Önjáró, jogerős bírósági ítéleteket figyelmen kívül hagyó végrehajtó dolgozik azon uzsorások keze alá, akik még jelenleg is Portik Tamásék egykori olajos pénzeit forgatva semmiznek ki egykor rászedett embereket. A rendkívül jól jövedelmező üzlethez a minimális befektetésen kívül a jelek szerint csak türelem kell, így lehet realizálni a húsz éve kölcsönadott kétmillió forintra csaknem ötvenhétmilliós kamatot. Történetünk bírósági végrehajtóját – ahogy sok más társát – az az átgondolásra szoruló törvény védi, amely szinte teljes szabadságot ad neki, hogy a még együttműködésre is hajlandó adósok életét ellehetetlenítse, utóbbiaknak pedig szinte semmi joguk nincs akkor sem, ha tisztességesen szeretnék rendezni tartozásukat.
Megpanaszolt, és a még el nem döntött ügy ellenére folytatta a megkezdett eljárását az a bírósági végrehajtó, aki lépésével meggátolja egyik olvasónkat abban, hogy a korábban a tudta nélkül keletkezett uzsoratartozását tisztességes körülmények között rendezhesse. Mint arról korábban beszámoltunk, Steinitz Ilona volt élettársa az egykori olajos körökkel üzletelt, és húsz éve keletkezett egy kétmillió forintos tartozása, amely a férfi szerint jogtalan volt, mert hitelezői átverték. A tartozást különféle törvénytelen eljárásokkal a hölgy házára terhelték, a két évtizede tartó pereskedés decemberben ért véget a Budapest Környéki Törvényszék jogerős ítéletével, amellyel a bíróság elutasította az asszony keresetét. A felperes azt szerette volna elérni, hogy a törvényszék a jogi eszközeivel élve csökkentse azokat az elképesztő mértékű kamatokat, amelyek a jogtalan tízmilliós főkövetelésre számítva még több, mint háromszorosára növelték a tartozás összegét. A bíróság döntése után a hölgy panaszt tett, mert az ügyben eljáró végrehajtó, Dienes Árpád nem vette figyelembe az ítélet azon részét, amely kimondta: a főkövetelés tízmilliós összege a több, nagy összegű törlesztés miatt jelentősen csökkent. A laikusok számára nehezen értelmezhető szándékkal meghozott jogszabályok szerint a kifogást ilyen esetben magához az érintett végrehajtóhoz kell benyújtani, aki továbbítja azt az illetékes bíróságnak, esetünkben a Pesti Központi Kerületi Bíróságnak. Utóbbi a törvényi határidők miatt szinte biztos, hogy nem foglalkozott még Steinitz Ilona észrevételeivel, de a jelek szerint az önjáró végrehajtó újabb akcióba kezdett: az általa a napokban olvasónknak megküldött végrehajtási díjjegyzékben az eredeti tízmilliós főkövetelésen felül már nem a korábbi harminc, hanem csaknem ötvenhétmillió forint kamat szerepel. Annak ellenére, hogy az ügymenetben a végrehajtó szerez tudomást először az általa indított, kifogásolt intézkedés tartalmáról, mégis figyelmen kívül hagyja azt, ugyanúgy, mint annak a jogerős bírósági végzésnek a tartalmát, mely alapján a végrehajtást tovább folytatta.
Újragondolhatnák a törvényalkotók a bírósági kamatszámítás gyakorlatát
A témában megjelent korábbi cikkeink egyikében már megírtuk: rendkívül aggályos a bíróságok kamatszámítási gyakorlata, az utóbbi években ugyanis szinte alig volt infláció, Steinitz Ilona esetében a jogerős döntést meghozó bíróság mégis helyben hagyta az először évi harminckét százalékban meghatározott kamatok mértékét, amelyeket később huszonnégyre mérsékelt; ehhez hozzátartozik, hogy utóbbi szintet az uzsorások megkérdezése után, azok igényei szerint állapította meg. Figyelemre méltó, hogy ekkora pénzromlás még a Gyurcsány- és Bajnai-kormányok idején sem sújtotta nemzeti fizetőeszközünket. A kamatok kiszámításakor a bíróságok vélhetőleg a jogszabályokat követik – igaz, eléggé szabadkezűen járnak el –, ezt a gyakorlatot azonban újragondolhatnák a törvényalkotók, mivel a forint állapota nem indokolja, a rendkívül magas kamatszint pedig kizárólag a lakásmaffia szélhámosainak, és a velük szimbiózisban élő, a velük kapcsolatba kerülő adósokat gátlástalanul kizsigerelő végrehajtóknak kedvez. A jelek szerint Dienes Árpádot nem érdeklik az olyan apróságok, hogy egy, még elbírálatlan ügyben folytatta intézkedését, és olyan követeléssel él, amelyről korábban egyetlen bírósági döntés sem rendelkezett.
Portik emberei vették át az uzsorakölcsön ügyét
Steinitz Ilona volt élettársa 1999 tavaszán vette át a kétmilliós kölcsönt egy azóta elhunyt férfitól. Az uzsorás az összeg átadását szerződéshez kötötte, majd azt felhasználva – állítva, hogy a nő élettársa korábban már csaknem tizenhárommilliót kapott – további szerződéssel, és az asszony tudta nélkül terhelte meg a nő ingatlanját. A kölcsönt adó – egyébként a fellelhető dokumentumok szerint hivatalos bevétellel alig rendelkező kisnyugdíjas – fizetési meghagyással élt a pár ellen, akiknek lakásán ekkor már jelzálogjog volt. Steinitz Ilonát ezután párja ismerősei keresték meg, és további tartozásokra hivatkozva azt ajánlották neki, hogy adja el a házát, abból kifizetheti a hiteleket, ellenkező esetben olyan emberekkel lehet konfliktusa, akik nem egyezkednek, és gyilkosok is vannak közöttük. Néhány nap múlva az ajánlattevők újra jelentkeztek, és jelezték, hogy kiszállnak az üzletből, mert a tartozás ügyének rendezését a Portik Tamáshoz akkoriban közel álló emberek vették át, velük pedig még ők sem mernek vitába szállni. Portik emberei rendszeresen zsarolni, fenyegetni kezdték a családot, a történtek miatt büntetőeljárás is indult; a perben aztán az ítélethirdetés előtt lecserélték a bírót, akinek utódja az asszony beszámolója szerint már egyértelműen a vádlottaknak akart kedvezni, akiket végül bizonyíték hiányában fel is mentett. A tárgyalások rendszeres résztvevője volt az uzsorás is, aki ugyan nem volt érintettje a pernek, mégis a bíróság tudtával és beleegyezésével egyeztetett a zsarolókkal és a védőkkel. A hitelező úgy vette át a terheltektől a tartozást az engedményezési szerződés szerinti tízmillió forintért – amely összeget gond nélkül ki is fizette –, hogy közben minden ügyben költségmentességet kért a bíróságtól az alacsony nyugdíjára hivatkozva. Jellemző, hogy az uzsorás az ehhez hasonló ügyeit mindig azzal az egykori földhivatali vezetővel intézte, akit azért tartóztattak le a történtek időszakában, mert kiderült, hogy számos alkalommal nyújtott segítséget a trükkös csalóknak, uzsorásoknak, a fiktív ügyletekhez szükséges okiratokat pedig minden szabályt áthágva szakmányban gyártotta az otthonában.
A bírósági végrehajtók a lakásmaffia befejező emberei
Az idő pénz, ami Steinitz Ilona ügyében fokozottan igaz, és a végrehajtó által megadott kamatok mértékének ismeretében érthetővé válik, hogy az alpereseknek miért nem érdeke sürgetni, hogy hozzájussanak követelésükhöz. A fentiekből is látszik, hogy a csinos összeg döntő részét már régóta a kamatok teszik ki, amelyek az idő múlásával csak tovább gyűlnek. Az elhunyt kisnyugdíjas követelését a lánya és a felesége vette át: előbbi ügyvédként dolgozik, bár a Budapest Környéki Törvényszéken befejezett perben egy kollégája képviselte. A történetet ismerők szerint és lefolytatott rendőrségi vizsgálat alapján az öt éve elhunyt uzsorás 1995 és 2000 között legkevesebb háromszázmillió forintot helyezett ki a fentiekhez hasonló ügyekben, amelyekből más családok esetében is pereskedés indult, de Steinitz Ilonán kívül már mindegyikük feladta a küzdelmet, és vagy fizettek, vagy hagyták, hogy otthonaik a haszonlesőké legyenek. Steinitz Ilona tudomása szerint az örökös ügyvédnő fő profilja nem a jog, hanem a bajba került ingatlantulajdonosok lakásainak megszerzése, vagyis elhunyt apja tevékenységét folytatja. Ugyanez a jog ugyanakkor a megoldást kereső adóst sújtja, mivel egy bírósági perben is csupán indítványozhatja, hogy az ügyvédnő ingatlanügyeit tárják fel, arra ugyanis az állampolgárnak nem ad lehetőséget a törvény, hogy a földhivatalban megtudhassa, egy adott embernek mennyi, és milyen ingatlan van a nevén, illetve kiktől, milyen körülmények között szerezte meg azokat. Erre annak a bírósági végrehajtónak van joga, aki az ingatlanokat a fentiekhez hasonló módon felhalmozó ügyvédnő érdekében jár el.
Fotók: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS