Néhány héttel ezelőtt írtam arról, hogy az oltásellenesekkel értelmetlen vitatkozni, fölösleges győzködni őket, ők ugyanis egy szekta. Vehemens tiltakozásuk mögött számos társadalmi és pszichés ok is rejlik, akár legitim szempontok is, és persze ezek nem is mindenkinél egyformák, de közös jellemzőjük, hogy a racionális gondolkodást, mérlegelést mereven elutasítják. Kritika nélkül elfogadnak és tovább terjesztenek minden olyan hírt, vagy sok esetben álhírt, ami megerősíti őket a hitükben és a küldetéstudatukban, miközben kritikátlan gondolkodással, agymosottsággal vádolják azokat, akik mérlegelnek, és felveszik az oltást. A részleteket itt olvashatják.
Ebből is kiderül, hogy alapvetően oltáspárti vagyok. A gyerekek oltásáért nem nagyon lelkesedem, de mivel orvosilag egyáltalán nem értek a témához – ugyanúgy, ahogy az oltásellenesek döntő többsége –, ezért nem is szívesen foglalok határozottan állást, ellentétben az oltásellenesek döntő többségével. Teljesen meg tudom érteni azt a szülőt, aki minél kevesebb szintetikus anyagot, antibiotikumot, oltást szeretne a gyereke szervezetébe juttatni, tartva az esetleges hosszabb távú következményektől, de azt a szülőt is megértem, aki a rövid távú következményektől tart jobban, és a lehető legalacsonyabbra szeretné redukálni annak a kockázatát, hogy a gyereke itt és most covidos legyen, súlyos tünetei támadjanak, ne adj Isten, belehaljon ezekbe, és ezért beoltatja. Nincsenek könnyű helyzetben a szülők, minden tiszteletem az övéké, bármilyen döntést is hoznak a gyerekeikkel kapcsolatban.
Dönteni kell
Fontos viszont látni a különbséget az oltásszkeptikusok, illetve a militáns oltásellenesek között. Az oltásszkeptikusnak vannak fenntartásai a vakcinákkal kapcsolatban: gyorsan lett kifejlesztve, nem ismerjük a hosszú távú hatásait, és emiatt vonakodik beadatni magának, akár határozottan el is döntötte, hogy nem adatja be. Másik eset, hogy magának beadatta, de például a gyerekeinek nem. Hozott egy döntést – amihez természetesen joga van – saját magával, a családjával kapcsolatban, de itt véget is ér a történet. Nem harcol, nincs küldetéstudata, nem érzi magát kiválasztottnak, másoknál bölcsebbnek, nem prédikál és nem osztja az észt; nem hergel másokat az oltás ellen. Még akkor sem, ha a szkeptikus hozzáállása már nemcsak amiatt van, mert nem tudunk eleget az oltásról – vagy épp magáról a vírusról –, hanem amiatt is, mert esetleg haszontalannak, értelmetlennek is tartja az oltást.
A koronavírus elleni oltások és a védettségi igazolvány bevezetése elleni tüntetés a franciaországi Montpellier-ben 2021. augusztus 28-án. MTI/EPA/Guillaume Horcajuelo
A militáns oltásellenesség hatása
Ez viszont már valószínűleg a militáns oltásellenesek hatása. Akik imádnak kiragadni eseteket. Valaki krónikus betegsége ellenére oltás nélkül túlélte a vírust. Valaki háromszor is be lett oltva, semmilyen betegsége nem volt, mégis elkapta és belehalt. Ezeket az eseteket előszeretettel terjesztik, anélkül, hogy a valóságtartalmukat bárki bárhogyan is ellenőrizné. Amikor valaki horrorsztorikat mesél arról, hogy az intenzív osztályon – ahová ő ugyan oltatlanul került – a lélegeztetőgépeken tízből heten oltottak voltak. Csak az marad ki a sztoriból, hogy ez valójában az enyhébb részleg, ahol csak légzésrásegítőt kapnak a betegek, akik aztán meg is gyógyulnak, és elhagyják a kórházat. Viszont az igazi intenzíven, ahol úgynevezett invazív lélegeztetés zajlik, ott már húszból tizenhét oltatlan, és sajnos a döntő többségük már nem is jön ki onnan. A militáns oltásellenesek ezeket a sztorikat terjesztik. Többek között a Facebookon. Egy részük tudatosan hazudva, kitalálva őket, másik részük csak nem hajlandó a teljes képet megnézni; és persze sokan csak másod-, harmadkézből hallják ezeket, de készséggel elhiszik és továbbadják. Miközben továbbra is szidják a beoltottakat, hogy miért hisznek el mindent.
„Oltásrealizmus”
És vannak az oltásrealisták. Akik tisztában vannak vele, hogy nincs tökéletes megoldás, hogy az oltás nem ad örök életet, szuperképességeket, de még csak teljes immunitást sem, viszont jó eséllyel megvéd a legrosszabbtól. Az oltásszkeptikushoz hasonlóan az oltásrealista is mérlegel, és hoz egy döntést. Felméri, hogy sem az emberiség kipusztítása, sem a gazdaság tönkretétele nem lehet reálisan a célja egyetlen államnak, kormánynak sem. Az oltás a rendelkezésre álló legjobb lehetőség arra, hogy elkerüljük a súlyos társadalmi következményeket, a gazdasági csődöt, a munkanélküliséget, a bezárkózást, a depressziót, az öngyilkosságokat. Egy felelős kormányzat ezért minden eszközzel igyekszik a lakosság minél nagyobb részét beoltatni, de nem erőszakkal.
A koronavírus-járvány megfékezését szolgáló korlátozások ellen tüntet egy férfi Bécsben 2021. november 20-án. Alexander Schallenberg osztrák kancellár előző nap bejelentette, hogy Ausztriában a koronavírus gyors terjedése miatt november 22-től teljes lezárást rendelnek el, 2022. február 1-jétől pedig kötelező lesz a védőoltás az országban. A lezárást tíz napra vezetik be, majd legfeljebb újabb tíz nappal meghosszabbíthatják. MTI/AP/Lisa Leutner
A szabadság és következményei
És itt van az a pont, ahol a magamfajta oltásrealista is hirtelen sokkal megértőbbé tud válni az oltásellenesek iránt. Akkor, ha mindenki számára kötelezővé akarják tenni. És ha az oltatlanokat – nemcsak a harcos oltáselleneseket, de a sima oltatlanokat, halkszavú oltásszkeptikusokat is – megbélyegzik, kivetik társadalomból, üldözik. Mert addig rendben van, hogy zárt térben tartott tömegrendezvényre nem mehetnek be oltás nélkül; egy ilyen helyzetben simán össze-vissza fertőzhetik egymást, és leterhelhetik az egészségügyi rendszerek mindenhol véges kapacitásait. Ráadásul hoztak egy döntést, és olyan nincs, hogy legyen döntési szabadságom, de ne legyenek következmények. Viszont ha egy oltatlant nem engednek be az élelmiszerüzletekbe, gyógyszertárakba, ha nem szállhatnak fel a buszra, ha a mindennapi létfenntartásukhoz szükséges tevékenységekből ki akarjuk zárni őket, ráadásul mindehhez társadalmi megvetést is generálunk ellenük, akkor nem sokban különbözünk az 1930-as évek náci Németországától. Ahogy a mostani Németország, vagy épp a kötelező oltást jövő februártól bevezetni szándékozó Ausztria valóban egyre kevésbé különbözik az akkoritól.
Oltásfasizmus
Bécsben vízágyúval lőtték a szigorú korlátozások, lezárások ellen tüntetőket. Ők még egész jól jártak ahhoz képest, hogy Hollandiában éles lőszert is bevetett a rendőrség. Hála Istennek, Magyarországon ilyesminek nyoma sincs. Európa egyik legszabadabb, korlátozásoktól mentes országa vagyunk. Az éttermek, beltéri rendezvények némi korlátozásokkal, esetleg a vakcinakártya megkövetelésével látogathatóak, beltéren, tömegközlekedési eszközökön maszkot kell hordani, de ennyi. Egyéb téren semmilyen korlátozást nem érzékelünk az életünkben. Szemben nemcsak az előbb említett nyugat-európai országokkal, hanem például az USA-val is. Ahol a teljesen agyát vesztett Biden-kormányzat kötelező oltást akar előírni mindenkinek, kötelező maszkhordást otthon is. Szerencsére az ottani politikai berendezkedés – egyelőre – meg tudja akadályozni az ilyesfajta önkényuralom bevezetését vagy a bíróság, vagy az egyes államok önrendelkezési joga segítségével. Az oltásfasizmust látva az oltásrealisták egy részéből akár oltásellenes is válhat, mert egész egyszerűen a természetes szabadságvágyunk és igazságérzetünk sérül. Nemcsak akkor, ha egy kormány akarja bevezetni, hanem akkor is, amikor hétköznapi emberek jönnek azzal, hogy kötelezővé kellene tenni, és szigorúan büntetni azokat, akik mégsem oltatnak. Ez a típus is bőven hallatja a hangját a Facebookon. És a két csoport ugyan egymást is szidja, de még jobban szidják – ész nélkül – a kormányt. Az egyik fél azért, mert szerinte túlságosan erőltetik az oltást, a másik fél szerint azért, mert nem köteleznek mindenkit az oltásra. És ilyenkor, amikor mindkét véglet ilyen vehemens, akkor az oltásrealista megnyugodhat, hogy már megint neki van igaza. És hogy milyen jó hely ez a Magyarország.
Vezető kép: MTI/EPA/Sascha Steinbach
Facebook
Twitter
YouTube
RSS