekre. (…) az ilyen szervezetek elkerülhetetlenül hajlamosak az önkényre, hajlanak rule of law-nak hívni, ami pusztán csak rule of blackmail, kiszolgáltatottak a Soros-féle hálózatszerű behatolási kísérletekkel szemben
Európa, miközben a Soros György által is sűrűn látogatott hátsó szobákban építi a birodalmat, beruházások és műszaki fejlesztés tekintetében is iszonyúan elmaradt az USA-tól és Kelet-Ázsiától. Ennek okaként Orbán Viktor azt jelölte meg, hogy nincsenek hadicélú fejlesztések, amelyek mindenkor az innováció motorjai. És a miniszterelnök még kíméletes volt, hiszen valójában az épülő Európai Birodalom minden fegyverfejlesztési potenciálját a morálra fordítja. Igaz, hogy ezzel az amerikaiaknak, kínaiaknak és oroszoknak nem lehet visszalőni, de úgy látszik, a birodalom egyesítése, pacifikálása és uniformizálása mindennél előbbre való, és még a nemzetközi lemaradást is bevállalják érte.
Van-e olyan kompromisszum, amely megmenti az amúgy is csak látszólagos európai egységet? Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
Ez az eredménye a morálhirdetésnek. Annak, hogy a liberális fősodor beszédmódja egy frissen megválasztott, butuska szépségkirálynőére hasonlít, aki világbékét akar, az állatkínzás megszűnését, továbbá, hogy egy gyereknek se kelljen éheznie a világon. Még azt is kívánhatnánk, hogy soha senki ne legyen beteg, senkit ne érjen baleset, továbbá mindenkinek alanyi jogon járjon az alapboldogság. A morálhirdetményeknek persze semmi közük a realitásokhoz, és azt sem látjuk, hogy a nyílttársadalmi-liberális eszmék győztes helyein, ahol például ezek hatására rengeteg migránst fogadtak be, ne lenne kevesebb baleset. Például sokkal többen késelődnek meg és robbannak fel, mint azelőtt.
Orbán szerint a Nyugat elvesztette vonzerejét Közép-Európa szemében, a mi életberendezkedésünk pedig nemkívánatos a nyugatiak számára, és ebben a helyzetben kell kompromisszumokkal egyben tartani Európát. Kötelező optimizmusnak tűnik ez elsőre, másodjára viszont már inkább szembenézésnek azzal, hogy Európa egysége nem menthető meg. Azért nem, mert nem megfelelő alapokra kezdték el felépíteni. Újra kell kezdeni. Tulajdonképpen már el is kezdtük, csak még nagyon az elején járunk.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS