Vodkagőz és naftalinszag vélt mámorában érkezhetett meg az ember a Gyurcsány-párt kongresszusára, ahol az egyébként cseppet sem meglepő aktuálpolitikai és összellenzéki fejlemények mellett a vadkeleti Orbán-diktatúra ellen küzdő hősies européer harcosok jól megszokott paneljeit hallgathatta végig. Ferenc testvér látványosan szőnyeg alá akarja söpörni a tényt, ami szerint a szocialista párt, a hajdan még karakteresen és következetesen kisnyilas Jobbik és a zöldségét több, mint egy évtized után, immár a nevében is megjelenítő LMP szánalmas maradványainak romjain lakmározva hízik pártja százalékokat napról- napra.
Már a kongresszusra érkezve is szürreális jelenetek szem-, és fültanúja lehetett az ember. A kongresszusra érkező, külsőre teljesen konszolidált nyugdíjasok a szokásos antiorbánista szeánsz előtt éppen az ellenzéki összefogásról értekezve fejtették ki véleményüket az egyes pártokról és politikusaikról. A meglepő csupán az volt, hogy DK-s szimpatizánsok éppen a Jobbikos politikusok felett sajnálkoztak, mondván nem értik „miért hagyják ott őket a szavazóik most, amikor annyi jót mondanak és tesznek – különösen a Péter, mert hát az a Jakab Péter, az nagyon jó ember és nagyon jókat mond”. Erős indítás.
ŐK BIZONY MÁR EURÓPAIAK
A kongresszus nyilvános része természetesen az Európai Unió himnuszával, vagyis az Örömódával kellett kezdődjön. Furcsa, de meglehetősen egyértelmű kifejezése ez a saját vállalt identitásuknak, a magyar nemzeti himnusz marad a végére. A hatásvadászat sem maradhatott el, hiszen a DK szóvivője a pánikot elkerülendő, „jelenős tömegrendezvényüket” egyből a koronavírus elleni védekezés ecsetelésével kezdte. Miután a hallgatóság a Dobrev-Gyurcsány tandem személyi kultuszában testet öltő tapsviharon keresztülverekedte magát, szájbarágós kisfilmen ( lásd a videót) érkezett az infó: ők az európai magyarok, mert olyanok akarnak lenni, mint az európaiak úgy, mint az európaiak, jelentsen bármit is az, hogy európai.
Niedermüller színre lép

Niedermüller Péter, Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Nagyon szépen sikerült megfogalmazni – az eufémizmus teljes eszköztárát bevetve -, hogy a magyarok a gonosz, elnyomó, orbáni kormánypárttal szemben igenis vevők az elveiket és a megmaradt gerincüket sutbavágó pártok koalíciójára. Ezt bizonyítandó felhozták az európai parlamenti választás és az önkormányzati választások eredményeit is. Ennél a pontnál előkerült Niedermüller Péter is, mint „a kormánypárti média által elhallgattatni próbált” hős polgármester és megfejtette, hogy morális alapon is vitathatatlan, a fehér, heteroszexuális, keresztény embereket ellenségnek látó csipetcsapat győzelme.
Az embereknek nem kell tudniuk, hogy mi az a DK
– fogalmazott sokatmondóan az erzsébetvárosi polgármester. Szerinte egy új világot teremtenek és ez a lényeg. Ehhez kéri az emberek támogatását, mert hiszen megmutatták, hogy van egy más világ, ami nem a Fidesz világa. Szerinte, ha összefognak, nyerni fognak.
TÖKÉLETES SZÍNHÁZ
A kongresszus résztvevői ugyan, ha egymásra néztek, akkor csak a hosszú évtizedek alatt meggyötört és munkában megfáradt embereket láthatták, de a politikai-show keretében hoztak számukra egy igaz ifjú hazafit. Szilágyi Tamás hegyfalui önkormányzati képviselő személyében a tökéletes DK-s politikust prezentálták. A saját elmondása szerint erdélyi származású fiatal, aki hagyományőrzőnek is vallja magát, büszkén áll ki az emberek elé, hogy elmondja a Gyurcsány-párt kiáll az európaiságért, kiáll a „fasiszta írók” Nemzeti Alaptantervbe emelése ellen és nem hiszi, hogy a magyarságunk kérdése egy pólóra nyomott nagy Magyarország térkép – ugyan magam sem hiszem, hogy ez lenne a magyarságunk próbája, de erdélyi utat Nyírő József és Wass Albert fasisztázása után egy ideig nem javasolnék az ifjú képviselőnek.
JÖTT A TINTÁSSÁG SZAKÉRTŐJE

Fotó: Facebook
Ugyan Ferenc testvér a kormányfő évértékelője után még arra a böszmeségre ragadtatta magát, hogy tintásság tárgyában szólaljon fel az Országgyűlésben, azonban pártja kongresszusán már saját erejéről, pártja megnövekedett hatalmáról számolt be híveinek. Gyurcsány beszélt a centrális erőtér összeomlásáról, az ellenzéki egység létrejöttéről és újra leszögezte, hogy nem számít, ki vezeti az ellenzéket, mert a lényeg az összefogás. Mintegy a ’22-es választási indulási felosztást meghatározandó, a bukott miniszterelnök igazi pávatáncot mutatott be, amikor a Momentum elmúlt években nyújtott teljesítményét méltatta. Szerinte saját pártja a kiszámítható Orbán ellenessége, a Momentum pedig az új generáció, új lendülete miatt emelkedik.
Az európai összefogás szükségességét sikerült Gyurcsánynak egy igazán profán, egyszerű példával alátámasztania. Adott nekünk egy koronavírus-járvány a világban. Nekünk ugyan nincs jelenleg egy betegünk se, de azért riogassuk az embereket a magyar egészségügy állítólagos elégtelen állapotával és mondjuk ki kertelés nélkül, hogy az 1,2 millió raktáron lévő szájmaszk lényegében nincs is. Fletó megtette, gátlástalanul és nyersen, a maga őszödi primitivizmusával. Jött itt javaslatnak a hatósági árszabás a szájmaszkokra, az Európai Egyesült Államok ötletének aládúcolása, a számlafizetések határidejének elengedése a karanténba kerültek számára – úgy, hogy még fertőzött sincs az országban.
A ZÖLD- ÜGY SEM MARADT KI
Gyurcsány, mint zöld próféta kérte számon a kormánypártok klíma- és környezetvédelmi akciótervének hitelességét. Azonban kegyes Ferencünk mentőövet dobott Orbánnak: ha szeretné igazolni politikáját, akkor felállítja az önálló környezetvédelmi minisztériumot – amelynek csak a szocik regnálása idején ugyebár olyan neves vezetői lehettek, mint a magyar neoliberalizmus örök prófétája, Fodor Gábor és az a Persányi Miklós, aki a fővárosi állatkert főigazgatói tisztjéről az általa elbarmolt Biodóm-projekt miatt kellett lemondjon – és életre hív egy állandó környezetvédelmi tanácsot.
KI ZSAROLJA KARÁCSONYT?
Csupán pár nappal azt követően, hogy sajtóhírek szerint Gyurcsány és a DK megzsarolta Karácsony Gergelyt, hogy csak akkor szavazzák meg a fővárosi közgyűlésben a költségvetést – a két átállt szoci polgármesterrel immár a legerősebb fővárosi frakcióként, – ha az elfogadja a DK színházakra vonatkozó igényeit, Fletó képes volt Orbán fővárost zsaroló állítólagos politikájáról értekezni. De leszögezte, hogy Orbán politikája többé nem teheti be lábát a fővárosba – ennyit a demokratikus népakarat tiszteletben tartásáról – és az ő városaik, az ő polgármestereik, az ő otthonaik bizony nem megzsarolhatók.
Demonstrálók próbálták megzavarni a Demokratikus Koalíció kongresszusát. Az eseményre 4 fiatal egy megafonnal és egy szabadság feliratú molinóval próbált meg bejutni, miközben éppen a párt elnöke, Gyurcsány Ferenc tartott beszédet. A biztonsági őrök és a demonstrálók között dulakodás is kialakult. A rendzavarókat végül eltávolították a rendezvény helyszínéről.
Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu/videó: Gyurcsány Ferenc facebook oldala
Miki
2020-03-03 at 11:14
Nekem nagyon az az érzésem, hogy Fletóék megvesznek egyes budapestieket. Ezt Fletó mondja saját maga, amikor azt állitja, hogy mindent megtesznek azért, Budapest DK-s legyen.
Miki
2020-03-03 at 10:15
Már a harmadik percben, az idióta “reklám” után, elhangzik egy marha nagy hülyeség! Gyurcsány Ferenc ma NEM Magyarogszág miniszterelnöke! Gyurcsány Ferenc, EGY SENKI! Pártvezér a saját pártjában. ENNYI!
Tutti
2020-03-02 at 13:22
Ez furcsàny a bal oldal kiràlya lehet hogy neki is van coronàja?
Rajongói nyalogatjàk közben a jobbikot csalogatjàk.
Gullwing
2020-03-02 at 11:06
Elnézve a kongresszuson jelenlévőket, hát biz okkal retteghetnek a koronavírus miatt: az ugyanis az öreg, beteg szervezett gyűri le leginkább.
Ott annyi kehes, pufajkás komcsi ücsörgött, hogy vírus nélkül sem biztos megélik a nyarat.
Dragon
2020-03-02 at 10:09
A fenti hozzá szólásokkal egyet értve csak azt jegyzem meg ,hogy az ellenzék addig örüljön ameddig Orbán Viktor a miniszterelnök,mert Szíjártó Péter nem lesz velük ilyen kedves.
Vidar
2020-03-02 at 08:24
Lehet nem pont ide tartozik – nehéz a hovatartozás megállapítása -de szerintem itt sem veszik kárba. Ma, kora reggel olvastam a Magyar Hírlapon Korompay Csilla írását. Szerintem szenzációs:
https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20200228-egy-het-epidemia
bl
2020-03-02 at 06:56
Az internacionalisták régi szokása a belső ellenség elleni harc. Az alkalmatlan siserehad amikor látja a közvetlen környezetén a saját alkalmatlanságát, akkor távolabbi szövetségest keres. Így lelnek szövetségre a proletár internacionalisták, a saját fajtájuk elleni harc egyesíti őket. A lebomlás, a lebontás “virágai” ők.
aladin
2020-03-02 at 06:43
Budapest 53 %-a szavaz aki Karácsonyra is, ezekre a két faffia rabló párosra, Gyurcsányra és Gyurcsányné-Aprora. Budapestböl egy diplomás kommunista város lett, már több a külföldi bevándorló mint a tözsdgyökeres BP.-i. De nem kell aggodni mert az ország többi része kormánypárti. Gyurcsány olyan kongresszust tartott Orbán Viktor kongresszusa mellett, mintha egy csoport majomnak tartotta volna. Gyurcsánynébol akarnak miniszter elnöknöt, hát inkább nagyanyám mint ez a adocsaló sikkasztó párosbol valamelyik.
albert heim
2020-03-02 at 05:30
Bezzeg az europai minimál nyugdíj ,meg az europai minimélbré az elmaradt !Ja az a felesége mondókája, az utóbbi meg Gréczy Zsolt https://imgur.com/0JxMP7k
sziporka
2020-03-02 at 05:33
Eus minimál nyugdíj minimálbér magyar népet padlóra vágná.
sziporka
2020-03-02 at 05:24
Nem csodálkoznék ha gyurcsány megkörnyékezné Torockait is 2006ban az mszp jobbik erősen kötődtek egymáshoz ,szerintem a szálak nem szakadtak el, sőt az mszp mellék fiókja ami igazolódott ,a Vadhajtások Bede Zsolt főszereplője jobbikos Vadhajtások lapján gyanúsan magát építgeti hátha babér neki is terem . Most még a dk és a Bede jobbikos babarongyot tépkedik ,valahogy megismétlődik az mszp jobbik egymást köpködő jelenet .
balog tibor
2020-03-02 at 00:30
Mit iger most a Demokratikus Klara ferje Gyurcsany Ferenc miniszterelnok,?
Az euro bevezeteset ami minden orszag szamara egy katasztrofa, aki nem hiszi jarjon utana,
a masik a feltetel nelkuli alapjovedelem amit mindenki kap de a Dobrev Koalicio ferje Gyurcsany Ferenc miniszterelnok csak a szavazok egy bizonyos retege miatt igeri es ezek a
prekariatus retege az orszagnak es a fiatalok, akkor mar rogton tudjuk mely retegek a leg manipulalhatobbak M.o.-gon. es kik is szavaztak vagy fognak szavazni 22-ben a nemletezo imperialista neokonzervativ hatterhatalom Magyarorszagi vazalusaira.
sziporka
2020-03-02 at 05:30
Gyurcsány lepusztítóbb ígérete az európai unió ezzel a betolakodók betelepítése a közkasszakifosztása “újra elosztás” címen amit az országunk 2002-2010 át élt .
László Ferenc
2020-03-01 at 21:08
kalina Szabó Éva!
Kezdeném azzal, ide figyelj more! / tavesz baktáló/ Mert ugyebár a Kalina, az ősi more név. És mivel ez így igaz, (ha te, ha a férj van a Kalina név nögött)gondolom ezzel nem sértelek meg.
Rossz hírt kell mondanom. Volt lakóhelyeden, Galgahévízen bizony nem a legszebb emlékekkel emlékeznek fiatal korodra. Ezt most hagy ne fejtsem ki, de több boltos is tudna mesélni…
Attól pedig, aki ennyire a hibbant Néró befolyása alatt áll, valamint a kedvencei (a saját bejegyzése szerint):
“DK Domoszló, DK Baktalórántháza, Kiskunlacháza Demokratikus Koalíció, DK Onga, DK Csenger, Alsónémedi Demokratikus Koalíció, DK Tiszabő, DK Hunyadfalva, DK Tokaj, DK Felsőtárkány, DK Rózsaszentmárton, DK Szirmabesenyő, DK Tápiószele, DK Szarvaskő, Demokratikus Koalíció Moha…és egyéb elemek…”
minimum távolságtartással fogadunk el bárminemű tanácsot!
Kata
2020-03-01 at 20:55
mc. elek!
Egyetértek! Ez az alak egész életében csak helyezkedett! Tipikusan a pitiáner felfelé nyal, lefelé tapos ember típusa. Mikor rájött, hogy a világcsúfja dobrev feleségül vételével mekkora lehetőség nyílik meg előtte, nem habozott egy percig sem! Amikor anyagilag megugrott, politikai ambíciókat kezdett dédelgetni. A maga aljas, szemtelem módján elérte amit akart, de mivel nem ért semmihez, mindent és mindenkit tönkretett. És még volt pofája az ellene tüntetőkbe belelövetni! Óriási szegénységi bizonyítvány, hogy még mindig vannak olyanok, akik erre a fennhéjázó, semmirekellő gazemberre szavaznak, és hatalomba akarják juttatni! Tényleg nagyon rövid az emberek memóriája. Talán most, amikor az általuk vezetett települések, és a főváros újbóli tönkretétele, kiszipolyozása elkezdődött, megjön a választók józan esze, és nem szavaznak ennek a piásnak bizalmat. Remélem azok, akik saját bőrükön tapasztalják meg az általuk kínált demokráciát, elállnak mellőle. Tudom, hogy van egy mag, aki inkább fizet, de erre a majomra szavaz, de remélem a többiek belátják, hogy ezt a f.rget nem a választók érdeklik, ők csak eszközök céljainak elérésében. Nagyon jól esne, ha a nagy önbizalma 2022-ben a béka se..e alá esne, és szégyenkezve eltakarodna a közéletből a mocskos bagázsával egyetemben!
Nick Rivers
2020-03-01 at 20:42
Olgikának bejött a [email protected]ás.
mc.elek
2020-03-01 at 20:22
Ennek az alaknak egész élete olyan mint egy kaméleonnak. Óránként képes színt változtatni kommunistából demokratába, politikusból tolvajba, miniszterelnökből népnyúzóba ha valaki nem emlékezne gaztetteire, az ország adósrabszolgaságba hajtásába. Hazugság, terelés, pénz és lélektolvajlás genetikai kódjával rendelkezik. Tökéletes eu konstrukció. Röhej hogy a mamelukjai még miniszter elnöknek titulálják, holott ebben is megbukott.
Vizsgálni kell az egész Gyurcsány DK Dobrev jelenséget, tevékenységét a DK-t, és hátterét. Részletesen fel kell tárni e jelenségnek minden részletét. Rá kell világítani e jelenség szándékára, hatására, várható eredményényére, hogy aki nem teljesen agyalágyult az el tudja különíteni a konkolyt a búzától.
Politikai ferdehajlamának bizonyítéka volt kongresszusi beszéde, amire egy régi seregi idézet Bock őrmestertől: ” A hatalom a szarnál is édesebb “
sziporka
2020-03-01 at 19:18
Na az lesz Magyarország halála ,ha ferkó és slepje pufajkás pártja győz. Látjuk a fővárost kezdik leépíteni rombolnak de a zsebüket tömik .
Időgyógyász
2020-03-01 at 18:59
1,Feri bácsi más farkával könyű verni a csallánt. Gyuri bácsi már leirt benneteket. Momentum már másba fektet
zolatiguszti
2020-03-01 at 18:25
Milyen érdekes, egy hétig szarakodott velem az Fb a belépő jelszóval.Állandóan változtatni kellett nem engedett belépni.A végén kilelték hogy gyanús tevékenységet észleltek azonosítsam magam FÉNYKÉPES OKMÁNNYAL???!!! Egy szar globalista cégnek, aki eladta a -szerinte valós-adataimat és abból él! Ki a kurvanyajuk ezek, hogy fényképes igazolványt kérjenek amikor:
1 Nincs nekik hivatalos fotójuk rólam, vagyis mihez vetik hozzá hogy én , én vagyok?
2 Nem hatóság nincs joga kérni semmilyen iratot.
3 Nincs pénzmozgás közöttünk…
Na elkezdtem csak ide kommentelni, erre mit látok?
Alsó kommentszekció úgy nyúlik mint a rétes, egyre többen vannak itt.
De mellé fent jönnek az ellenzéki trollok és megy a vitaháború, lenn meg szinte csak nemzeti érzelmű kommentek….Lassan sztem itt lenne sz ideje a PS-nek hogy beszüntesse az FB alapú kommentet mert csak hívó szó lesz az első helyre az ellenzéki trollokak…Ha úgy se lehet FB nyugodtan kommunikálni, jobb lenne ha most esnénk át az elvonási tüneteken még 22 előtt és felhasználnánk a muszájt arra hogy megoldjuk az FB helyettesítését meg a Google-ét meg az YT-ét…
sziporka
2020-03-01 at 19:24
Pontosan én én is igy jártam ahogy leírod .. De a vadhajtások se különbek ,facebook módszerével ok nélkül sutty kivágnak .Kértem indokolják meg ,erre Bede Zsolt válasza adjam meg a számítógépem pin-kódját .
Miki
2020-03-03 at 10:30
Soha nem használtam az FB-t és nem is fogom! Ott döglödjön meg az egész digitális háló, ahol van. Egészen bisztosan nem fogom az életemet egy világszintü baromságtol befolyásolni.
Logikus
2020-03-01 at 17:40
csupa-csupa demagógia. Ha ez nem populizmus, akkor nem tudom, hogy mi az…..
Átsferi
2020-03-01 at 17:21
A reflexből hazudozó Gyurcsányné, olyan világot jelenít meg veterán csápolóiknak,ami nem létezik. Ugyanis az EU-s alapbért és EUs nyugdíjat pillanat alatt lesöpörték a brüsszeli asztalról, ami nem gátolta a két hazaárulót, hogy tovább hülyítsék az embereket.
“Szabótól és Szabónétól” jéggé dermed a honi magyar: Atya Ég,, fiatal embereket ennyire nem érdeklik a Gyurcsány-rezsim kriptokomcsi , országrohasztó kísérletei! Ez az új Istenetek Évike Drága? Gyurcsány Che Quevara pólója egybeölel benneteket a mindenséggel?
Kit nem árult még el ez a cezaromániás Féreg? Igen, Megyó köpenyéből -jótevője köpenyéből!- ugrott ki, majd rúgta félre szerencsétlen “szegénységpárti” Medgyessyt, és mindenkit maga körül. A kezét kellett volna figyelni, meg Veres János pénzügyér kezét, ahogy szétlopják az ország deviza tartalékát! Ajjaj, Szabók, mit tudtok ti ennek a Kígyónak a múltjáról? Semmit!
Így aztán, jobb, ha meg sem szólaltok Gyurcsány-ügyben!
tények
2020-03-01 at 16:12
Chausescu sorsát már rég megérdemelte ez az akasztófáravaló.
Életem legnagyobb vágya, ebben a kivégző osztagban lenni….
tények
2020-03-01 at 16:09
kurcsányt az orosz emlékműre akasztanám fel, ha még gyszer forradalom lenne.
64 évvel a forradalom után ezek a mocskos paraziták még még mindig élnek és virulnak.
A dögvész, a kolera, a corona virua vinné el őket, az összes családtagjaival eggyütt.
Feher Zsolt
2020-03-01 at 16:01
Ferenc tesver es a gerinc?????Na ez jo de aki elhiszi az megjobb!Egy tehetsegtelen barom aki csak rombolni tud.Hogy volt nem csinältunk semmit egesz 8 ev alatt csak ment lefele az orszäg.Ezt a sajät szavaival mondta ha bärki bärmit elhisz ennek a tärsasägnak az beteg ember kezeltesse magät.Na mocskolodni azt tud es a követöi is peterke meg aranyos selyemfiu klärika seg….nyalogatja meg az is aki ottvan a jobbikban!!!!Mint egy legrosszab ripacs ez az ember de emberbaräti szinben tecceleg azt ertem hogy a munkäsör,takaritonö bagäzs elhiszi de a fiatalok is enyire hülyek?????
TalEle
2020-03-01 at 15:23
Ha a pestieken fog múlni, akkor 2022-ben tényleg Gyurcsány lesz a miniszterelnök, köszönhetően a ballib internetes média túlsúlyának, amely ellen a Kormány nem tesz semmit. Ne feledjük el, hogy 2018-ban – amikor még jóval „acélosabb” volt a Fidesz mint most – akkor is „kikapott” Budapesten kétharmad arányban! (18 választó körzetből 12-ben „zakó”!) Azt sem nehéz kitalálni, hogy a ballibek gazdasági kérdésekben két téma köré fognak csoportosulni: az euro bevezetése és a mindenkit alanyi jogon megillető „alapfizetés”, amelyek – valljuk meg – akár vonzóak is lehet széles néptömegek részére. Azonban – bizonyos szempontból – nem is rossz, hogy Gyurcsány újra színre fog lépni, mivel az Ő pedigréjén csak az nem talál fogást, aki nem keres, kezdve a MOTIM „olcsó áramos” korrupciójától, a szemkilövetéseken át, a bolgár bankrabló bujtatásáig, számos olyan ügye van, amivel egy profi kampánycsapat – nem Kósára meg Kubatovra gondolok – kb: egy hét alatt szétbombázza a ballib csőcselék minden próbálkozását! Csak ehhez az kellene, hogy a jobboldal üzenetei „üzembiztosan” eljuthassanak az emberekhez!
HUN
2020-03-01 at 15:09
Ez a gyurcsàny-kergemarhakör istenbizony veszélyes az egészséges emberre.
Inkàbb csödbe menni ezzel a buziökörrel minthogy fejlödésbe biztonsàgba élni
Királytigris
2020-03-01 at 15:09
Jellemző erre a DK-ra, hogy ez a náci Nímandmüller osztja az észt. Ez a Nímandműller se nem magyar, se nem európai, viszont sokkal inkább neandervölgyi!
Kovács Nóra
2020-03-01 at 15:03
Ez egy barom, de azok is, akik ismét hatalomra segítették!!
khm
2020-03-01 at 14:58
Ha megkapom a fertőzést,felkeresem a gyurcsányiékat! S beköpök a kerítésükön.
Tuti
2020-03-01 at 16:26
:)))))
12345
2020-03-03 at 14:32
.
Segitek szoljal mikor induls
Andromeda
2020-03-01 at 14:57
Én még sokkal jobban haragszom minden egyes Budapestre, aki visszaszavazta ezt a nyilas-rákosista-kádárosza tömeggyilkos Gyurcsányt. S
Na ez
2020-03-01 at 14:39
És ez a Gyurcsány bandájával így a Dobrev feleségével együtt hazudták ma is a gazdasági migrációjuk nem létét , nem beszélnek a többi balos liberálisaikkal együtt a több 10 000 idővel több 100 ezer az EU-ba ellenőrizetlen betolakodó fertőzötteikről ,esetleg a korona vírust behozó gazdasági migránsaikról a dk-sok.
Na ez
2020-03-01 at 14:51
Bíróság elé vitték Gyurcsány és dk-sai országot védő határkerítést áttörő és betolakodó muszlim ingyen élősködő gazdasági migránsaikat teljes egészségügy fertőzésüktől védőfelszerelésben mert fertőzöttek a Sorosék ,Gyurcsányék és az egész migránspárti balliberális ellenzék migránsaik.
Vízöntő
2020-03-01 at 14:01
A szakdolgozata bemutatását ígérgető Gyurcsány borász, meg Niedermüller, a berlini Humboldt Egyetem tartozásaival eltűnő fantomja, tényleg képes bedönteni az országot!
Ha holnap bedobják követelésként, hogy a Kormány vezessen be vízumkényszert a koronavírusra, akkor a görcsös röhögésbe fogunk összeomlani!
Az rendben, hogy a debreceni börtön üzemében dupla műszakban gyártják a maszkokat, de nem tudnának néhány zubbonyt is? Olyan kényszert, ezeknek a ruhatárát frissíteni!
Egyébként csak úgy mellékesen, Szíriában, Törökországban vagy Afrikában nincs koronavírus?
Poppy
2020-03-01 at 13:49
Vörös szánalmas, debil, alkesz szarkupac. Hazug tolvajok rogyos és tanulatlan vezetője.
57
2020-03-01 at 13:39
Meglehet,hogy ez a fazon munkásőr volt(…) ki tudja? Kőkemény komcsi,libsi megmondó ember.
J.G.
2020-03-01 at 13:28
ENNEK A PIPACSORRÚ RIPACSNAK AZTÁN VAN POFÁJA!
A puccsmester, aki a saját főnökét kinyírva jutott kormányra és sikeresen eladósította a teljes magyar társadalmat (állam, kis- és nagyvállalatok, önkormányzatok, magánszemélyek) akar “Új Magyarország” -ot építeni?
Lopott villa, lopott miniszterelnöki szék, lopott párt, lopott nyaraló, lopott cégek, lopott áram, lopott karakter stb.
ÉS MÉG MINDIG ITT OSZTJA AZ ÉSZT?
MENNYIRE KELL SZENILISNEK VAGY HÜLYÉNEK LENNI, HOGY EGY SZAVÁT IS ELHIDD?
Kovács Nóra
2020-03-01 at 13:46
Tökéletesen igazad van!
“MENNYIRE KELL SZENILISNEK VAGY HÜLYÉNEK LENNI, HOGY EGY SZAVÁT IS ELHIDD?”
Csak meg kell nézni a neki csápolókat.:-((
Andromeda
2020-03-01 at 14:58
Budapest: 55% körül.
Andromeda
2020-03-01 at 15:23
Budaőrs, az ország leggazdagabb települése az egy főre jutó átlagos vagyon alapján: 80% libbal.
12345
2020-03-03 at 14:27
Ez a hüje elmebeteg reszeg patkany a felesegevel együtt Viktor meg a sxxxxxt se engedne kinyxxxx evel apatkanyal annal ö inteligensebb es jo kormanyfönök mert megtesz mindent az orszagert ,mar Merkel is belatta ,hogy Viktornak van igaza csak meg nyilvanosan nem meri bevallani mert akkor mindent vissza kell Sorosnak adni
Vidar
2020-03-01 at 12:58
Te féreg! Hogy merészeled gúnyolni Kövér Lászlót? Hogy mered a szádra venni?
Kéthetenként tartotok kongresszust?
Egy talicska majomnak ezerrel nagyobb az IQ-ja mint neked, nektek.
Hazaáruló dögök vagytok. Undorítók.
Beszédes
2020-03-01 at 12:56
Aki Fletóra szavaz, az pontosan olyan, mint aki már egyszer a hitelek és a válság miatt már egyszer megütötte a bokáját és most újra hitelekből él. Nem lesz jó vége a dolognak!
yindzsang19
2020-03-01 at 15:13
soros kívülről (újabb) migránsinvázióval-belülről gyurcsánnyal támad(összehangoltan!)