Novák Katalin szerint a visegrádi országok együttműködésében érték és érdek egyszerre jelenik meg. Erről és a nagyobbik magyar kormánypárt Európai Néppártból (EPP) való kilépéséről és jövőjéről a miniszter a XXI. Század Intézet közösségi oldalán közzétett Mozgásban című műsorban beszélt.
Novák Katalin a műsorban hangsúlyozta: a visegrádi országok (Szlovákia, Csehország, Lengyelország és Magyarország) alkotta térség földrajzilag is jelentős területtel bír akár a lélekszámot, a gazdasági befolyást, akár a természeti és emberi erőforrásokat nézzük, így jelentős a befolyásuk Európában. Azt mondta, Magyarországnak jól felfogott érdeke az, hogy közösségben együtt maradjanak a V4 országai, ráadásul, mivel Orbán Viktor miniszterelnök számít politikai értelemben véve a legtapasztaltabb vezetőnek, ezért a magyaroknak meghatározó a szerepük az együttműködésben. Hangsúlyozta, bár az EU-ban a négy ország vezetőinek mindegyike más pártcsaládot képvisel, sok kérdésben hasonlóan gondolkodnak. Ezek közt említette a migráció elleni fellépést, a gazdaságpolitikát, hiszen Németország külkereskedelmében elsődleges partnerek a V4 országai; a közlekedést, mert a négy ország infrastruktúrájának fejlesztése a gazdaságpolitikát is erősíti, illetve megjegyezte, hogy a családpolitikáról is hasonlóan gondolkodnak.
Novák Katalin kitért a magyar-lengyel viszonyra, amelyről kiemelte, hogy nemcsak a kormányok között intenzív a kapcsolat, hanem a két nép közt is barátság van, a szövetség az élet minden területén erős. Megjegyezte, ahogy Magyarországot, úgy Lengyelországot is folyamatosan támadják belpolitikai döntéseik miatt. Erről azt mondta: amíg meglehet az a reménységünk, hogy az EU legalább minimálisan betartja a saját maga számára alkotott szabályokat, addig nincs félnivaló, hiszen a jogállami mechanizmus végén egy olyan tanácsi döntésre is szükség van, ahol vétójoggal is lehet élni, és ehhez egy partner is elég. Az interjúban Novák Katalin a Fidesz és az Európai Néppárt kapcsolatát egy rossz házassághoz hasonlította, amelyen a “szétköltözés” – a néppárti tagság felfüggesztése – sem segített. A Fidesz kivárt, de a Fidesz frakción belüli ellehetetlenítése azt jelentette volna, hogy a közel kétmillió magyar ember által megválasztott képviselőik nem tudják jogaikat gyakorolni. Ezt nem engedhettük – jelentette ki. Novák Katalin abban bízik, hogy Magyarország érdekérvényesítő képessége a kiválás után nőni fog, erősödni tudnak a jobboldali hangok, hiszen a néppárti tagság sokszor a magyarok számára fontos ügyekben is kevésbé markáns vélemények megfogalmazására késztette a Fideszt.
Az EPP mint pártcsalád eltolódott balra, a zöldekkel, a szocialistákkal, a baloldali pártokkal keresik a kapcsolatot, de ez nem jelenti azt, hogy minden egyes tagpártra, politikusra és a néppártot támogató emberekre is igaz lenne az, számukra már nem fontosak a keresztény értékek, a család, egy versenyképes, modern Európa jövőképe, és hogy nem akarnának nemet mondani a bevándorlásra – vélekedett. Úgy fogalmazott: számos kérdés van, amelyben a jobboldali konzervatív, kereszténydemokrata emberek elvárnák, hogy valaki őket is képviselje. A néppártban elvétve vannak még ilyen pártok, de annak egésze erre már alkalmatlan. Hozzátette: a jobboldalon azonban vannak olyan pártok – például a kormányzó pártok közül a lengyel Jog és Igazságosság (PiS), vagy az olasz Liga –, amelyek képesek arra, hogy határozottan kinyilvánítsák ezeket az értékeket. Novák Katalin kiemelte: a Fidesz számára elfogadhatatlan az antiszemitizmus minden formája, a tömeges bevándorlás, annak a globalista Európának a jövőképe, amely az Európai Egyesült Államokat vizionálja, felülírva a nemzetállamok létét. Ugyanilyen elfogadhatatlan az EU külpolitikájában az egyhangúság helyett a többségi döntés, vagy épp az adók és a szociális ellátórendszer egységesítése. Fontosnak tartják azonban a határvédelmet, a biztonságot, a családok védelmét, a hagyományos családok képviseletét, a zsidó-keresztény gyökereket, kultúrát, a nemzetállami szuverenitást vagy a nemzeti kisebbségek védelmét. Közölte: a Fidesz azokkal tud együttműködni a jövőben, akár a klasszikus pártstruktúrán túlmutató módon is, akikkel közösen tudják ezen értékek mentén képviselni az európai – és benne a magyar – emberek érdekeit.
Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok
Facebook
Twitter
YouTube
RSS