Megvan a magyar birkózótörténet huszadik olimpiai aranyérme! Óriási magyar ölelkezéssel ért véget Lőrincz Tamás birkózópályafutása, 34 évesen felért a csúcsra azután, hogy Londonban még a dobogó második fokára szorult. Ha van megérdemelt olimpiai bajnoki cím, akkor a hosszú évek óta elképesztő munkával a világ élvonalában küzdő Lőrincz Tamásé az.
Maga a meccs nem a legizgalmasabb volt, amit valaha láttunk, két nagyon erős és nagyon felkészült birkózó feszült egymásnak. Nem tudtak pontot érő akciót végrehajtani egymáson, és a passzivitásért megítélt parterhelyzetből is mindketten fel tudtak állni. Lőrincz jóval fiatalabb kirgiz ellenfele teljesen egyenrangú volt, veszélyesen, dinamikusan birkózott.
A meccs fordulópontja az volt, amikor Mahmudov kilépett a szőnyegről, ezzel egy pontot kapott a mi birkózónk, és csak ezután következett a kirgiz parterhelyzetbe küldése miatt megadott pont. Ezzel Lőrincz pontelőnybe került, és Mahmudov ment előre, ami a csövön kifért, de láthatóan fáradni kezdett, nem volt már benne annyi, hogy kimozdítsa a magyart. Majoros István 2004-es athéni aranya után ismét van olimpiai bajnoka a magyar birkózásnak!
Szőke Alexnek nem sikerült a bronzmeccs
Rögtön Lőrincz meccse után következett Szőke Alex, aki a 97 kg-osok közt a vigaszágon menetelt a bronzmeccsig, legutóbbi meccsén ritkán látható pazar dobást bemutatva. A találkozó azonban számunkra szomorúan hamar befejeződött, hiszen a lengyel Tadeusz Michalik az első parterhelyzetből oda-vissza-oda megforgatta, ami a passzivitási intéssel együtt, pillanatokon belül 7:0-ás előnyt jelentett számára. Ehhez jött hozzá a szabálytalan védekezésért adott intés miatt megadott két pont, a 9:0 pedig már technikai tus, vagyis a mérkőzés azonnali vége. Ezen a kikért videoellenőrzés sem segített, így kevesebb, mint kétpercnyi küzdelem után a lengyelé lett a bronzérem. A 21 éves Szőke Alex viszont a magyar birkózás nagy reménysége, és az olimpián eddig nyújtott teljesítménye előrevetíti, hogy olimpián sem utoljára hallottunk róla.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS