Komoly, fontos sikernek nevezte Orbán Viktor, hogy 2013 után 435 milliárd forint értékben hajtott végre a kormány árvízvédelmi fejlesztéseket, beruházásokat. Ezek eredményeként most több helyen nincs szükség további védekezésre, mert a megépített védművek jól működnek és megtartják a vizet.
A miniszterelnök felidézte: a Duna mentén egy 150 milliárdos fejlesztési programot hajtottak végre, melynek köszönhetően olyan helyeken, ahol “2013-ban igencsak rezgett a léc”, mint például Komáromnál, hogy meg tudják-e védeni az adott partszakaszokat, most nincs is szükség önkéntesekre, homokzsákra, nyúlgátépítésre vagy a gátszint emelésére. Most látszik az is, hogy jó döntés volt a Mosoni-Duna torkolati műtárgynak a megépítése. A létesítmény, amit 2022-ben adtak át, lehetővé teszi, hogy a dunai árvizeket kizárják a Mosoni-Duna-ágból megvédve ezzel Győrt.
Ugyancsak fontos volt a Barát-patak torkolati műtárgyának megépítése – tette hozzá Orbán Viktor. A jövőbeni feladatokról szólva kiemelte: a mostani árvíz levonulása után “sietnünk kell” Esztergomban, ahol éppen most “építjük a magasabb gátat”, “erősítjük a védműveket”. Emellett egy 40 milliárd forintos program keretében fejlesztik a szigetközi mellékág védekezését.
Forrás: MTI, Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Agyament károgóknak
2024-09-18 at 11:55
@ Andente, Cintula
Nem épült mi? Ellopták mi? Ha úgy volna, most nagy szarban lennénk.
Amúgy mi az, hogy ideiglenes töltés épült? Csak mert árvízvédelmi alapfogalmak közt ilyet nem tanítanak.
Ja, és vannak kiépített és szükségtározóink (egyiket épp ma nyitják meg).
Azon kívül több, mint 21 ezer négyzetkilométernyi (az egész ország 93 ezer) olyan terület van, melyet a Duna, Tisza gond és kár nélkül elárasztahat gátszakadás esetén, illetve szándékosan nincs gát kiépítve, hogy a vizet ezzel is ideiglenesen vissza lehessen tartani.
Nem lenne szükség homokzsákra mi?
Aztán amikor ennyi eső után a talaj nem nyel el több vizet, feltör a talajvíz, vagy magasabbról jön lefelé, mivel védekezel, mivel tereled el, lokalizálod ha nem homokzsákkal te tulok?
Kupicával elhordod?
Amennyi agyad van, meg is tennéd.
Mivel magasítod meg szükség esetén a töltést, szivárgást, buzgárt mivel orvosolsz, mivel biztosítasz szükség esetén ellennyomast a gát-, töltés falára, mivel tompítod adott esetben a hullámzást ha nem homokzsákból épített különböző védművekkel te eszement?
És még nem is soroltam fel mindent, mire kell még a homokzsák.
Cintula
2024-09-18 at 11:36
Egyetértek! Kormányzati szájtépés volt, de érdemi árvízvédelmi munkák nem történtek. A pénz pedig megint eltűnt.
Andante
2024-09-18 at 10:34
Orbán megint nem mond igazat, nem lettek érdemeben megerősítve a gátak 2013 óta. Egy-két ideiglenes töltés épült, a többi EU-s pénzt ellopta a kormány. Ha épültek volna gátak, vízelvezetők, víztározók stb., akkor most nem lenne szükség homokzsákokra. Ennyi.