Pesti Srácok

A Panama-papírok szerint Soros György a Bin-Laden család offshore cégeivel együtt üzletelt volna

A Panama-papírok szerint Soros György a Bin-Laden család offshore cégeivel együtt üzletelt volna

Az amerikai FoxNews arról adott hírt, hogy a Panama Papers néven elhíresült, panamai offshore cégek tömegeit leleplező iratokból ezúttal Soros György magyar származású amerikai milliárdos egyes üzleteire is fény derül - olvasható a Mandineren. Mint írják ehhez képest az iratokat feldolgozó és közlő, ICIJ nevű oknyomozó újságírói hálózat viszont eddig nem közölt Soroshoz köthető információkat. Sőt, Gerard Ryle újságíró a FoxNews-nak úgy nyilatkozott, nem találkozott Soros érintett cégeivel addig, amíg a FoxNews nem hívta fel a figyelmet rájuk.

Ismert, hogy Soros György Open Society Institute nevű szervezete 1,5 millió dollárral támogatta a 11 millió Panama Papers-dokumentumot feldolgozó és közlő oknyomozó újságíró hálózat, az ICIJ tevékenységét. A FoxNews most kiderítette, hogy Soros Finance Inc. nevű céget Panamában, míg a Soros Holding Limitedet a Brit Virgin-szigeteken jegyezték be, míg a Soros Capital Bermuda szigetén jött létre. Mindhárom helyszín adóparadicsomnak minősül. Az amerikai portál által közölt információk szerint a Soros Capital létrehozott egy offhsore céget a Kajmán-szigeteken, amivel a szaúdi Bin Laden-családdal együtt üzletelt volna a Carlyle Group keretein belül. A Carlyle partnerei közé volt államfők és korábbi CIA-hivatalnokok is tartoznak. A cég fegyverkereskedelemmel és hírszerzéssel foglalkozik, részben titkos, offshore vállalatokon keresztül. A FoxNews arra is felhívja a figyelmet, hogy a Soros Capiptal az AIF (Indonesia) Limitedbe is beszállt, amely magán- és közpénzekből ruház be ázsiai infrastrukturális projektekbe.

Fotó: PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Ki a faszom az a Szabó Pál?" - Az Echo Tv-ben lepleződött le a momentumos stílus

Magyar ugar 2017 március 10.
Élő adásban káromkodott, "kiafaszomozott" Soproni Tamás, a Momentum Mozgalom alelnöke, amikor tegnap az Echo Tv Napi Aktuális című műsorában vendégeskedett. Földi-Kovács Andrea műsorvezető gyakorlatilag a sarokba szorította Sopronit, akinek többször is az arcára fagyott a mosoly. Földi-Kovács Andrea kérdésére Soproni leszögezte, a Momentum nem fog bocsánatot kérni a vidékiektől, amiért párttagjuk, Mécs Imre egykori SZDSZ-es képviselő fia, Mécs János trágár írásban arról értekezett, hogy rühelli a vidékieket. Soproni szerint nincs miért magyarázkodniuk. Földi-Kovács Andrea a Momentum által korholt, leváltandó politikai elithez fűződő korábbi kapcsolatairól, valamint az új pártot mozgató, öreg kommunista háttéremberekről is kérdezte a Momentum alelnökét. Továbbra sem egyértelmű, hogy miből finanszírozza a mozgalom a működését és tevékenységét, valamint, hogy mit is akarnak valójában, hiszen az értékrendjüket firtató kérdésekre változatlanul gumifogalmakkal dobálóznak.