
Hatvanötmillió jüan értékben ötven Fusion típusú repülőgépet rendelt meg a kínai Rizhao Wohe Aviation Service Co., Ltd. (Rizhao) a Magnus Aircraft Zrt.-től (Magnus) – közölte a magyar tulajdonú vállalat az MTI-vel.
A pécs-pogányi reptéren működő, ott utrakönnyű kisrepülőgépek gyártásával foglalkozó Magnus közleményében azt írta, hogy a magyar fél egy hosszútávú együttműködési megállapodás részeként vállalta, hogy három éven belül leszállítja a Fusion típusú kisrepülőgépeket a 2003-ban alapított, főként repülőgépek értékesítésével, alkatrészellátással és egyéb repülőipari üzletágakkal foglalkozó Rizhao számára. Közölték: új partnerükkel a Magnus már korábban megalapított kínai leányvállalata kereskedelmi megállapodást kötött, amelynek értelmében további 45 repülőgép értékesítése valósulhat meg Kínában.
A Pécs melletti pogányi reptéren 2019-ben 2 milliárd forint támogatással, összesen 6 milliárd forintos beruházás keretében 7000 négyzetméternyi gyártóbázist létesítő magyar vállalat az MTI érdeklődésére közölte: a pandémia ellenére 2021-ben 10, tavaly 15 Fusion típusú gépet gyártottak, míg idén várhatóan 45 és 60 között lesz a legyártott darabszám. A Pogányban jelenleg nyolcvan, a tervek szerint idén további negyven főnek munkát biztosító vállalat közlése szerint a társaság 2022-ben 550 millió forintos nettó árbevételt ért el és veszteséggel zárta az évet; idén várhatóan a tavalyi többszöröse lesz az árbevételük és profitot fognak termelni – írták.
Forrás: MTI; Fotó: magnusaircraft.com
Facebook hozzászólás
Orientál
2023-05-31 at 14:53
Hát igen a koronavírus miatti teljes világgazdaság leállítása erre az iparágra is nagy veszteséget mért és kína hatalmas ország hatalmas vásárlói piacával.
Peter
2023-05-31 at 08:34
Namár: Hadhazynak nincsen repülőgépe.
Florin
2023-05-29 at 13:00
Repcsigyártásban is felkerülünk a térképre!!!
Dodo
2023-05-27 at 10:33
Aha! Nem dollárban vagy euróban megy az üzlet. a Jüanért veszünk olajat Szaud-Arabiában.
Baxi
2023-05-25 at 20:57
63,8 milló ft 1 gép ára. Most nem veszek.
Namár
2023-05-24 at 18:55
Csak számolnék,de nem tudni mibe kerül egy ilyen.Kb. 30 millió?
Tisztakezű Lóházynak milyen van?Az komolyabbnak tűnt ,akkor az 100 millió lehet ,futja a termőföld strómann családnak ,érdemes lehehetett szántóföldet átjátszani az osztrák befektetőknek a törvényt kijátszva.
Logikus
2023-05-24 at 16:06
Minél több hasonló üzlet kell nekünk…