Pesti Srácok

Ötvenezer bevándorló kaphatna névtelen betegkártyát Berlinben

Ötvenezer bevándorló kaphatna névtelen betegkártyát Berlinben

A Migrációkutató Intézet kutatója arra a veszélyre hívta fel a figyelmet, hogy a berlini szenátus azt fontolgatja: ötvenezer illegális bevándorlónak adna egészségügyi ellátást biztosító, névtelen betegkártyát.

Vargha Márk vasárnap az M1 aktuális csatornán azt mondta: ez az ellátás Berlinben másfélmillió euróba kerülne. Problémának nevezte azt is, hogy az egészségügyi dolgozókat arra kényszerítik: ne jelezzék az idegenrendészeti hatóságnak, ha az ellátásra jelentkezőnek nincsenek dokumentumai. Ennek az ellátásra nézve is vannak következményei: egyrészt veszélyezteti a betegek életét az, hogy más ellátóhelyen az előzmények ismerete nélkül fordulhatnak újra orvoshoz, másrészt pedig visszaélésekre ad lehetőséget, például fájdalomcsillapítókhoz lehet így jutni.

A migrációval kapcsolatban beszélt arról is, hogy az illegális bevándorlók okmányok nélkül érkeznek a görög szigetekre, ezért akár éveket is ott töltenek, mire véget ér a menekültügyi eljárásuk. Az érintett öt szigeten a táborokban túlzsúfoltság van, és a lakosság is érzi a következményeket: nő a bűnözés, romlik a kórházi ellátás, és akadozik az ivóvízellátás is.

A névtelenség és azonosíthatatlanság erőltetése, amely óriási biztonsági kockázatokkal jár, minden liberális csoport, önkormányzat, NGO egyik legfontosabb alapelve. Ennek következménye az is hogy a migránsok tömegesen, ezres-tízezres méretekben hazudhatnak az életkorukról a lebukás veszélye nélkül és juthatnak a gyerekeket megillető fokozott védelemhez. Nemcsak a hatóságok, a rendészeti szervek munkáját akarják ezzel ellehetetleníteni, hanem azt is hirdetik, hogy a névtelenség, és az ebből következő szabad identitásválasztás alapvető emberi jog is.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Vezető kép: hirado.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.