Orbán Viktor is beszédet mondott az idei Szakma Sztáron. A miniszterelnök felszólalásában az új kihívásokról beszélt, és arról, hogy bárhogyan is fejlődik a technológia, a kétkezi munkát egy számítógép nem válthatja ki, az “irodisták viszont retteghetnek”, aki tehát szakmát választ, az jó lóra tesz.
Orbán Viktor a Szakma Sztár 2024-en arra emlékeztetett beszédében, hogy pár éve úgy vélte mindenki, hogy a jövőt a diplomás emberek határozzák meg. Mára azonban egyértelművé vált, hogy a munka és szakmunka nélkül nincs jövő, mint mondta, a magyar gazdaság gerincét a szakmunka, a szakiparosok adják.
Ha a szellem emberei is kihozzák magukból a legtöbbet és a két világ, a szellem és a szakmunka világa jól kapcsolódik össze, abból lesz a sikeres Magyarország
– fogalmazott. A miniszterelnök kitért arra is, hogy korábban az a hír járta, hogy a technológia kiváltja a szakmunkát, ez azonban nem igazolódott be.
Számítógéppel azonban nem lehet kiváltani a kétkezi munkát, az irodisták viszont reszkethetnek, így a jogászok és a programozók is. Majd azt mondta, arra sem gondolt senki, hogy a szomszédban háború lehet, vagy hogy az EU utat téveszt és lemarad Amerikától és Ázsiától is. Meggyőződésem, hogy aki szakmát választ, az jó lóra tesz – mondta.
Aki jól választ, azon sem technológia, sem háború, de még Brüsszel sem foghat ki. Szerinte a kormány feladata segíteni a fiatalokat, hogy megkezdhessék önálló, felnőtt életüket
– fogalmazott, hozzátéve, hogy hálás Parragh Lászlónak, az iparkamara elnökének is, hogy közösen dolgozhatnak ezért. Mint mondta, a kormány közelebb hozta az egyetemi világot és a szakképzést.
Akinek szakmája van és még több tudást szeretne, az előnnyel indul, aki pedig a legjobban teljesít, azt kapásból veszik fel az egyetemekre – mondta. Hozzátette, hogy a kormány behozta a legújabb technológiákat. Magyarország a gazdasága méretét nézve a 49., a világ 200 országa közül a 33. leginnovatívabb, míg gyártási csúcstechnológiában szerinte ötödikek vagyunk. A kormányfő szerint, ez azért van így, mert a magyar ember általában a legmagasabb szinten akar dolgozni, hiszen Magyarországon “a munka a becsület dolga”. Ezt a munkamorált kell továbbadni a következő generációnak is.
Pályaválasztásnál Orbán szerint a fiatalok több mint fele a technikumot választja, vannak helyek, ahol tízszeres a túljelentkezés. A kormány döntött arról is, hogy aki szakképzésbe megy, kapjon anyagi biztatást is. Példaként kiemelte, hogy 2020 óta megduplázták a tanárok bérét, mert azt akarják, hogy szakoktatás jó legyen. A miniszterelnök ezt követően garantálta beszédében, hogy Magyarországon mindenkinek lesz szakmája, akinek van szakmája, annak munkája is lesz, hiszen több a munkahely, mint a szakmunkás, aki dolgozik, annak lesz tisztességes fizetése is, aki a szakma mellé családot is vállal, annak lesz otthona és ehhez állami támogatása is. Mint mondta, utóbbi azért különösen fontos, mert a boldog családokból áll össze az a nemzet, amiért küzdenek. A miniszterelnök zárszóként sok sikert kívánt a rendezvényen összegyűlt diákoknak ahhoz, hogy a világ élvonalához csatlakozzanak.
Forrás, fotó: Facebook;
Facebook
Twitter
YouTube
RSS