Az EU felelős hozzáállását és a magyarok, valamint a lengyelek ezzel szembenálló egoizmusát emlegette a migránsválság kapcsán Sandro Gozi olasz EU-s államtitkár, aki szerint Olaszország oldja majd meg az Unió gazdasági, biztonságpolitikai gondjait. Gozi erről a La Stampa napilapnak adott interjújában beszélt.
Az olasz EU-s államtitkár kijelentette, hogy Európa „nagy” válságát a kölcsönös bizalmatlanság és a rövidlátó egoizmus okozza, és Olaszországra vár az Európai Unió újraindításának feladata. Hangsúlyozta, úgy tűnik, hogy az EU a migráció, a biztonság és a növekedés terén is felelősséget akar vállalni, gyakran azonban ezt semmilyen konkrét lépés nem követi, „ennek világos példája, hogy sok ország részéről elmaradt a menekültek szétosztásának tiszteletben tartása”. Sandro Gozi hozzátette, hogy „a lengyel és a magyar kollégák „javasolta „rugalmas szolidaritás” egy fogalmi ellentmondás. Ez az az egoizmus, amelyet el kell kerülnünk – hangoztatta a politikus.
Elmondta, hogy a pozsonyi informális EU-csúcson (amelyet Matteo Renzi olasz miniszterelnök elégtelennek nevezett a gazdasági és migrációs döntések terén is) semmilyen áttörés nem következett be, Olaszország azonban az EU helyett is felelősséget kíván vállalni. Róma a következő hónapokban új paktumot dolgoz ki, amely egyaránt érinti a gazdasági növekedést, új biztonságpolitikát a külső határokat ellenőrző rendőrséggel, a kulturális források növelését, valamint az ifjúságpolitikát.
A Corriere della Sera olasz napilap Matteo Renzit idézte, aki kijelentette, hogy az EU vezetőinek csúcstalálkozóin készült közös fotók keveset érnek, ha a helyzet nem változik.
Ha változtatni akarnak, mi készen állunk. Ha csak meg akarnak lenni valahogy, fotózzanak egyedül
– fogalmazott Matteo Renzi, és hozzátette, nem ijedt meg attól, hogy nem kapott meghívást Berlinbe Angela Merkel német kancellár, Francois Hollande francia államfő és Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnök szerdai találkozójára. A napilap szerint az olasz miniszterelnök különutas politikája Itália politikai súlyának növelését célozza: Matteo Renzi abban reménykedve, hogy megnyeri az olasz alkotmányos népszavazást, már arra készül, hogy jövőre Olaszország átveszi a hét legfejlettebb országot tömörítő G7-csoport soros elnökségét és nem állandó tagként helyet kap az ENSZ Biztonsági Tanácsában is.
MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS