Pesti Srácok

Orbán Balázs: Magyarországnak a következő években bravúros politikai mozdulatsort kell végrehajtania

Orbán Balázs: Magyarországnak a következő években bravúros politikai mozdulatsort kell végrehajtania

Magyarországnak a következő években, évtizedben bravúros politikai mozdulatsort kell végrehajtania - hangsúlyozta a Mathias Corvinus Collegium (MCC) kuratóriumi elnöke az MCC új székesfehérvári központjának csütörtöki ünnepélyes megnyitóján.

Orbán Balázs, aki egyben a miniszterelnök politikai igazgatója, az általa jegyzett, Huszárvágás címmel megjelent könyvről elmondta: a kötet azt bontja ki, hogy a világ "blokkosodni készül", egyre több háborús konfliktus, egyre több gazdasági szankció, egyre több ellenségeskedés jellemzi, s ez a kiindulópont nem jó Magyarország számára.

Úgy látja, hogy "hazánknak stabil, nyitott, kereskedő világra lenne szüksége", és ennek a világnak a felépítésén kell dolgozni, miközben

PestiSracok facebook image

Megjegyezte, bár ő politikában dolgozó ember, a könyv tudományos és elemzői igényességgel íródott. Rámutatott: zajlik egy közéleti vita arra vonatkozóan, hogy Magyarország jó úton jár-e, és szerinte jó úton jár, ezért írta meg a könyvet. Azt szeretné bemutatni, hogy ezt nemcsak a magyarok gondolják így, hanem sokan hasonlóképpen látják a világ átalakulását, és hasonlóképpen látják benne Magyarország kitörési lehetőségeit - tette hozzá.

A kuratóriumi elnök az MCC-ről elmondta:

- fűzte hozzá.

Szalai Zoltán, az MCC főigazgatója arról beszélt, hogy új székesfehérvári központjuk a történelmi belvárosban van, ezért a megközelíthetősége jobb, ráadásul nagyobb befogadóképességű is, ezért tervben van a programkínálat bővítése.

Vargha Tamás (Fidesz) országgyűlési képviselő úgy fogalmazott, "az ország bölcsője tőszomszédságában, a hely szelleméből" meríthetnek erőt az itt folyó munkához az oktatók és a diákok is.

Fontos, hogy Székesfehérváron is jelen vannak

Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester fontosnak nevezte, hogy Európa egyik legnagyobb tehetséggondozó hálózata és közössége megjelent Székesfehérváron, s ez is hozzásegíti majd a várost ahhoz, hogy a fiatalok a legkorszerűbb tudást kaphassák, itthon tudják őket tartani, illetve máshonnan haza tudják őket hozni.

Beszélt arról is, hogy egy nemrégiben megjelent országos kutatásban a megyei jogú városok kategóriáját a legmagasabb fejlettségi szinttel Székesfehérvár nyerte meg, és a kimutatás szerint jelentősen emelkedett az elmúlt nyolc évben a diplomások aránya a városban, aminek fenntartásához a tehetséggondozás elengedhetetlen.

Forrás, fotó: MTI

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.