Pesti Srácok

Zelenszkij a BBC-nek: nem adunk fel területet békéért

Zelenszkij a BBC-nek: nem adunk fel területet békéért

Ukrajna nem hajlandó területet áldozni azért, hogy békét kössön Oroszországgal – mondta a BBC brit közszolgálati televíziónak Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

A csütörtökön műsorra tűzött interjúban Zelenszkij kijelentette: ha Ukrajna területekről mondana le Moszkva javára bármilyen békeszerződés érdekében, "az oroszok újból és újból visszajönnének" még több ukrán területért. Az ukrán elnök a BBC-interjúban is arra szólította fel a nyugati szövetségeseket, hogy szállítsanak még több fegyvert Ukrajnának.

– fogalmazott. Hozzátette, hogy a korszerű fegyverek közelebb hozzák a békét.

PestiSracok facebook image

Zelenszkij egy hete előre be nem jelentett látogatást tett Nagy-Britanniában, és londoni tárgyalásain is igen erőteljes nyomást fejtett ki annak érdekében, hogy a brit kormány és a nyugati szövetségesek adjanak korszerű fegyvereket, elsősorban vadászgépeket Ukrajnának. A londoni parlament két házának tagjai előtt tartott beszédében Zelenszkij úgy fogalmazott, hogy Ukrajna harci repülőgépek formájában "szárnyakat kér" szabadságának védelméhez. A londoni miniszterelnöki hivatal Zelenszkij beszédére reagálva hangsúlyozta azonban, hogy repülőgépek szállítása csak hosszú távú megoldásként jöhet szóba, és Ukrajnának most a rövid távon elérhető védelmi kapacitások megszerzésére van a legnagyobb szüksége.

A minap Andrzej Duda lengyel államfő úgy nyilatkozott a BBC televízióban, hogy számos karbantartási és utánpótlási problémával járna, ha Lengyelország harci repülőgépeket adna át Ukrajnának. Duda a vasárnapi BBC-műsorban hozzátette, hogy Lengyelország is szűkében van a korszerű vadászgépeknek.

Volodimir Zelenszkij a csütörtök esti BBC-interjúban ugyanakkor kijelentette, hogy jelenleg Ukrajna fennmaradása és területi egységének megőrzése az egyetlen cél. Hozzátette: Ukrajna saját döntése alapján "Európa felé vette az irányt, és nem téveszthet utat". Zelenszkij szerint Ukrajna biztonsági garanciákat is akar, és ebben egységes az ország. Az ukrán államfő szerint bármilyen területi kompromisszum meggyengítené hazáját. Úgy fogalmazott, hogy nem önmagukban a kompromisszumokról van szó, "azoktól nincs miért félni, hiszen az életben milliónyi kompromisszum van".

– tette hozzá. Zelenszkij szerint Vlagyimir Putyin orosz elnökkel például nem lehet kompromisszumokra jutni, mivel nincs meg az ehhez szükséges bizalom. Az ukrán elnök szerint ugyanezen okból párbeszédre sincs lehetőség Putyinnal. Zelenszkij a csütörtöki BBC-interjúban kijelentette: reméli, hogy Fehéroroszország nem lép be a háborúba, de ha mégis, "akkor felvesszük vele a harcot". Hozzátette: "súlyos hiba lenne", ha Fehéroroszország megengedné, hogy az orosz fegyveres erők területéről indítsanak támadásokat Ukrajna ellen.

E kijelentés előzményeként Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök csütörtökön külföldi újságíróknak – köztük a BBC tudósítójának – nyilatkozva Minszkben kijelentette: kész bekapcsolódni az oroszokkal vállvetve a háborúba, de csak akkor, ha Ukrajnából "akár egyetlen katona is" fehérorosz területre lép, "hogy felfegyverkezve gyilkolja népemet".

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.