Az Európát érintő migrációs válság valójában civilizációs válsággá szélesedett, “a Kelet Nyugatra jött” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Piliscsabán, az Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézete épületének avatásán. A kormányfő úgy fogalmazott: az iszlám kultúra új területeket foglal magának, egyre nagyobb számban telepednek le muszlimok Nyugat-Európa városaiban, méghozzá önálló tömbökben. Így mára az orientalisztika tudományának földrajzi értelemben vett kutatási területe sem határolható egyszerűen körbe: ma már nemcsak azt kell kutatni, mi zajlik tőlünk keletre, hanem azt is vizsgálni kell, mi történik tőlünk nyugatra – mondta, kiemelve az orientalisztika tudományának ebből fakadó stratégiai jellegét.
Orbán Viktor arról is beszélt: Európa politikai illúzióba ringatja magát, amikor azt gondolja, hogy az iszlám világából jött emberekkel együtt nem kapja meg azokat a törvényeket, szokásokat és konfliktusokat is, amelyek e kultúrán belül hosszú évszázadok óta léteznek. Beszéde végén hozzátette: régi igazság, hogy más kultúrák megismerése erősíti a saját kultúra iránti elkötelezettséget. Reményei szerint az Avicenna Intézet éppen ebben fogja tovább segíteni az országot és a kormányt: “megerősödve saját kulturális, keresztény, európai mivoltunkban jó partnerei lehessünk az arab világ országainak”.
A 2002-ben létrehozott Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézetének célja a fiatalok pályára segítésén kívül az arabisztika és iranisztika egyetemi oktatásának támogatása: tankönyvek írása, az itthoni kutatók munkájához szükséges könyvek beszerzése, külföldi kutatók és oktatók meghívása, konferenciák rendezése, az arabisztika és iranisztika magyarországi képviselői közötti szakmai együttműködés elősegítése.
![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2019/04/AvicennaPiliscsabaMTI.jpg)
Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond az Avicenna Intézet épületének avatásán, mellette Maróth Miklós akadémikus, az intézet igazgatója. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Maróth Miklós akadémikus, az intézet igazgatója beszédében hangsúlyozta: a magyar orientalisztikában forradalmi változás volt az Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézetének 2002-es megalapítása. Eddigi munkásságával pedig mind mennyiségi, mind minőségi szempontból igazolta az alapító döntésének helyességét – mondta. Kiemelte azt is, hogy az intézet a mai, feszültségekkel telt világban külön feladatának tekinti, hogy az iszlám világáról a sajtóban kialakult negatív képpel szemben bemutassa annak valódi kultúráját, megismertesse kiemelkedő eredményeit.
Az Avicenna átadóján készített videóból azt is megtudhatja, hogy Orbán Viktor miért gondolja azt, hogy a brüsszeli elit burokban él.
A videót készítette: László Petra/PestiSrácok.hu; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Facebook
Twitter
YouTube
RSS