Pesti Srácok

Orbán Viktor az Árvízinfón: a védekezés vége felé járunk (VISSZANÉZHETŐ)

Az árvízi védekezés vége felé járunk, minden esélyünk megvan arra, hogy a lehető legoptimistábban tekintsünk a hátralévő egy-két nap elé - közölte Orbán Viktor miniszterelnök az árvízvédelmi operatív törzs hétfő reggeli ülése után tartott budapesti sajtótájékoztatón.

Ki kell tartanunk, másfél-két nap, és az ország fellélegezhet, megkönnyebbülhet - fogalmazott a kormányfő, jelezve, a meteorológusok továbbra sem jeleztek csapadékot, így utánpótlása az árhullámnak nem várható. Tájékoztatása szerint a Duna délben tetőzik Bajánál, ott harmad-, Mohácsnál másodfokú készültségi szintet rendeltek el. Kitért arra is: a folyó felső szakaszán a vártnál gyorsabb az apadás.

-fogalmazott Orbán Viktor.

PestiSracok facebook image

A védekezésről való levonulásnak is megvan a forgatókönyve

A védekezésről való levonulásnak is megvan a forgatókönyve - közölte a miniszterelnök sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten. Orbán Viktor kérdésre válaszolva elmondta, az árvíz levonultával közegészségügyi feladatok következnek, ezekről keddtől Müller Cecília országos tisztifőorvos ad tájékoztatást. Hozzátette,

Felidézte azt is, hogy a védekezés teljes költsége a 2013-as dunai árvíz idején 19,6 milliárd forint volt, ebből a vízügyi ágazat költségvetése 9,8 milliárd - mai áron 16 milliárd forint - volt, most azonban 5 milliárd forint körüli összegre számít. Az esetleges hibákra vonatkozó kérdésre válaszolva hangsúlyozta, az állami szervek munkáját az eredmény minősíti.

-fogalmazott. Értékelése szerint a védekezés során jól felkészült szakemberekkel találkozott, senki nem "alibizte le" ezt a munkát, sem a honvédség, sem a rendőrség, sem a katasztrófavédelem, sem a vízügyesek.

-közölte Orbán Viktor, aki felhívta a figyelmet arra is: túl korán nem érdemes végeredményt hirdetni, ez a két nap még azt igényli, hogy maradjunk fegyelmezettek.

Forrás: MTI/youtube.com

Ajánljuk még

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.

Gyermekeket is érintő szexrabszolga-hálózatot üzemeltet egy magyar férfi Floridából

Exkluzív 2023 augusztus 8.
Ha azt hallanák, hogy egy Amerikában élő (leginkább bujkáló) magyar férfi kiszolgáltatott, nehéz élethelyzetben lévő nők bizalmába férkőzve végeztet erotikus munkát úgy, hogy gyakran az áldozatok kiskorú gyermekei, rokonai és munkatársai is belekeverednek a részben pedofília-gyanús rémálomba, akkor biztosan azt gondolnák, hogy egy filmről van szó. De erről szó sincs, Amiről most beszámolunk az a rideg valóság. Történetünkben magyar nőkről lesz szó, akik teljesen publikus “társkereső oldalakon” szexrabszolgaként tengetik a mindennapjaikat, ebből pedig kiutat csakis a nyilvánosság, az őket elnyomó és kihasználó férfi valós személyének a leleplezése jelenthet. A PestiSrácok.hu informátora részletesen beszámolt portálunknak erről a rémisztő, és egyben bicskanyitogató eseménysorról, amiben az a legrosszabb, hogy a nők kizsákmányolása elleni sok évtizedes fellépés dacára a szemünk előtt zajlik, van rá “kereslet” és ez a bizonyos férfi ebből kiválóan él, köszöni szépen, jól van, és esze ágába sincs abbahagyni, amit csinál. Ha hagyjuk…

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.