Jobb ma egy béke, mint holnap egy béke? – Variációk a kurszki betörésre
Hetek óta megy a találgatás, hogy mi volt a célja Ukrajnának a kurszki betöréssel? A magyarázatok többsége azóta elvérzett a valóság talaján, de még most sem látunk tisztábban. Az biztos, hogy a kritikus infrastruktúrát (atomerőmű) nem tudtak bevenni, az orosz inváziós erőket pedig nem csoportosították át, tehermentesítve ezzel a donyecki fronton harcoló alakulatokat. Somkuti Bálint hadtörténészt, az MCC biztonságpolitikai elemzőjét egy előadásról hazafelé autózva értük el, hogy oszlassuk egy picit a dezinformációk és a háború ködét.
Azt semmiképpen nem lehet kijelenteni, hogy nem értek el sikereket az ukránok a kurszki betöréssel, hiszen megint ott vannak az újságok címlapján. A nagy nyugati lapoktól kezdve az európai politikusokon át a közösségi médiumokig bezárólag megint mindenhol az orosz-ukrán háború a hot topic, és nem a Közel-Kelet. És azt is bebizonyították, hogy képesek még kezdeményezni, képesek kitartani, érdemes őket támogatni – magyarázza Somkuti. A kezdeményezőkészséget pedig nemcsak Ukrajna támogatói, hanem az oroszok is elismerik, nem véletlenül figyelmeztetnek a vojenkoraik arra, hogy más frontszakaszokon is érhetik meglepetések még Moszkva erőit.
Az ukránok képesek hadműveleti meglepetéseket okozni. Az a kérdés, hogy van-e ennyi erő még tartalékban, és képesek-e észrevétlenül összevonni őket. Az orosz csatatéri felderítés bizonyította, hogy elég bénák ahhoz, hogy ne vegyenek észre semmit, vagyis az orosz vojenkorok félelme jogos.
Az persze hétpecsétes titok, hogy mennyi és milyen minőségű erőkkel rendelkeznek még az ukránok. Somkuti Bálint némileg szkeptikus, miután azt láthattuk a tavalyi ukrán ellentámadás során, hogy a frissen létrehozott hadtesteket nem tudták rendesen feltölteni. A 155-ös dandár így lett például gépesített lövészdandárból gyalogos dandár, és mint ilyet, kiválóan lehet alkalmazni a védelemben, de manőverező műveletekben kevésbé.
A háború több mint két éve tart, és most jutottunk el odáig, hogy Somkuti Bálint és Tom Cooper, a legelkötelezettebben ukránpárti elemző teljesen egyetért valamiben. Méghozzá abban, hogy az ukrán vezérkar teljesen értelmetlenül, de annál kényszeresebben hoz létre újabb és még újabb alakulatokat, ahelyett, hogy a meglévő, komoly veszteségeket szenvedett, de rengeteg harctéri tapasztalatot felhalmozott dandárokat töltenék fel. Mind a két szakértőt ez a németek 2. világháborús mániájára emlékezteti.
Felmerült az is, hogy nem véletlenül dobták be Kurszkban a legjobb és legmotiváltabb erőiket az ukránok, hiszen ott képesek eredményeket elérni, nem kényszerülnek folyamatos hátrálásra és kopásra az orosz ágyútűzben keleten. Így kedvezőbb arányban cserélnek mindent: hősi halottat, területet, odaveszett haditechnikát. És ami a legfontosabb, intenzívebben is, és így november 5-e után elfogadható opció lehet mind a két fél számára a béketárgyalás.
A két időpont, amihez képest kell az ukránoknak egyrészt olyan helyzetben lenniük, amikor megérje nekik leülni az asztalhoz és a saját szélsőségeseik sem kezdenek polgárháborúba, az az amerikai elnökválasztás napja és a tél beköszönte. November 5-én, amint leadták a szavazatokat rögtön léphetnek, hiszen már nem befolyásolják sem Harris, sem Trump esélyeit, nem haragítanak magukra senkit a tengerentúlon. És mindenképpen meg kell próbálniuk lezárniuk a háborút még a tél beköszönte előtt, mivel ha ilyen ütemben lövik szét a kritikus infrastruktúrát az oroszok, akkor a lakosság bizalmát is elveszítheti az ukrán vezetés.
Sikamlós terület, de elképzelhető, hogy a kurszki területen fogságba ejtett orosz sorkatonák többet érnek, mint amennyi a harcértékük, ami tulajdonképpen semmi. Mind az orosz lakosság, mint a politikai vezetés számára fontos lehet az ő hazatérésük, így elképzelhető, hogy került még egy kijátszható lap az ukrán zsebbe. Ami biztos, hogy az egyre durvuló harcok és a terrorizmus határait karcolgató, kölcsönös tüzérségi és rakétacsapások ellenére most legalább halvány remény látszik a háború befejezésére. És ehhez szükség volt Kurszkra.
