Az Európai Unió a korábbi ötvenmillió euróról több mint kétszázmillió euróra (mintegy 71 milliárd forintra) emeli az afgánoknak nyújtott humanitárius segélyt, a támogatás a konfliktus sújtotta országból a szomszédos államokba menekülőket is segíti majd – jelentette be az Európai Bizottság elnöke kedden.
Ursula von der Leyen a Twitteren közzétett üzenetében közölte, a humanitárius segítség a tagállamok eddigi támogatásán felül járul hozzá az afganisztáni emberek megsegítéséhez. Közölte azt is, hogy a segítségnyújtás feltétele az emberi jogok és a nők jogainak tiszteletben tartása. Ez határozza meg, hogy mennyi pénz áramlik közvetlenül Afganisztánba vagy a szomszédos régiókba. A bejelentést megerősíti a világ hét vezető ipari hatalom – Franciaország, Németország, Olaszország, Japán, az Egyesült Királyság, az Egyesült Államok, Kanada, valamint az Európai Unió – csoportjának (G7) a nap folyamán tervezett online tanácskozásán – tette hozzá. Josep Borrell, az Európai Unió kül-, és biztonságpolitikai főképviselője üzenetében közölte, az EU és partnerei az Afganisztánban rekedtek biztonságáért végzett kiemelkedő munkája keretében újabb 260 uniós munkatárs és helyi segítőik hagyhatták el a konfliktus sújtotta országot. Hozzátette: folytatódik az emberek kimenekítését és biztonságát szavatoló munka. A tálib lázadók – akiket húsz évvel ezelőtt fosztott meg hatalmuktól az amerikaiak vezette nemzetközi katonai koalíció – augusztus 15-én, néhány óra leforgása alatt harc nélkül elfoglalták Kabult, majd bejelentették, hogy véget ért a húsz éve tartó afganisztáni háború. Asraf Gáni afgán elnök előzőleg elmenekült az országból.
A nemzetközi koalícióban részt vevő országok és más államok Kabul, valamint a szomszédos Pakisztán fővárosa, Iszlámábád repteréről repülőgépekkel menekítik ki saját állampolgáraikat, és azokat az afgánokat, akik ottani missziójuk során együttműködtek velük, és a tálib hatalomátvétel miatt most veszélyben érzik az életüket. A kabuli légi kikötőn belül a nyugati koalíciós katonák – elsősorban amerikaiak – próbálják fenntartani a rendet, kívül pedig a tálib fegyveresek.
Forrás: MTI ; Fotó: MTI/AP/Dzsafar Hán
Kht
2021-08-25 at 06:31
Nem értem, mireföl ez a nagy adakozás az EU részéről, amikor a kialakult helyzetért Amerika lenne a felelős?
Namond
2021-08-24 at 17:45
vas utcai vicc 2021-08-24 at 15:47
Mi mennyi?
Lárifári
2021-08-24 at 16:46
@ vas utcai vicc
Na bmeg tényleg jól benéztem a nullákat. ? Pedig 5-ösre szigorlatoztam. ?
vas utcai vicc
2021-08-24 at 15:51
lárifári, 70 mrd ft osztva 5 millió migrivel, az 14 ezer ft per fő, kb. 40 euro., de ha így egyszerűbb : 200 m euro, osztva 5 m migrire, az 40 euro, mert 200-ban az 5 negyvenszer van meg.
vas utcai vicc
2021-08-24 at 15:47
namond, nagyon gagyi vagy, csak ennyire telik?
Namond
2021-08-24 at 15:31
Igényelte valaki, hogy az Unió fizesse ki végre a magyar határkerítést?
Vagy Orr bán csak Vicc-eskedik és nem harcol?
csupán1vélemény
2021-08-24 at 15:18
oda kell vinni a segítséget ahol a baj van-egy nagyon szép elv-de hol is van baj?-ott ahol a világban a
porcelánbolti elefántként viselkedő zusa reguláris vagy zsoldos hadseregeivel megjelenik-sokszor vagy mindig direkt a migráció kierőszakolásának-a lakosság menekülésre kényszerítésének szándékával-hülyeség,
az ablakon kidobott pénz támogatást nyújtani mert az vagy elkorrumpálódik és/vagy a helyi hadurakhoz kerül
akik harcaikkal megintcsak a menekülők számát szaporítják….
mirti
2021-08-24 at 14:23
….ami természetesen a tálibok fegyverkezésére fordítódik ( nehogy már a tényleg rászorultak bármilyen formában egy fillért is kapjanak)….Egyáltalán mi a jó fene közünk van ehhez a világrészhez. A szomszédos arab országok ( akik ráadásul tehetősebbek mint az EU. a füle botjukat sem mozdítják. Mi a jó fenének kell nekünk a világ összes konfliktusába bele ütnünk az orrunkat. Lassan nincs olyan konfliktusos zóna amit mi ne segélyeznénk….mint egy jóságos szamaritánus.
Lárifári
2021-08-24 at 14:17
@ vas utcai vicc
Miért is?
vas utcai vicc
2021-08-24 at 14:13
lárifári, látom a számok nem a barátaid.
fás terület
2021-08-24 at 13:06
Ha az EU támogatást ad az általaban azt jelenti, hogy a célország visszacsepegteti a pénzt. Az EU két eurót ad és titkos (vagy éppen nem is olyan titkos) csatornákon négy eurót lop vissza.
Lárifári
2021-08-24 at 12:56
5-10 millió migráns várható.
200 milla elosztva fejenként 20-40 millió. Ha a felét lenyúlják is a helyi korrupt hatóságok, akkor is 10-20 millió euró per kopf. Abból elég sok évig meg lehet élni még Európában is, nemhogy ott, olyan színvonalon, mint ami a térségre jellemző.
Mégis ide fognak jönni, aztán majd itt is lehet költeni rájuk euro milliókat.
obsitos
2021-08-24 at 12:46
Kifizetés ugyanúgy, mint az amcsi fegyverszállítások: egyenesen a táliboknak, minek az a sok macera ???