Pesti Srácok

Októberben is tarolhat a Fidesz vidéken

Októberben is tarolhat a Fidesz vidéken

Egymás után harmadszor tarolhatnak a kormánypártok a megyékben az őszi önkormányzati választáson; az a legvalószínűbb, hogy mind a tizenkilenc testületben a Fidesz—KDNP erői lesznek többségben – mondta a Magyar Nemzetnek nyilatkozó szakértő, aki szerint az ellenzék mintha már előre feladta volna a megyéket, ami azt jelentheti, hogy a pártoknál bekalkulálták a vereséget.

– jelentette ki a Magyar Nemzetnek Farkas Örs, az Oeconomus igazgatója. A politológus kifejtette: akár külön indulnak, akár közös listát állítanak az ellenzéki pártok a megyékben, mindenképpen nehéz helyzetben lesznek, hiszen míg egy-egy polgármesterjelölt személye elfeledtetheti a mögötte felsorakozó pártok különböző ideológiai beállítódását, a lista esetében könnyebben eltántoríthatják a szavazókat az összefogás színessége. Ha külön listát állítanak a megyékben az ellenzéki pártok, a sokfelé forgácsolódó szavazatok ronthatják a szereplésüket. Viszont utóbbi esetben egyes alakulatok jobban járhatnak, mint például az EP-választáson mandátumot szerző, egyre erősebb DK, de a szocialisták is – akik még mindig számottevő vidéki hálózattal rendelkeznek – jobb eredményt érhetnek el, mint tavasszal – fejtette ki. Az ellenzék számára két ciklus óta nem terem babér a megyei közgyűlésekben, ugyanis sem a 2010-es, sem a 2014-es választáson nem sikerült többséget kialakítaniuk egyetlen helyen sem. Ugyanígy várhatóan idén sem lesznek képesek idén sem komoly pozíciókat szerezni vidéken; ezt az ellenzék legfeljebb Budapesten tudja – részben – kompenzálni.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: ATV

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.