Pesti Srácok

Novák Katalin: ahhoz keresünk szövetségeseket, hogy elkerülhessük a háborút

Novák Katalin: ahhoz keresünk szövetségeseket, hogy elkerülhessük a háborút

A köztársasági elnök Bethlen Gábor szobrának ünnepélyes leleplezésén vett részt Gyulafehérváron, ahol úgy fogalmazott: ahhoz keresünk szövetségeseket, hogy a fegyverekkel vívott háborút elkerülhessük, és abban az ideológiai hadviselésben, ami a teremtés rendjét akarja felforgatni, a családot megőrizhessük családnak, a férfit férfinak, a nőt nőnek, és a nemzet maradjon együttélésünk természetes éltető tere.

Novák Katalin szerint tárgyalni kell, megpróbálni megegyezni, szövetségeseket keresni, ajtókat nyitogatni úgy, hogy a magyaroknak jobb és szebb élete legyen, úgy, hogy közben azok is jól járjanak, akik hajlandók velünk együttműködni és szövetséget kötni. Ebben van Közép-Európa jövője. Hangsúlyozta: a köldökzsinórt az anyaország és az elszakított magyarok között soha nem fogjuk és soha nem hagyjuk elvágni.

– tette hozzá Novák Katalin. A köztársasági elnök elmondta: azért vannak ma ott, mert Bethlen Gábor nem ereszt és mi sem eresztjük el őt, azt a férfit, aki akkor alkotott Erdély földjén maradandót, amikor mások pusztítottak, háborúztak és elvették azt, ami másé.

PestiSracok facebook image

– emelte ki Novák Katalin. Hozzátette: ez a kettő együtt, anyag és szellem, test és lélek, ez a templom. Emlékeztetett arra, hogy pénteken Dél-Erdélyben tíz templomban ültek örömünnepet; örültek, hogy olyan évtizedre tekinthetünk vissza, amely az anyaország és az ott élő magyar közösségek, reformátusok, katolikusok, evangélikusok összefogásával, az építkezés rég nem látott korszakát hozta el. Mint mondta, az erdélyi magyar közösségek szülőföldön maradása, a határainkon kívül gyökeret eresztett magyar közösségeink gyarapodása olyan közös érték és érdek, amely soha mások ellen nem szól. Novák Katalin hangsúlyozta: Bethlen arra kötelez minket, hogy hittel, hitből a hitünk megmaradásáért építsünk. Amikor egyik oldalról a török, a másikról az osztrák, a német szorongatott, és közben még belviszály is fenyegetett, hitből lehetett építkezni, ez a hit a "mégis hit".

– jelentette ki a köztársasági elnök. Novák Katalin kiemelte: Bethlen azért nem ereszt és mi azért nem eresztjük, mert benne szeretjük azt a magyart, akit nem a gazdagsága, nagyhatalmi fölénye, nem történelmi előjogai tettek alkalmassá arra, hogy a népét kormányozza és vezesse, hanem a felülről kapott bölcsesség és a hajthatatlanság, hogy Erdély megmaradásáért mindenkivel tárgyal; ha kell, szembeszáll, ha kell, kiegyezik, de ez mindenkor az övéi megmaradását, biztonságát és emelkedését szolgálta. Ez a bethleni politika, a szó nemes értelmében a közjó, a magyar jó szolgálata.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.