Pesti Srácok

Össztűzzel támadja az ellenzék a kulturális törvénycsomagot

Össztűzzel támadja az ellenzék a kulturális törvénycsomagot

Négy parlamenti ellenzéki frakció – az MSZP, a DK, az LMP és a Párbeszéd – közös sajtótájékoztatón tiltakozott a szerdán a kormány kezdeményezésére elfogadott kulturális témájú törvénymódosítás ellen, amely a színházak működését is érinti. Gréczy Zsolt szerint az októberi önkormányzati választások eredménye indokolttá teszi, hogy mostantól a DK hozza meg a döntéseket minden területen (is). Tordai Bence szerint a szerdán elfogadott törvény az ellenzékiekre nem vonatkozik, így nekik a jogszabályt nem kell betartaniuk. A Liberálisok elnöke, a hétfőn Gyurcsány zsoldjába szegődött Bősz Anett sem szerénykedett a kreténségi bajnokságban: szerinte a törvénymódosítással a kormány felszámolja a színházakat.

A sajtóeseményen a szocialista Hiller István a művészeti szabadság és a kulturális autonómia csorbításáról beszélt. Az Országgyűlés alelnöke, aki a törvény tárgyalásának módját méltánytalannak nevezte, úgy fogalmazott: a magyar kulturális élet fontos részleteit szabályozó törvény vitáját az este sötétjébe dugták el.

– értékelt Hiller, aki kijelentette: aki a színházi életet ismeri, és meg kívánja őrizni a magyar színházi élet színvonalát, az csak elutasíthatja a törvényt. Hiller István cinikusnak tartja azt a kormányzati érvelést, hogy amelyik önkormányzat akarja, az tartson fent maga színházat.

PestiSracok facebook image

– hívta fel a figyelmet.

– közölte Hiller, és hozzátette: a javaslatról minden elmond, hogy a beterjesztése és a végszavazás között alig több, mint két nap telt el.

Gréczy Zsolt, a DK frakciószóvivője azt mondta, hogy Orbán Viktor az október 13-i önkormányzati választáson kapott pofontól nem kijózanodott, hanem kábultságában kapkod, rossz és gyalázatos döntéseket hoz.

– fogalmazott.

– értékelt a politikus, aki szolidaritást vállalt a színházakkal, a művészekkel és a különböző alkotócsoportokkal.

Ungár Péter, az LMP politikusa illegitimnek nevezte, hogy Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere beleszólhat az igazgatók kinevezésébe.

– érvelt. Szerinte a Fidesz-KDNP az elmúlt három évben minden médiatermékében és diskurzusában egy liberális mételynek próbálta beállítani a globális metoo-kampányt, most azonban egy metoo-kampányt folytat: egy ember bűnéből kollektív bűnösséget csinálnak, a "zaklatószínház" fogalommal megaláznak egy teljes szakmát.

Tordai Bence, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese a magyar kultúra fekete napjáról beszélt.

– jelentette ki. Megjegyezte, hogy amíg Budapest főpolgármestere és a megyei jogú városok vezetőinek többsége a Fideszhez tartozott, addig az állam nem érezte szükségét annak, hogy beleszóljon a színházigazgatók kinevezésébe.

A DK-s képviselő, liberális pártelnök Bősz Anett ehhez azt fűzte hozzá, hogy az ókor óta a színház az az intézmény, ami segít elviselni a szürke és nehéz hétköznapokat.

– fogalmazott.

A sajtótájékoztató végén a politikusok kérdésekre nem válaszoltak.

Forrás: MTI/PS; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.