Ismét kedvenc második ligás Bitó Szalonunkban jártunk, a Budai Liberális Klubban, ahol “Szabad(?) választások, pártállami feltételek” címmel adtak egymásnak randevút az önmagukat valamiért 21. századi pártként definiáló ellenzéki pártok, a Jobbik, a Momentum, az Együtt és az LMP kampányért felelős politikusai abból a célból, hogy elismételjék az EBESZ választási megfigyelőinek 2014-ben szövegezett, tárgyi tévedésekben és azokból levont hibás következtetésekben gazdag jelentését, de végül sokkal többet tanulhatott a jelenlévő több tíz aggódó liberális értelmiségi és a nem is létező ellenzéki médiumok segítségével az ország közvéleménye. Szivárványbeszélgetés Mirkóczki Ádám, Soproni Tamás, Szigetvári Viktor és Ungár Péter részvételével a kampányban használandó eszközökről, a felkészülés pillanatnyi állapotáról, a formális és informális együttműködésekről, és a már most megkezdett gyászmunkáról.
A Jobbik nemrég megkezdett kímélő mosása mellett a haladó ellenzéki pártok nem feledkeztek meg a biztonsági játékról sem, amikor felmelegített káposztaként ismét rögzítik a hívek fejében, hogy ha esetleg mégse nyernék meg a 2018-as választásokat, az nem másnak köszönhető, mint a 2014 óta változatlan versenyfeltételeknek. Azaz a lejtős pályának, a Fidesz saját magára szabott választási törvényének, a közmédiának és a civilek nem elszámolt kampányköltésének – bár utóbbiról mostanában, a nem létező tervek idején mintha megfeledkeztek volna.
Ám a beszélgetés végül csak izgalmas fordulatot vett, mikor kiderült, nem csak a Fideszt, hanem egymást is utálják, a jelen nem lévőket különösen, így a Gulyás Márton koordinált indulásnak hívott nagykoalíciós akciótervét ugyan nem túl heves, de egyöntetű elutasítás fogadta, legalábbis azok részéről, akiknek van esélye egyedül megugrani a parlamenti küszöböt. Másképpen fogalmazva: nemcsak ambíciói, hanem szavazói is vannak.
A tovább fokozódó vákuum
A mikrofont először magához ragadó Soproni Tamás adta meg a panaszfélóra alaphangját azzal, hogy a médiában a kormánypárt az úr, de ez nem probléma, mert ők elvégezték a politikai munkát, hálózatot építettek, aktivisták segítségével képesek eljutni a közvetlenül választópolgárokhoz, valamint szemfülesen megállapította: létezik Internet is. Mirkóczki Ádám minderre ráerősített azzal, hogy a választást „lábon kell megnyerni”, mert azt még Orbán se tudja megakadályozni, hogy ő választótól választóig gyalogoljon, ami azért is fontos, mert egy személyes találkozó mellé nem tud odaállni a fideszes média és közbeszóljon, amikor egy jobbikos képviselő az új múltját ismerteti éppen. Ungár Péter viszont rögtön cáfolta a felvázolt disztópiát, szerinte alapvetően téves az a hozzáállás, miszerint az ellenzék be van szorítva egy buborékba és csak ennek köszönheti pillanatnyi állapotát, de amint hozzájutnának médiumokhoz, egyből kétharmaduk lenne. Az ellenzék nem túl rózsás állapotában az ellenzék felelőssége inkább meghatározó, főleg a jelen nem lévő pártoké, nem a kormánypárti, elnyomó médiagépezeté. A megoldási javaslata az volna, hogy ne egymással, hanem a választókkal kezdjenek el foglalkozni, ne kávéházakban osztogassanak nem is létező stallumokat, hanem győzzék meg a választópolgárt, hogy mindenkinek azonnal sokkal jobb lesz, amint ők kapnak végre egy kis lehetőséget. Szigetvári Viktor azzal egészítette ki a többieket, visszakanyarodva a beszélgetés meghirdetett témájához, hogy a 2018-as választás még kevésbé lesz demokratikus és tiszta, mint a 2014-es, az EBESZ most kétszeres jelentést fog írni belőle; emellett nekibúsulva elmesélte, hogy eltűntek a régi, jól bevált, általuk ismert megyei tudósítok, akik mindig ott voltak korábban, ha vidékre látogatott.
A totális mozgósítás a hét választási wunderwafféja
„Jobbik nélkül nehéz lesz” – adta meg az alaphangot a kerekasztalbeszélgetés moderátora, aki szerint hiába zárja ki a szövetségkötést az egymás iránt érzett ellenszenv, a helyzet rosszabb, mint 2014-ben. Szigetvári válaszában az eddig közkézen forgó csodafegyverek (szivárványkoalíció, a koordinált indulás) helyett/mellé egy újabb wunderwaffét javasolt, a totális mozgósítást, amikor a pártok nem (csak) maguknak kampányolnak, hanem a választásokon való részvételnek is, mert amennyiben az 60 százalék fölött lesz, akkor nincs negyedik Orbán-kormány. Aztán később mégis inkább – az időközi választások példáin szemléltetve – az összefogást javasolta, de nem formálisan, hanem informálisan együttműködve. Mirkócki szerint a jelen nem lévő ellenzéki pártok (MSZP, DK) a hibásak, a Fidesz csak az okozat. A legjobb az lenne, ha nem léteznének, mert akkor nem kellene versengeni a szavazatokért. Amúgy meg lesz elszámoltatás, ami nem csak a Fideszt érinti, de mindenkinek sokkal jobb lesz, amint a Jobbik kerül kormányra, a kevésbé lenne sokkal jobb, ha mindezt, a mindenkinek jobbá tevést koalícióban volna kénytelen végrehajtani.
Kollektív ész vs. kollektív elmebaj
Ebben a kérdésben is megosztottak voltak a jelenlévők, egyre biztosabb, hogy nem csak fideszes és nemfideszes válasz létezik a világ összes kérdésére. Mirkócki és Szigetvári a koordinált indulás, vagy a sokat emlegetett szivárványkoalíció helyett a kollektív választói tudatban hisznek. Abban, amelyik felismeri, melyik a legesélyesebb ellenzéki jelölt egy adott választókerületben és arra szavaz. Ezért sem érdemes szövetségeket kötni, mert minek. A nyílt megállapodásokat nem is díjazza a választópolgár, de a hatodik érzékük segítségével beazonosítják a rezsimváltáshoz szükséges rubrikát a szavazólapon. Soproni nemcsak a formális, hanem az informális együttműködést is kizárta a többi párttal, különös tekintettel a Jobbikra, egyúttal nem túl finom célzásokat tett a nem annyira hiteles néppárti fordulatukra. Noha szerinte is létezik a kollektív választói ész, amelyik kitanulta az egyfordulós választási rendszert és a közös tudata bölcsességével képes megdönteni az Orbán-kormányt, nem állnak neki alkudozni a választások előtt fél évvel. Sok alternatíva van, majd a választók döntenek, továbbá ragaszkodnak az állami kampánytámogatásokhoz, nem lépnek vissza bemondásra. Ungár is ragaszkodott az LMP különutas politikájához és nem osztotta senki véleményét. Szerinte alapvető hiba, hogy a 2018-as választást technikai oldalról közelítik meg a többiek. Nem a különböző praktikákon, a kávézókban megkötött megállapodásokon múlik a végeredmény, hanem tartalmi és morális kérdéseken.
„Az őrületnek az egy elég magas szintje, amikor valakik megpróbálkoznak valamivel, majd újra megpróbálkoznak vele, majd újra. Egyik alkalommal se sikerül, majd eljön a következő alkalom, és azt mondja: próbáljuk meg az eredeti dolgot, talán most sikerül.”
Azt külön sérelmezte, hogy a „demokratikus ellenzék” arra próbálja őket kényszeríteni, hogy különböző közvéleménykutató cégek döntsenek a választók helyett.
Mégiscsak a bolsevik puccs lesz a megoldás
Az első taktust még Szigetvári ütötte be a beszélgetés során, mikor jelezte, hogy amint hatalomra kerülnek, a jogállamot fel fogják függeszteni, mert aki nem liberális demokrata, hanem fideszbérenc, az nem érdemli meg a „jogpozitivizmust”. Habár néptribüni minőségben előadott szónoklata – tekintettel szabad szemmel látható és közvéleménykutatási adatokból kiolvasható korlátaira – pont annyira volt meggyőző, mint mikor Kanye West Queent próbált énekelni. A közönség mégis hálás szívvel vette tudomásul, hogy ma végre lehetnek őszintén bolsevikok. Soraikból szólásra emelkedő kérdezők a közönséges futóbolond kategóriából kerültek ki és fegyverként a nagymonológot használták. Végeláthatatlan szónoklataik során sötét jövőt festettek abból a forgatókönyvből, amelyikbe nem írták bele az összefogást, és szerintük a legjobb az lenne, ha választások se lennének, mert a választók nem elég bölcsek ilyen ügyek elintézéséhez. Állapotukat az alábbi dokumentumfilm-részlet tökéletesen ábrázolja:
PESTISRÁCOK.HU
Facebook
Twitter
YouTube
RSS