Pesti Srácok

Orbán: a mi ellenfelünk Brüsszel, nem a Tisza – DPK élő Szombathelyről

Ezúttal Szombathelyen gyűlnek össze a DPK tagjai, ahol Orbán Viktor miniszterelnök is színpadra áll. Portálunk 11 órától élőben közvetíti a DPK rendezvényét.

Megkezdődött a digitális polgári körök országjárásának a szombathelyi rendezvénye. A korábbiakhoz hasonlóan ismét rengetegen gyűltek össze a háborúellenes gyűlésen. A rendezvény elején Radics Gigi és Curtis közösen énekelt, majd Rákay Philip, a DPK-nagykövete köszöntötte a résztvevőket, aki emlékeztetett, hogy a héten Donald Trump amerikai elnök a támogatásáról biztosította Orbán Viktor miniszterelnököt. Eközben Magyar Péter főnöke, Manfred Weber arról beszélt, hogy a nagy álma olyan katonákat látni masírozni Ukrajnában, akiknek a ruháját európai zászló díszíti.

A háború nem álprobléma

Vámos Zoltán, Szombathely és környékének országgyűlési képviselő-jelöltje arról beszélt, hogy az illegális migrációnál is el akarták hitetni velünk a magukat független-objektívnek nevezők, hogy nincs mitől félni. Most ugyanígy próbálják elbagatelizálni a háború kérdését. Nagyapja példáján keresztül elmesélt, miért kell kimaradni a háborúból. Nagyapja ugyanis mindig elkapcsolta a televíziót, ha eldördült egy pisztolylövés. Később egy barátjának azt mesélte, hogy mindez előhozza az élményeket. A képviselő azt mondta, nem akar az utódjaira félve nézni, mint ahogy a nagyapja nézett az unokáira. Hozzátette: Orbán Viktor vezetésével ki fogunk maradni a háború poklából. Úgy fogalmazott, Szombathely és a hűség falvai készen állnak.

64 nap múlva győzni fogunk

Nem magunkért akarunk győzni, hanem minden magyarért! A magyarok pénzének pedig a magyarok érdekében kell hasznosulnia. Ágh Péter, a Fidesz-KDNP Észak-Vas vármegyei országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy az ellenfeleik mélyen hallgatnak arról, hogy a forrásokat, amiket az ország szolgálatába lehet állítani, Ukrajnába küldenék. 

Ez a választás vidéken fog eldőlni

Legközelebb majd a Haladásba igazolok! – ezzel köszöntötte Szijjártó a szombathelyieket, utalva arra, hogy a két klub közötti barátság miatt ennél nagyobb szeretettel csak akkor fogadhatnák a Kispest elnökét, ha átigazol. Azzal folytatta, hogy annyi válság, amennyi az elmúlt másfél-két évtizedben szegélyezte az emberiséget, korábban teljesen példátlannak számított; szembesülni kellett Európa teljes pénzügyi összeomlásával, az illegális migrációval, egy világjárvánnyal, majd egy testvérháborúval.

Legyünk rá büszkék, hogy mi, magyarok mindig a helyes választ adtuk meg!

A válság idején a legalacsonyabb adókat vezették be, a migrációs válság kezdetén lezárták a határt és megállították az illegális bevándorlást és amikor kitört a világjárvány, keletről vettek oltóanyagot, nem vártak az EU-ra. Ezután jött a háború, mi pedig kiállunk a béke mellett és elértük, hogy Magyarország négy éve kimarad a szomszédban zajló háborúból – foglalta össze, miért érdemes a Fideszre szavazni a brüsszeli csapatok helyett. Végül azzal zárt, hogy mivel ez a választás vidéken fog eldőlni, ezért a vasiaktól maximális teljesítményt vár.

Szombathely politikai értelemben az ország közepe

A 80-as évek közepén elkezdtük azt a szervezkedést, amiből később kinőtt a Fidesz. A szervezkedésnek a legerősebb vidéki lába Szombathelyen volt, ami politikai értelemben az ország közepe – ezzel indított Orbán Viktor Szombathelyen. Emlékeztetett, hogy 1998-ban fantasztikus győzelmet arattak Szombathelyen, ahogy 2002-ben is. A kormánypártok mérései alapján elmondta: Szombathelyen a pártlisták és az egyéni versenyben is magabiztosan vezetnek. A miniszterelnök köszönetet mondott Hende Csabának, aki nélkül nem állnának ma ott, a 2002-es választás után ugyanis újra kellett szervezni a polgári jobboldalt, és ennek oroszlánrészét ő vállalta magára. 

Nemet kell mondani!

A miniszterelnök elmesélt egy régi történetet a délszláv háborúról, felidézte, 1999-ben felhívta őt Bill Clinton akkori amerikai elnök, hogy hazánk nyisson új frontot Jugoszlávia ellen, támadja meg a szerbeket. 

Ha akkor olyan miniszterelnökünk van, aki csak annyit tud, hogy "yes sir", akkor mindannyian nyakig álltunk volna a háborúban.

Ahol lőnek, ott pedig visszalőnek, mondta Orbán, és feltette a kérdést, hogy akkor mi lett volna Szegeddel, Bajával, Hódmezővásárhellyel és a vajdaságban élő mintegy háromszázezer magyarral?

Brüsszel ellen lázadjatok, az valami!

Aki fiatalon a Tiszára szavaz, az ugyanis saját jövője ellen szavaz. És ugyan nem értek még el mindent fiatalt, de az esélyek megvannak, hiszen a fiatalok a „mi gyerekeink, az alma meg nem esik messze a fájától”. A fiataloknak üzenve azt mondta, vegyék komolyan magukat, ne a magyar kormány ellen lázadjanak, hanem Brüsszel ellen.

A pénz az utánpótlásra megy, nem a profikra

A kormányfő arra a kérdésre, hogy Szombathelyen mikor lesz újra NB1-es futballcsapat, azt mondta, ha összeszámolnánk mennyi támogatást adtak a focinak Szombathelyre, akkor érdemes belátni, hogy a város nem tudott vele élni. A régebbi, a jelenlegi helyezthez vezető rendszert ezért nem tudja támogatni. Ha jön valami új meglátás, akkor, akkor lehet változás. Úgy nem tudnak pénzt ölni egy sportágba, ha nem látják, mi lehet a vége. 

A téma kapcsán azt is mondta, nekik nem a profikkal, az utánpótlással kell foglalkozniuk. A kormányfő tájékoztatott: a Tisza igazi programja szerint meg kell vágni a sporttámogatást. – Ez azonban a gyerekek támogatása valójában, tőlük vennék el azt a pénzt – hívta fel a figyelmet. A kormányfő leszögezte, a sport a családpolitikájuk része, nem pedig a profi sport támogatása. Éppen ezért a mostani jobboldali kormánynak a jövőben is stratégiai ágazata marad a sport.

 

Ajánljuk még

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.