Pesti Srácok

Pásztor István nyílt levélben osztotta ki Donald Tuskot

Pásztor István nyílt levélben osztotta ki Donald Tuskot

Nyílt levélben reagált Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke csütörtökön Donald Tusk üzenetére, amelyben az Európai Néppárt (EPP) elnöke egy nappal korábban politikailag veszélyesnek és erkölcsileg elfogadhatatlannak nevezte, ha valaki az új koronavírus-járványt arra használja, hogy folyamatos rendkívüli állapotot vezessen be országában. Az EPP-tag VMSZ elnöke közölte, hogy a járvány okozta válsághelyzetben a Nyugat-Balkán és Közép-Európa országaiban az emberek határozott cselekvést várnak el kormányaiktól, amelyekkel példamutató módon közösséget vállalnak. A fegyelmezettség és a közösségvállalás egyik oka lehet a történelmi tapasztalatuk, amelynek köszönve különbséget tudnak tenni a diktatúra és a felelős kormányzás között, a békeidők és a válsághelyzet között.

Pásztor István megfogalmazása szerint a járványhelyzet emberéletekről szól, éppen ezért minden megnyilvánulás, amely politikai oldalról intéz támadást a járványhelyzet megfékezéséért küzdelmet folytató felelős kormányzatok ellen, közös esélyünket gyengíti a vírus legyőzésében. A politikus véleménye szerint az EPP elnökének támogatnia kell mindazokat a kormányokat és politikusokat, akik emberéletek tízezreinek megmentéséért dolgoznak kormányaikkal, közösen polgáraikkal.

– hangsúlyozta Pásztor István, majd hozzátette: az, hogy ebben a helyzetben Donald Tusk a demokratikus elköteleződés kérdéskörét kiegyenlíti az egészségügyi veszélyhelyzet, a világjárvány miatt szükségből és felelősségből meghozott és meghozandó kormányzati döntésekkel, elveszi az energiát attól a munkától, ami tízezrek életét jelentheti. Pásztor István szerint a járvány végét követően újra eljön a politikai kérdések, a politikai párbeszéd ideje, de ma még a küzdelem napjai állnak előttünk.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Molnár Edvárd

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.