A nevelőszülőknek is kedvezményeket ad a kormány

A kormánynak kötelessége mindenben támogatni a nevelőszülőket és rajtuk keresztül a nevelőszülőkre szoruló gyermekeket is. Éppen ezért a kormány megduplázza a nevelőszülőknek az alapdíját és minden gyermek után járni fog a dupla összeg - jelentette be Orbán Viktor.
"Tisztelt nevelőszülők, figyelem! -kezdte videóját Orbán Viktor. A kormányfő elmondta, hogy a kormányülésen a nevelőszülőket érintő kérdésről is döntöttek.

Először is a nevelőszülői alapdíjat megduplázzuk. Másodszor lehetővé tesszük, hogy a nevelőszülőket a korábbi alacsonyabb kiegészítő díj helyett minden nevelt gyermek után megillesse az alapdíj. És végül harmadszor a speciális szükségletű, fogyatékkal élő gyermekeket nevelő szülők számára a neveléshez kapcsolódó többletdíjat szintén megduplázzuk.
– mondta el a videóban a miniszterelnök.
A nevelőszülőknek hálával tartozik a kormány
A kormányfő hangsúlyozta:
Minden magyar gyermek újabb őrhely, vigyáznunk kell rájuk, hálával tartozunk azoknak az embereknek, a nevelőszülőknek, akik vállalják fölnevelésük felelősségét. A kormánynak kötelessége mindenben támogatni a nevelőszülőket és rajtuk keresztül a nevelőszülőkre szoruló gyermekeket is. Erről szólnak ezek az intézkedések. Munkájukat köszönjük, sok sikert kívánunk!







