Pesti Srácok

Öt perc – Hogyan bontassunk kordont gyermekekkel?

Május elsején már nem a működő, hanem a létező szocializmust építették a posztkommunista baloldal maradványai, a hét hátralévő részében pedig a munkások helyett a színes forradalmak kerültek előtérbe. A Momentum és a Soros-civilek szokásos kooperációja ezúttal is kordonbontásban és erőszakban mutatkozott meg, ha már eredményességben nem. Mindeközben a város másik felében megrendezésre került a világ legnagyobb konzervatív dzsemborija, amelynek vállalt célja volt, hogy megvalósítsa a liberálisok rémálmát, a konzervatívok nemzetközi összefogását.

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.