„Operatív feladatait mindenkor a legjobb tudása szerint, magas szinvonalon és maradéktalanul teljesítette” – írta a hírszerzés tisztje Hahn Péter titkos munkatársról, amikor 1985-ben átadták a kémelhárításnak. Hahn a Magyar Ifjúság moszkvai tudósítója akart lenni, ehhez is a hálózat segítséget kérte. Az újságírót a kubai VIT-találkozó után is megdicsérték, a hírszerzés századosa szerint ő is kellett ahhoz, hogy Friedmann Endre ismert fényképész felajánlja segítségét „bármilyen állambiztonsági kérdésben”. Hahnt (mint az állami kinevezések előtt szokás) 2002-ben átvilágították, majd dossziéit inkább nyolcvan (!) évre titkosították. Ettől még a Népszava vezető munkatársa maradhatott. Először most feltárt története is bizonyíték arra, hogy erkölcsi tekintetben nem sok különbség volt a megbélyegzett III/III-as és a rendszerváltáskor átmentett, bűnbocsánatot nyert III/I-es, III/II-es ügynökök, titkos megbízottak és titkos munkatársak között.
MEZŐ GÁBOR – Hamvas Intézet
Hahn Péter „Orengo” történetének első részét amerikai ösztöndíjával zártuk le, megemlítve, hogy Kovács Sándor őrnagy tárgyjutalommal kívánta díjazni. Nem tudjuk, mire gondolt, de egy másik tartótiszt elbeszélése szerint az ő egyik ügynöke a rendszerváltás hajnalán ezüsttálcát kért szolgálataiért – búcsúajándékként. Meg is kapta, talán még most is azon szolgálja fel a kávét és a süteményt azoknak, akiket besúgott. De térjünk vissza Hahn Péterhez: „Orengo” amerikai útja után az említett Kovács őrnagy mellé került, következő jelentésében ő számolt be a „jelölt” újabb amerikai útjáról – az újságíró 1977 tavaszán a KISZ együttesével „turnézott” (a jelentések helyesírási hibáit szokás szerint meghagytuk).
„Orengo fn. jelöltünk 1977 március és április hónapokban hivatalos kiküldetésben, mint a KISZ Rajkó Együttesének tolmácsa az együttessel együtt az Amerikai Egyesült Államokban tartózkodott. A kiküldetés során végig járta az Egyesült Államok nagyobb városait és településeit, a Keleti parttól egészen a nyugati partig […] Kiutazása előtt beszámolt az utitervről amelynek megfelelően eligazitást kapott a következőkre: – kinttartózkodása alatt folytasson információszerző munkát az Amerikai Egyesült Államok bel- és külpolitikájáról, különösen odafigyelve arra, hogy az amerikai kormány milyen lépéseket szándékozik tenni a belgrádi értekezlet megbuktatására, vagy támogatására. […] Hazatérése után Orengó beszámolt amerikai utjáról. Elmondotta, hogy rendkivül nehéz helyzetben volt, mivel az egész együttes adminisztrációs feladatai is ráhárultak, amellett, hogy ő volt a hivatalos tolmács. Emiatt a megszabott feladatoknak nem tudott eleget tenni, csupán egy olyan információt tudott szerezni, amely az amerikai belpolitikával kapcsolatosan ő általa értékesnek tűnt. Orengo hazatérése után azonnal szabadságra ment. Jelenleg a KISZ által szervezendő leningrádi ifjusági találkozóra készül”. (Jelentés Budapest, 1977. augusztus 15.).
Pippertet valóban informátorként használta
„Orengo” munkadossziéjából (ÁBTL MT-1628) kiderül, hogy az amerikai ösztöndíja alatt megismert (és általa lehetséges informátorként jellemzett) Pipperttől szerezte az értékes információt: „Washingtonban találkoztam régi ismerősömmel, Wesley Pippert ujságiróval, az UPI (amerikai hírügynökség – a szerk.) fehéri házi tudósitójával. Az előadásra élettársával együtt meghivtam és előadás után vacsorára vendégül láttam őket. A beszélgetésből a következő információkat gyüjtöttem: […] – James Carter, az akkor frissen beiktatott amerikai elnök interjút adott három amerikai hirügynökségnek, köztük az UPI-nak, akit Wesley Pippert képviselt. Az interjú után még rövid beszélgetésre került sor a részvevők és az elnök között az utóbbi külpolitikájáról, nem a nyilvánosságnak szánva. – Carter kifejezte hajlandóságát arra, hogy még március folyamán ellátogat a Szovjetunióba, ha „az események kedvezően alakulnak” és esély mutatkozik a SALT-megállapodásra. – Ekkor vetette fel Carter annak a gazdasági csucskonferenciának a gondolatát, amely azóta létrejött Londonban 1977. május 6-8 között. – Carter kifejezte hajlandóságát arra, hogy a belgrádi európai biztonsági és együttmüködési konferenciára s z e m é l y e s e n (így gépelve – a szerk.) hajlandó elmenni, ha 1. a SALT-témában lényeges előrehaladás /megállapodás/ születik, és 2. ha Londonban ebben a kérdésben megegyezésre tudnak jutni.
Pippert belső információkat adott – szándékosan? / Fotó: Jackklimpert.com
Az információ feltehető fontosságára és sürgösségére való tekintettel másnap haladéktalanul elmondtam mindent – az idehaza kapott utasitásnak megfelelően – dr. Keszthelyi Tibornak, a washingtoni magyar nagykövetség kulturattaséjának (diplomata és irodalomtörténész – a szerk.), aki megigérte, hogy azonnal továbbitja illetékes helyre. Budapest, 1977. május 10. Hahn Péter”. Az újságíró tehát megszerezte a belgrádi konferenciára vonatkozó kért információt, más kérdés, hogy a történelem máshogyan alakult. Jimmy Carter végül nem ment el a belgrádi konferenciára, és a SALT-II. szerződést végül csak 1979. június 18-án írta alá (Bécsben) Leonyid Brezsnyevvel.
Carter és Brezsnyev aláírása, az amerikai elnök mögötti férfi sligovicát reggelizett? / Fotó: Wikimedia.com
A III/III-nak nyújtott segítség foltja
Az újságíró beszervezési dossziéjában található következő irat a rendszerváltás után történtek kapcsán vált különösen érdekessé. Ebben a III/III-5-b (a kulturális vonalak védelme) vezetője, Pálfy Imre alezredes köszöni meg Hahn Péter segítségét. Ahhoz, hogy megértsük, miért számít(ott) sokat ez a III/III-as irat, ismerni kell a rendszerváltás utáni gyakorlatot. Amíg a hírszerzés (III/II) és a kémelhárítás (III/I) bocsánatos bűnnek, csupán valamiféle „szakmai előéletnek” számít (lásd annak a diplomatának a példáját, aki 1988-ban még az NSZK-ban dolgozott, a Medgyessy-kormány idején – 2004-es menesztéséig – a hírszerzés vezetője volt, ősztől pedig – ha minden igaz – a magyar miniszterelnök új külpolitikai főtanácsadója lesz…), addig a belső elhárítás (III/III) tagjaira – akik között amúgy sokkal több volt az erőszakkal, zsarolással beszervezett áldozat – rásütötték a bélyeget. Ők lettek az egyedüli bűnösök (a bűnbakképzés általános, jól bevált gyakorlata szerint), míg a többiekről – köztük a szigorúan titkos tisztekről – azóta is kevesebb szó esik. Erről a visszás gyakorlatról külön cikkekben, tanulmányokban kellene szólni – most teljesen szétfeszítené a történet keretét.
Sokat számított a III/III-as kitérő – Az átvilágítás részlete / Forrás: ÁBTL
Lássuk inkább az említett III/III-as alezredes levelét: „BM III/I-4. Osztály Vezetőjének! A II. Szovjet-Magyar Ifjusági és Barátság Fesztiválon részt vevő Hahn Péter ujságíróval kapcsolat létesítésben történt segítségnyújtásukat köszönjük. Az eligazitásnak megfelelően segítette munkánkat és ezzel nagyban hozzájárult a fesztivál sikeres lebonyolításához és az operatív biztosításhoz” – írta Pálfy alezredes Budapest, 1977. augusztus 31.).
Az átvilágítás bizonyítéka – érdemes figyelni a mentegetésre: nem biztos, hogy tudta, hogy éppen a III/III-nak segít… / Forrás: ÁBTL
A hírszerzés tanácsát kérte munkaügyben
Sajnos nem tudjuk, hogy pontosan mivel segítette Hahn Péter a „lebonyolítást” és az „operatív biztosítást”, de ez a levél is árulkodik elkötelezettségéről. Az egyre szorossabbá vált kapcsolatra utal az a jelentés is, amelyet Ocskó György százados adott 1978 telén. Ocskó szerint Hahn Péter az állambiztonság tanácsát kérte munkahelyi terveivel kapcsolatban: „Felvetette, hogy jelenlegi munkahelye, beosztása nem kielégítő számára, s úgy érzi, többre hivatott. Pozitiv hozzáállására utal az a kiegészítő megjegyzése, hogy jelenlegi helyzetéből a hirszerzés nem sokat profitálhat, mivel nincsenek lehetőségei érdemleges feladatok vállalására. Ezért szeretne olyan pozicióba kerülni, amelyben mind a mi követelményeinket, mind pedig a saját igényeit megfelelő módon kielégítheti. Pillanatnyilag két lehetősége van munkahelyváltoztatásra. Az egyik a Népszabadság, a másik a Magyar Nemzet. Mindkét lapnál természetesen külpolitikai területen dolgozna. Kérdése volt: segítsünk dönteni, hogy melyik állást lenne célszerű elnyernie. Válaszomban elmondtam, hogy mindkét lap megfelelőnek látszik” – jelentette Ocskó (Jelentés Budapest, 1978. február 13.).
Nem tudjuk, hogy végül melyik lapot választotta, valószínűleg maradt a Magyar Ifjúságnál, az öt évvel későbbi jelentés már politikai rovatvezetőként említi ugyanott. Most viszont térjünk még vissza 1978 tavaszára. Ocskó csak rövid ideig dolgozott Hahn Péter mellett, a századostól Szabó Béla őrnagy vette át, őt jelölték ki a társadalmi kapcsolat beszervezésére. A lépés előtt a gyakorlatnak megfelelően környezettanulmányt kértek Hahnról, elemezték családi hátterét, életvitelét. A jelölt átment a vizsgán, nem árt megemlíteni, hogy kik voltak az „adatszolgáltatók”: „Ligeti Béláné házfelügyelő, Tóth Sándorné takarítónő és Bauer Mária nyugdíjas” alkotta a „tájékoztató-triászt”.
Kubában is besegített a hírszerzésnek
Láthattuk, hogy Hahn Péter a Szovjetunióban besegített a III/III-nak, 1978 nyarán már a III/I-9 osztály (dokumentációk, okmányok készítése) munkájában segédkezett Kubában. Nem véletlenül dicsérte meg Dobos György százados: „1978 julius 25 és augusztus 8 között ideiglenes együttműködés céljából átvettem a BM III/I-4 Osztály Orengo fn. jelöltjét. Az együttműködés célja a XI. VIT biztosításának elősegítése volt […] Orengo a feladatokat lehetőségeihez képest jól teljesítette. Többek között megszerzett és átadott egy olyan libiai propagandakönyvet és magnókazettát, amelyet az állambiztonsági csoport hasznosnak tartott és ennek alapján komoly operatív intézkedést hajtott végre […] Külön kiemelem, hogy komoly segítséget nyujtott az ujságíró kollektivába történő beilleszkedésbe és segítségével olyan személyeket ismertem meg, akik 5-6 nap után – az adott helyzetből következtetve az állambiztonsági munkámra – segítségüket ajánlották fel bámilyen állambiztonsági kérdésben. Ilyen személy volt: Fejér Péter újságíró az MTI-tól és Friedmann Endre fotós az MTI-tól” – jelentette Dobos.
Házigazdák: Raul és Fidel Castro a VIT-en / Fotó: Theseatonpost.com
Friedmann Endre is felajánlkozott?
Ha a hírszerzés vezetőinek korábban kétségei lettek volna Hahn Péter alkalmasságáról, kubai teljesítménye ismét alátámasztotta, hogy megérett a beszervezésre. Bár Dobos jelentése semmire sem bizonyíték, azért a két sajtómunkás említése mellett nem mehetünk el szó nélkül. „Fejér Péter újságíró”-ról semmi érdemlegeset nem találtunk, Friedmann Endre már jóval ismertebb (még ha nem is Robert Capa, akit ugyanezen a néven anyakönyveztek). Friedmann az MTI többszörösen díjazott fotósa (és örökös tudósítója). Ő fényképezte Farkas Bertalan űrhajós bajkonuri felkészülését, korábban pedig megörökíthette a vietnámi háború végét Saigonban, ami után elnyerte a szakma talán legrangosabb elismerését (World Press Photo-díj). Ez a fő témája a vele készített idei Magyar Nemzet interjúnak, ahol feleleveníti az emlékezetes napokat. S ez még nem minden, még korábban, 1968-ban fotósként ő kísérhette el a prágai tavasz leverésében segédkező magyar csapatokat. „Honvédelmi tudósítóként rendszeresen fényképezte a fegyveres testületek eseményeit, a polgári védelmi gyakorlatokat” – olvashatjuk a nyolcvanadik születésnapja kapcsán tavaly megjelent összefoglaló írásban. Csehszlovák bevonulás, vietnámi kaland, bajkonuri űrállomás, kubai VIT-találkozó – nem egy átlagos fényképész életútja. Pályaképét látva Dobos százados jelentése („segítségüket ajánlották fel bármilyen állambiztonság kérdésben”) érdekesen cseng.
„Megtiszteltetésnek” vette a beszervezést
“Orengo” beszervezése / Forrás: ÁBTL
A kubai útja után is megdicsért Hahn Pétert végül 1978 őszén szervezték be. „Jelentem, hogy 1978. október 26-én 18.00-tól 20.30-ig az Erzsébet étteremben végrehajtottam „ORENGO” fn. jelölt beszervezését […] kijelentette, tudatában van annak, hogy az állambiztonsági szervek munkája szükségszerű, politikai szempontból fontos […] Megtiszteltetésnek tekinti, hogy alkalmasnak tartjuk őt szervünkkel való együttműködésre. Köszönetét fejezte ki bizalmunkért. Megigérte, hogy mindent elkövet, hogy méltó legyen bizalmunkra […] Ezután tudomására hoztam, hogy a NATO elleni hirszerzés vonalán kivánjuk foglalkoztatni” – jelentette Szabó Béla (Jelentés Budapest, 1978. október 30.).
“Orengo” beszervezése (2.) / Forrás: ÁBTL
Ben Yablonki ismét jelentkezett
Az állományba vett „Orengo” 1979-ben meghívást kapott attól a Ben Yablonkitól, akit a titkos munkatárs szerint még amerikai ösztöndíja alatt állított rá a CIA. Jóváhagyást kért:. „Yablonki személye a CIA-hoz kötődése miatt számunkra érdekes. A meghivás elfogadásában ORENGO korábbi tevékenységének folytatására nyilik lehetőség. Kértem ORENGO-t küldjön levelet Yablonki-nak, tisztázza a programot és az ut anyagi kihatását. Ezenkivül tájékoztassa a meghivásról a KKI-t, illetve az Ösztöndij Tanácsot” – jelentette Szabó őrnagy (Jelentés Budapest, 1979. október 18.).
A meghívással kapcsolatban III/I-4-es osztály kikérte a III/I-2 osztály (külföldi elhárító szolgálat) véleményét. Az erre utaló levél „Orengo” kutatható munkadossziéjának utolsó irata: „1976-ban az Ann Arbor-ban 6 hónapig tartózkodó ORENGO segitségével megállapitottuk, hogy Yablonki a CIA embere és az ujságiró tanfolyam szervezésében az Amerikai Hirszerző Szolgálat érdekelt, a résztvevők körében tippkutatást és tanulmányozó munkát folytat. Kérem közöljék, osztályuk érdekelt-e abban, hogy ORENGO kiutazzék, operativ feladatokkal szándékoznak-e megbizni”.
Kislányának kinézte a BM óvodát
A Yablonki-féle invitálás utóéletéről nem tudunk semmit, a következő két év teljesen homályos, egészen addig, amíg 1981-ben „Orengo” családi kéréssel fordult a hivatalhoz: vegyék fel kislányát a lakása közelében található belügyi óvodába. „Orengó fn. titkosmunkatársunk az 1981. április 28-án lefolytatott találkozón azzal a kéréssel fordult szervünkhöz, hogy segítsük leánya felvételét a lakása közelében lévő Bp. XII. Cinege utcai BM óvodába. Orengót 1978 óta titkosmunkatársi minőségben eredményesen foglalkoztatjuk a NATO elleni hírszerzés vonalán. Javaslom, hogy kérését operatív érdekből támogassuk és a BM I-4. /Üdültetési és Gyermekneveltetési / Osztály felé hivatalosan járjunk el” – írta Szabó őrnagy (Feljegyzés Budapest, 1981. április 28.). Sokat mondó, hogy az óvodai elhelyezés ügyében maga Bogye János vezérőrnagy, főcsoportfőnök-helyettes írt az Üdültetési és Gyermekneveltetési Osztály vezetőjének, Görög Imre ezredesnek… (Szegény Bogye elvtárstól éppen tavaly vonták meg a nyugdíjpótlékot – gyaníthatóan persze így sem panaszkodhat…)
Bogye elvtárs intézkedett (képünk illusztráció)
A következő irat szerint (1981-től már csak a beszervezési dossziéjára hagyatkozhatunk) Hahn Péter 1983-ban már a Magyar Ifjúság politikai rovatvezetője (a jelentésben fogalmaztak így). E minőségében utazik egy koppenhágai konferenciára, ahol a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség (DIVSZ) és CENYC (a „nyugateurópai szocialista, szociáldemokrata pártok ifjusági és diákszervezeteinek nemzetközi fóruma”) vezetőit kell tanulmányoznia. A következő jelentés szerint (az előzőt és ezt is Wágner Nándor főhadnagy adta) Hahnak az utazások és az újságírás mellett még könyvírásra is maradt ideje: „Orengo elmondta: a közeljövőbe könyvet fog megjelentetni. Könyvében több a kémkedéssel összefüggő esetet dolgozott fel. A könyv lektorálását a BM egyik volt beosztottja – Havasi János – látta el… Lapjánál – ideiglenesen – ellátja a főszerkesztőhelyettesi tennivalókat is. A jövőt illetően azt tervezi, hogy a lap állandó tudósítójaként Moszkvába kivánja magát kihelyeztetni. A kihelyezés 4 éves időtartamu”. (Jelentés Budapest, 1983. október 14.)
Államvédelmis hírszerző volt a szerzőtársa?
Hahn tehát Moszkvába készült, könyve valószínűleg megjelent. Egy bizonyos Hahn Péter szerzőtársával, Koppány Józseffel két kémtörténetes művet jegyzett: előbb az Égető tűzben (1984) – erről lehetett szó a jelentésben -, majd a Rókák a sakktáblán jelent meg (1986). Egyébként az említett Koppány a szerzője a Kémek, hírszerzők, ügynökök című munkának is (a két közös könyv között jelent meg). Nem kizárt (sőt!), hogy Koppány azonos azzal az korábbi államvédelmis főhadnaggyal, aki az ötvenes évek elején a jugoszláv hírszerzés ellenében védte a hazát... Végül is ki(k) írt(ak) volna hitelesebben ezekről a témákról?
Hírszerzők a hírszerzésről / Forrás: Rukkola.hu
Hahn Péter a következő jelentés szerint nagyon is komolyan vette a moszkvai kiküldetést, ezért ismét a hírszerzés segítségét kérte: „Orengo elmondta, hogy egyes szerkesztőségi hiresztelések szerint a Magyar Ifjúság c. lap felmondja moszkvai tudósítói státuszát – jelentette Berényi Gábor hadnagy. – Segítségünket kérte annak tisztázásban, hogy a fenti információ igaz e, azaz, ha igaznak bizonyulna állásváltoztatási szándékának realizilásában miként számíthat ránk. Értesülése szerint a Magyar Televízióban a jelenleg folyó átszervezések kapcsán létre hoznak egy kisebb külpolitikai újságíró-team-et. Véleménye szerint az ilyen jellegű feladathoz képességei és előképzettsége folytán alkalmas lenne […] A találkozó befejeztével megigértem, hogy lehetőségeinkhez és az ő személye védelmének függvényében utána nézek mindkét őt érdeklő kérdésnek, és azok tisztázása után találkozunk”. (Jelentés Budapest, 1984. december 10. )
Interjú Moszkvában: a rendszerváltás után jelentős karriert befutó Csák Elemér moszkvai tudósító és Vértessy Sándor riporter faggat egy szovjet űrhajóst / Fotó: Fortepan.hu
Az iratok ismerete nélkül nem tudjuk, mi történt a háttérben (nyomást gyakorolt-e az állambiztonság?), csupán az világos, hogy Hahn végül megnyugodhatott. A következő jelentés szerint elnyerte a moszkvai állást, ezzel együtt pedig áthelyezték a kémelhárításhoz. A III/II-12 osztályvezetőjének, Kázsmér Ferenc alezredesnek a III/I-3 (NSZK politikai, gazdasági hírszerzés) osztályvezetője, Kocsis Kálmán írta meg a döntést 1985. augusztus 14-én. „Kedves Kázsmér elvtárs! Tájékoztatom, hogy osztályunk Orengo fn. titkosmunkatársa a közeljövőben foglalja el állomáshelyét Moszkvában, mint a Magyar Ifjúság c. folyóirat állandó tudósítója. A vonatkozó parancs értelmében nevezetett illetékességből osztályuknak – a kihelyezés időtartamára – foglalkoztatásra átadjuk”. Ne feledjük – eredetileg öt évről volt szó. Vagyis ha minden a tervezettek szerint történt, Hahn Péter Moszkvában maradt egészen a rendszerváltásig.
Átadták a titkos munkatársat / Forrás: ÁBTL
Kikerült (ha kikerült) Moszkvába, a többi „néma csend”
Hahn Péter munkájáról az ezzel a feladattal megbízott Dunai Gábor írt összefoglalót a kémelhárításnak („Operatív feladatait mindenkor a legjobb tudása szerint, magas szinvonalon és maradéktalanul teljesítette”), majd ugyanő 1985.október hetedikén lezárta „Orengo” beszervezési dossziéját. Eddig ismerjük a történetét, hogy Moszkvában mi történt, ma még nem tudjuk („Orengo” III/II-es aktája – ha létezik – lenne a kulcs). Pusztán érdekesképp jegyezzük még meg, hogy Hahn Péter előtt (ha kikerült, mert az újságíróról még ennyi adatot sem lehet találni) Somfai Péter volt a Magyar Ifjúság moszkvai tudósítója, a Népszava publicistája éppen idén kapta meg a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MUOSZ) életműdíját. Somfai a MUOSZ oldalán megosztott életrajza szerint 1971-ben a Magyar Ifjúság belpolitikai rovatánál dolgozott, ezután lett 1980-ban a szerkesztőség berlini, majd moszkvai tudósítója. Az újságíró 1985-ben tért vissza Magyarországra, hogy a rendszerváltás után a Népszavánál ismét találkozhasson Hahn Péterrel, no meg a lebukása után csak még aktívabbá vált Várkonyi “Técsy” Tiborral. (Az, hogy Somfai Hahn Péterhez hasonló karriert futott be, természetesen semmire sem bizonyíték.)
Somfai Péter a Fal ellen! Már berlini tudósításként is a demokráciát védte… / Montázs: PS
“Orengo” ügyét 2002-ben nyolcvan évre titkosították
Bár “Orengo” múltja részben homályos, dossziéinak utóélete kimondottan érdekes – sokat elárul a nemzetbiztonsági gyakorlatról. A beszervezési dossziéban megtalálható utolsó iratok szerint az újságírót 2002-ben (röviddel a Medgyessy-kormány megalakulása után) átvilágították és ekkor vált fontossá az említett leningrádi III/III-as szál. A szokás szerint nehezen értelmezhető, nyakatekert jogi szövegben egyedül ezt a III/III-as kitérőt emelték ki, de még ezt a részt is “felpuhították”. „Mindazonáltal, az kétségtelenül megállapítható, hogy a BM III/III. Csoportfőnökséggel való kapcsolata nem lehetett szervezetszerű, ugyanis ebben az időszakban a hírszerzés még csupán társadalmi kapcsolatként foglalkoztatta” – fogalmaztak a jegyzőkönyvben (nagyvonalúan átlépve azon, hogy “társadalmi kapcsolatként” is komoly felderítést hajtott végre a CIA ellen). A jegyzőkönyv másolatát elküldték a Miniszterelnöki Hivatal Nemzetbiztonsági Iroda vezetőjének, és ezzel együtt nyolcvan évre (igen, nyolcvan esztendőre), 2082-ig titkosítottak.
Finom mentegetés: “nem lehetett szervezetszerű” / Forrás: ÁBTL
Néhány éve (egy újabb kormányváltás után) ezt a titkosítást feloldották, így – legalább részben – megismerhettük „Orengo” történetét. Azt tudjuk, hogy átvilágítása idején a Népszava lapszerkesztőjeként dolgozott, a lapot csak a kétezres évek végén hagyta ott – feltehetően nyugdíjazása után. Állambiztonsági története torzón és hiányosan is tanulságos. Vajon hány lelkes kádárista, hálózati kapcsolataival élő, esetleg visszaélő újságíró, tévés, rádiós védi a demokráciát a Magyar NépKöztársaságban?
Facebook
Twitter
YouTube
RSS