Pesti Srácok

A lakásmaffia bírósági végrehajtói is forgatják még Portikék olajos pénzeit

null

A jogerős bírósági ítéletet sem veszi figyelembe az a végrehajtó, aki egy uzsorakölcsönből keletkezett ingatlanárverés eljárásában azt az eredeti összeget akarja behajtani, amelynek jelentős részét már törlesztette az adós. A húsz éve felvett kétmillió forint mára csaknem negyvenmillióra rúg; a PestiSrácok.hu által korábban már körüljárt történetből érzékelhető, hogy az egykori olajos alvilág – esetünkben Portik Tamás és körei – miként mentette át vagyonát más üzletekbe, például illegális pénzkölcsönzésbe, hogy aztán szakmányban tegyék ki otthonaikból a becsapott embereket. Az említett összeg hússzorosára emelkedésében az is közrejátszhatott, hogy a bíróságok gyakorlatában manapság olyan kamatszámítás a mérvadó, amelyet még a Gyurcsány-kormány időszakának legvadabb inflációs mélyrepülése sem indokolhatna. A magyarországi bírósági végrehajtóknak világszinten is egyedülálló hatalmuk van, jogköreik túllépését pedig néhány kivételtől eltekintve szinte soha nem szankcionálják a hatóságok. Az ingatlanpiac szakértői szerint a lakásmaffia módszerei a húsz évvel ezelőtti állapotokhoz képest finomabbak lettek ugyan, de az illegális biznisz nem szűnt meg, csak a szereplői lettek rafináltabbak.

Nem veszi figyelembe a Budapest Környéki Törvényszék jogerős döntését az a bírósági végrehajtó, aki azt az eredeti tartozást akarja behajtani egy adóson, amelynek összege korábban számos törlesztéssel már lényegesen csökkent. Olvasónk ügyében decemberben hozott döntést a törvényszék, amely nem adott helyet a felperes kérelmének, aki keresetében a nem általa felvett, de a házára terhelt uzsorakölcsön elképesztő mértékű kamatainak csökkentésére tett indítványt. Mint arról a PestiSrácok.hu korábban beszámolt: Steinitz Ilona volt élettársa az egykori olajos körökkel üzletelt, és húsz éve keletkezett egy kétmillió forintos tartozása, amely a férfi szerint jogtalan volt, mert hitelezői átverték. A tartozást különféle törvénytelen eljárásokkal a hölgy házára terhelték, az adósság mára megközelíti a negyvenmillió forintot. Ebből az alaptartozás tízmillió volt, de az több törlesztéssel már jelentősen csökkent. Figyelemre méltó, hogy a pereskedés ugyan valóban csaknem két évtizede tart az ügyben, az utóbbi években pedig szinte alig volt infláció, a jogerős döntést meghozó bíróság mégis először évi harminckét százalékban állapította meg a kamatok mértékét, majd huszonnégyre módosította azt.

Más hatóságok mellett a bíróságokat is zsebre tették Portikék

Steinitz Ilona volt élettársa 1999 tavaszán vette át a kétmilliós kölcsönt egy azóta elhunyt férfitól. Az uzsorás az összeg átadását szerződéshez kötötte, majd azt felhasználva – állítva, hogy a nő élettársa korábban már csaknem tizenhárommilliót kapott – további szerződéssel, és az asszony tudta nélkül terhelte meg a nő ingatlanját. A kölcsönt adó – egyébként a fellelhető dokumentumok szerint hivatalos bevétellel alig rendelkező kisnyugdíjas – fizetési meghagyással élt a pár ellen, akiknek lakásán ekkor már jelzálogjog volt. Steinitz Ilonát ezután párja ismerősei keresték meg, és további tartozásokra hivatkozva azt ajánlották neki, hogy adja el a házát, abból kifizetheti a hiteleket, ellenkező esetben olyan emberekkel lehet konfliktusa, akik nem egyezkednek, és gyilkosok is vannak közöttük. Néhány nap múlva az ajánlattevők újra jelentkeztek, és jelezték, hogy kiszállnak az üzletből, mert a tartozás ügyének rendezését a Portik Tamáshoz akkoriban közel álló emberek vették át, velük pedig még ők sem mernek vitába szállni. Portik emberei rendszeresen zsarolni, fenyegetni kezdték a családot, a történtek miatt büntetőeljárás is indult, a perben aztán az ítélethirdetés előtt lecserélték a bírót, utódja az asszony beszámolója szerint már egyértelműen a vádlottaknak akart kedvezni, akiket végül bizonyíték hiányában fel is mentett. A tárgyalások rendszeres résztvevője volt az uzsorás is, aki ugyan nem volt érintettje a pernek, mégis a bíróság tudtával és beleegyezésével egyeztetett a zsarolókkal és a védőkkel. A hitelező úgy vette át a terheltektől a tartozást az engedményezési szerződés szerinti tízmillió forintért – amely összeget gond nélkül ki is fizette –, hogy közben minden ügyben költségmentességet kért a bíróságtól az alacsony nyugdíjára hivatkozva.

PestiSracok facebook image
Portik Tamáson manapság már nem látszik meg, hogy egykori hatalmas vagyona mellett elképesztő hatósági befolyással is rendelkezett. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Senki nem vizsgálja komolyan a végrehajtók elképesztő túlkapásait

Mint arról portálunk beszámolt, decemberben a Budapest Környéki Törvényszék jogerősen elutasította Steinitz Ilona keresetét, és megszüntette a hölgy házát terhelő végrehajtás felfüggesztését is. Az erről szóló értesítést az asszony rendhagyó módon nem az elvárható tértivevényes küldeményben kapta meg, hanem egy egyszerű levélben, amelyet a postás a szórólapok közé dobott be. Nem volt rest a végrehajtó sem: amint értesült az felfüggesztés megszüntetéséről, azonnal kiírta a házra az árverést. A törvényszék a perben azt megállapította, hogy a tízmilliós alaptartozásból már csaknem hárommilliót kifizettek az adósok, ezt azonban a végrehajtó a jogerős bírósági döntés ellenére sem vette figyelembe; ő az eredeti összeget akarja behajtani. A már számos hasonló szabálytalan eljárása miatt korábban többször elmarasztalt végrehajtónak érezhetően sürgős a behajtás, mivel még arra sem szánt időt, hogy felméresse az érintett ingatlan állapotát, értékét, hanem minden jogszabályi előírást mellőzve egy tizennégy évvel ezelőtti szemle alapján akar árverezni. E körülmények miatt Steinitz Ilona megállapodott egy ügyvéddel, aki panaszt nyújtott be a végrehajtó szabálytalanságai miatt; tudomásunk szerint erre még nem érkezett válasz. A magyarországi lakásmaffia kialakulásával, történetével a napokban az Echo TV Informátor nevű műsorra is foglalkozott, ahol a téma szakértői fejtették ki, hogy a módszerek ugyan a technikai fejlődés miatt finomodtak ugyan, de az illegális üzlet nem szűnt meg. A magyarországi bírósági végrehajtóknak világszinten is egyedülálló hatalmuk van, jogköreik túllépését pedig néhány kivételtől eltekintve szinte soha nem szankcionálják a hatóságok. A Steinitz Ilona házára egykor szemet vető néhai uzsorás követelését az ügyvédként dolgozó lánya vette át, akinek az ügy végrehajtójától eltérően nem olyan sürgős az ingatlan birtokba vétele, a kamatok ugyanis a tartozás megfizetéséig még emelkednek.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.