Orbán Viktor miniszterelnök hétpontos családvédelmi akciótervet jelentett be a vasárnap Budapesten tartott évértékelő beszédében. Az Echo TV Napi aktuális extra című műsorában Farkas Örs politikai elemző és Lánczi Tamás politológus, a Figyelő főszerkesztője úgy vélekedett, most van esély arra, hogy a népességpolitikai szempontból elveszett mintegy 30 év után végre megforduljanak a folyamatok, ami egy borzasztó nehéz feladat, de „a demográfiai hajó orra, ha lassan is, de elkezdett fordulni”. Az újabb családvédelmi akcióterv hét pontja nagyon konkrétan a gyermekvállalási kedv további növekedését célozza.
Farkas Örs politikai elemző felhívta rá a figyelmet: az Európai Unió nyugati felében évtizedekkel ezelőtt született meg az a döntés, hogy a bevándorlással kell megoldani a demográfiai problémákat.
2010-ben Magyarország úgy döntött, hogy a családpolitikán keresztül elinduljon egy politikai kurzus, amely 15-20 év múlva érik be, amely a bevándorlással szemben a magyar családok megerősítésére és a magyar gyermekvállalási kedv megerősítésére épül
– tette hozzá. Farkas Örs kiemelte, ennek két fontos alapja is van, az egyik értékrendi kérdés: a nemzeti alapú, a családalapú, a keresztény kultúra alapú gondolkodásmód, a másik pedig egy logikus gazdasági döntés, vagyis Magyarország adott esetben képes lesz saját magát reprodukálva fenntartani azt a típusú gazdasági erőt, amit most Orbán Viktor szeretne megteremteni. Közlése szerint mind a hét pont ezt segíti, bár ez a folyamat már a korábbi években elindult.
Lánczi Tamás úgy fogalmazott, az egésznek a demográfia a sarokpontja, hiszen ha a demográfia terén nem sikerül valamit lépni – lehetnek akármilyen jók a gazdasági számok – és elfogy a magyar, akkor nem lesz többé magyar sztori. Kiemelte, az 1980-as évek óta gyakorlatilag most van meg először a lehetőség arra, hogy érdemben fordítani lehessen a demográfiai folyamatokon.
Az elemző rámutatott, a miniszterelnököt az ellenzék mindig azzal szokta kritizálni, hogy nem szól konkrétumokról az évértékelőn, ugyanakkor Orbán Viktor mostani bejelentései közvetlenül érintenek egymillió embert.
Farkas Örs hozzátette: korábban is voltak olyan döntések, amelyek segítették a gyermekvállalási kedvet, de a most felsorolt hét pont nagyon konkrétan ezt a célt szolgálja, ennek reményében remélhetőleg a miniszterelnök néhány év múlva arról beszél, hogy sikerült elérni ezt a reprodukciós számot.
Forrás: Echo TV
Facebook
Twitter
YouTube
RSS