Pesti Srácok

Összeomolhat a Wall Street, döntenie kell az USA-nak a 31,4 billió dolláros adósságplafon emeléséről

Összeomolhat a Wall Street, döntenie kell az USA-nak a 31,4 billió dolláros adósságplafon emeléséről

Joe Biden demokrata elnök és Kevin McCarthy, a kongresszust vezető republikánus képviselő szerdán mindkét fél által eredményesnek nevezett megbeszéléseket folytattak, hogy megpróbáljanak egyezségre jutni az Egyesült Államok 31,4 billió dolláros adósságplafonjának megemeléséről és a katasztrofális fizetésképtelenség elkerüléséről.

A négy órás fehér házi megbeszélés után McCarthy azt mondta, hogy a tárgyalások némileg előrehaladtak. Amennyiben nem sikerül időben megegyezésre jutni, az a Wall Street összeomlását idézné elő, és az amerikai gazdaságot a recesszió felé sodorná.

– mondta McCarthy újságíróknak. Karine Jean-Pierre, a Fehér Ház szóvivője szerint a tárgyalások továbbra is eredményesek.

PestiSracok facebook image

– mondta a megbeszélések közben tartott tájékoztatón. Azonban nem sok idő maradt tárgyalni, mivel a pénzügyminisztérium figyelmeztetett, hogy a szövetségi kormány már június 1-jén – mindössze nyolc nap múlva – képtelen lesz kifizetni az összes számláját. Ráadásul több napba telik, amíg a kongresszusban megszavazzák az adósságplafon emelését. McCarthy ragaszkodott ahhoz, hogy bármilyen megállapodás is születik, az adókat nem lehet emelni, és csökkentenie kell a kormányzati kiadásokat, nem pedig szinten tartania, de a Fehér Ház számára ez eddig egy vörös vonal volt. A hitelfelvételi korlát megemelése nem ad felhatalmazást új kiadásokra. Miközben az Egyesült Államok egyre közelebb került a fizetésképtelenséghez és a lehetséges gazdasági káoszhoz, McCarthy a demokratákat hibáztatta a késlekedésért.

– mondta egy sajtótájékoztatón szerdán korábban a Capitoliumban. Hozzátette:

Bármilyen megállapodásra is jut Biden és McCarthy, a megosztott kongresszusban, ahol a McCarthy vezette republikánusok 222–213-as többséggel rendelkeznek a képviselőházban (míg a Biden vezette demokraták 51–49 arányban ellenőrzik a szenátust), hosszú lesz az út, mire elfogadják a törvénymódosítást.

Az Egyesült Államok kormányzati kiadásainak becsült összege a 2023-as pénzügyi évre, milliárd dollárban kifejezve. Forrás: Reuters

Az ábrán látható, hogy az USA kormányzati költségeinek jelentős részét, mintegy évi 800 milliárd dollárt továbbra is a hadi kiadások adják.

Amennyiben nem sikerül időben megállapodásra jutni, a Moody's hitelminősítő intézet megváltoztathatja az amerikai adósságra vonatkozó értékelését, ha a törvényhozók jelzik, hogy fizetésképtelenség várható. A Moody's jelenleg a legjobb, "Aaa" kategóriába sorolja az USA-t, míg a rivális S&P Global hitelminősítő intézet a 2011-es adósságplafon-vita után csökkentette besorolását. Egy alacsonyabb besorolás megemelheti a hitelfelvételi költségeket.

A hónapok óta tartó patthelyzet riadalmat okozott a Wall Streeten, amit az amerikai részvények is megéreztek és növelték az ország hitelfelvételi költségeit. Janet Yellen pénzügyminiszter szerdán kiemelte: az Egyesült Államok június elejére nem lesz képes kifizetni minden számláját, de azt nem tudja pontosan, hogy melyik napon fogynak el a kormány forrásai. Ez a Wall Street összeomlását idézné elő, és az amerikai gazdaságot a recesszió felé sodorná, a fizetésképtelenség pedig a hétköznapi amerikaiakat is sújtaná – vélik közgazdászok. A kormányzati kifizetésekre támaszkodó egészségügyi szolgáltatók az elsők között érezhetik meg a fizetésképtelenség következményeit.

Hogyan kezdődne el az összeomlás?

Ha az amerikai kongresszus és a Fehér Ház nem emelné fel a szövetségi adósságra vonatkozó, 31,4 billió dolláros törvényes korlátot, akkor a pénzügyminisztérium már június 1-jén elkezdhetné elhalasztani kötelezettségeinek kifizetését a tárca vezetője, Janet Yellen szerint. Ekkor Washingtonra komoly nyomás nehezedne, hogy továbbra is teljesítse a globális pénzügyi rendszert alátámasztó amerikai kötvények kifizetéseit. A fizetés elmaradása történelmi méretű Wall Street-i összeomlást idézne elő.

mondta Mark Zandi, a Moody's Analytics közgazdásza. Hozzátette:

A kamatlábak emelkednének, ami megnehezítené a lakás- vagy autóvásárlást, illetve a vállalkozásindításhoz szükséges hitelfelvételt. Zandi szerint a pénzügyi káosz napokon belül a gazdaságot a recesszió felé vezető útra terelné. A recesszióval általában együtt járó tömeges elbocsátások hetekig tarthatnak egy fizetésképtelenséget követően. Több száz milliárd dollárnyi szövetségi kiadást vonhatnának vissza a gazdaságtól.

Az orvosi rendelők, a kórházak és a biztosítótársaságok az elsők között lehetnek, akik ennek a folyamatnak a károsultjai lesznek. Június 1-jén mintegy 47 milliárd dollárnyi kifizetés esedékes a Medicare-en, az idős amerikaiak állami egészségbiztosítási programján keresztül – állítja a Bipartisan Policy Center. Mivel a Medicare az amerikai egészségügyi ellátás mintegy ötödét finanszírozza, egyes orvosoknak nem biztos, hogy lesz pénzük a személyzet és egyéb számlák kifizetésére. Nehéz döntéseket kellene hozni a műtétek és más eljárások ütemezéséről anélkül, hogy ki tudnák fizetni azokat. Minél tovább tart ez a helyzet, annál nagyobb zavarokat okozhat – mondta Tricia Neuman, a KFF kutatócsoport egészségpolitikai szakértője.

A nyugdíjasok sem érezhetik magukat biztonságban

Június 2-án, amikor az ország nyugdíjasainak mintegy negyede ellenőrizné a bankszámláját, akkor azt láthatnák, hogy 25 milliárd dollárnyi társadalombiztosítási kifizetést nem utaltak át. A kormányzati vállalkozóknak történő kifizetések is elmaradhatnak, beleértve a védelmi vállalkozóknak június 2-án esedékes 1 milliárd dollárt. Június 9-én 4 milliárd dollárnyi fizetés maradhat kifizetetlen a 2 millió fős szövetségi munkaerő egy részének, és az iskolák, amelyek 1 milliárd dollárnyi szövetségi támogatásra számítanak, nélkülözhetik a kifizetéseket. Továbbá egyes átutalások jelentős késéssel indulhatnak.

Az emberek egyik szemüket a bankszámláikon tartják, nehogy elmaradt befizetések legyenek, a másikat pedig a Wall Street-en, ahol a nemzet hitelképességével kapcsolatos aggodalmak megkárosíthatják az emberek megtakarításainak értékét.

Forrás: Reuters, CNBC News; Fotó: MTI/EPA/Justin Lane

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.