A szokásaihoz híven, Orbán Viktor a péntek reggelt a Kossuth Rádióban kezdte, ahol beszámolt az elmúlt napok történéseiről és tanulságairól. Donald Trump győzelméről elmondta, hogy nem csak a földről, a Marsról is látszódik, ennek a győzelemnek köszönhetően pedig nem háborús, hanem békeköltségvetést kell készíteni, melynek köszönhetően a 2025-ös év fantasztikus lesz. A kormányfő ugyanakkor kitért a napokban zajló diplomáciai csúcsra is, amivel kapcsolatban elmondta, hogy Magyarország tisztelete nőtt az elmúlt napokban.
Magyarország történelmének eddigi legnagyobb diplomáciai csúcsa zajlik Budapesten, hiszen 47 állam-és kormányfő vesz részt a Puskás Arénában megrendezett Európai Politikai Közösség (EPK) informális csúcstalálkozóján. Ennek célja Európa biztonsági kihívásainak megvitatása. Az interjú elején ezért Orbán Viktor erről beszélt és elmondta, hogy kényelmetlen az a szituáció, amiben vannak, hiszen az elmúlt két év hatalmas károkat okozott az egész világnak, ezt mindenki tudja. Ahogyan azt is, hogyha 2020-ban Donald Trump nyerte volna az elnökválasztást, akkor ez a háború ki sem tört volna. Az európai vezetők többsége viszont a háború támogatása mellett döntöttek, ami rossz döntésnek bizonyult.
Most ennek vége van! Hiszen az amerikai győzelem, hatalmas győzelem. Nemcsak a Holdról, a Marsról is látszik!
– jegyezte meg a kormányfő.
Hangsúlyozta, hogy Trump egy üzletember, aki nem szereti a háborút és ezt a háborút egyébként csak Európa nem tudja finanszírozni. A kormányfő úgy látja, hogy nő azoknak a száma, akik már inkább csendben vannak és azok száma is akik alkalmazkodnak az új helyzethez.
Nőtt a tisztelet felénk
A csúcsról továbbá elmondta, hogy Magyarország tisztelete nőtt az elmúlt napokban.
Mindenki büszke lehet a magyar szervezésre a csúcs kapcsán. Sokan csodálják Magyarországot, és egy nagy kultúra vendégei voltak (…)Egyetlen vezető sem lepődhet meg azon, ami most történik, hiszen a magyar békemisszió eredményeképpen minden előrelátható volt.
Ezt annak kapcsán mondta, hogy négy hónappal ezelőtt járt az orosz és az ukrán elnökkel Joe Bidennél és Donald Trumpnál. Most pedig pontosan az történik, mint amit az akkori jelentésben leírt.
Ha kommunikálsz, akkor megérted, hogy mi fog történni. Európa legnagyobb problémája az, hogy nem beszélnek azokkal, akikkel beszélni kell
-hangsúlyozta.
Békeköltségvetést kell készíteni
Az anyagiakkal kapcsolatban a kormányfő kitért arra, hogy közvetlen összefüggés van a családi költségvetés és a háború között.
Ha az infláció nem szaladt volna el, akkor sokkal jobb lenne a helyzet. Ha a demokraták nyertek volna, akkor jövőre háborús költségvetést kellett volna készíteni. Mivel Trump nyert, így békeköltségvetést lehet készíteni
– jegyezte meg, majd hozzátette:
Fantasztikus évünk lesz 2025-ben, mert meglettek a feltételek ehhez a világban.
Orbán Viktor kitért arra is, hogy még mindig vannak olyanok, akik képtelenek megérteni, hogy a magyar politika kiindulópontja mi magyarok vagyunk.
Állandóan valaki más mellé akarnak lecövekelni. Szerintem így nem lehet. Ha komoly dolgokat akarunk csinálni és fejlődni akarunk, akkor vállalni kell, hogy magyarok vagyunk, saját érdekekkel, és eszerint fogunk eligazodni a politikai univerzumban.
Ugyanakkor megjegyezte, hogy
Egyesek szerint ez nem lehetséges, mert túl kicsik vagyunk ehhez. Először is nem vagyunk kicsik, ez egy nagy nemzet. Másodszor pedig láttam sikeres országokat ilyen mérettel, akik csak a saját érdekeiket követve barátokat gyűjtöttek a világban, amit beforgattak gazdasági előnnyé.
Majd hozzátette, hogy
Az, hogy Magyarország barátja az USA elnöke, egy olyan gazdasági lehetőség, ami korábban soha nem állt fenn.
Lerántják a leplet az európai gazdaságról
Az EU csúcsról még azt is elmondta, hogy ma nagyon izgalmas óráik lesznek, hiszen az európai gazdaság problémái is terítéken lesz. Magyarországra jön többek között az uniós jegybank elnök is, Mario Draghi, aki egy látleletet készített a jelenlegi gazdasági helyzetről, amit Orbán Viktor már látott.
Ez sokkal lesújtóbb, mint amiket én szoktam mondani arról, hogy az európai gazdaság milyen lejtmenetben van. Draghi leírta, hogyan romlott el az európai versenyképesség és azt is, hogy sürgősen cselekedni kell!
A fő probléma, hogy a gázért négyszer, a villanyért háromszor annyit fizet egy európai cég, mint egy amerikai. Erre viszont megoldás kell, mert enélkül nem lehet előre lépni.
A kígyó feje Brüsszelben van
Az olasz törvényekkel semmi gond nincs a bevándorlás területén
– fogalmazott Orbán „a bírósági aktivizmus” kapcsán.
Brüsszelben van egy föderelista bírói kultúra, és ott kimondták, hogy ellentétesek a törvények az uniós migrációs törvényekkel, és így elkaszálták azokat. Ha csak nemzeti szintről lenne szó, akkor egyszerű lenne a dolog
– tette hozzá. Hangsúlyozta:
A bírósági aktivizmus Brüsszelből jön, ott van a kígyó feje. Mi azért vagyunk sikeresek, mert fellázadtunk ez ellen.
Nemzeti konzultáció
A nemzeti konzultációra kitérve elmondta, hogy a bevándorlás és a gazdasági kérdések a fő témája az ívnek. A konzultáció azért fontos, mert a kormány ereje azon múlik, mennyire állnak az emberek mögöttük.
Nem azért tudok lázadni Brüsszellel szemben, mert ügyes vagyok, hanem mert mögöttem áll az emberek egy jelentős része.
Orbán Viktor az interjú végén megjegyezte, Németország jó példa arra, hogy mire jut egy kabinet társadalmi támogatottság nélkül.
Forrás: Mandiner, fotó: videókivágás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS