Pesti Srácok

Bírálta az iszlamistákat a berlini iskolaigazgató, majdnem a metró elé lökték

Az iskoligazgató a béke mellett szólalt fel, majdnem megölték.
Az iskoligazgató a béke mellett szólalt fel, majdnem megölték.

Támadás érte a Berlin Neukölln városrészében működő német-arab iskola igazgatóját, Hudhaifa Al-Mashhadanit, az elkövetőt a rendőrség keresi - közölte vasárnap a német rendőrség.

Az elkövető kézre kerítése érdekében a tartomány bűnügyi hivatala politikai indíttatású bűncselekményekben illetékes osztálya jelenleg kiértékeli a tömegközlekedési vállalat által rögzített videófelvételeket. A 44 éves Mashhadani, aki egyben a Német-Arab Tanács főtitkára is, azt közölte, hogy az incidens péntek délelőtt történt a kerületi polgármesteri hivatal előtti metróállomásnál.

 

Az iskolaigazgató élete nem sokon múlott

Mint mondta, a peronon hátulról meglökte és halálosan megfenyegette egy ismeretlen. Mashhadani az iszlamista hálózatok bírálójának és az arab-izraeli kapcsolatok pártfogójának számít. Szerinte a támadás oka éppen erre vezethető vissza.

Fenyegetésként tekintenek rám

- húzta alá a dpa német hírügynökségnek nyilatkozva. Hozzátette, nem ez volt az első támadás ellene.

Az iskola igazgatója nemrég közzétette a berlini német-arab Ibn-Khaldun-Iskola, a Német-Arab Tanács valamint az ezt támogató németországi arab, kurd és zsidó szervezetek közös szolidaritási nyilatkozatát. Berlin polgármestere, Kai Wegner megdöbbenését fejezte ki a történtek miatt, és az X-en gyáva tettnek minősítette a támadást.

 

Ajánljuk még

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.